A közösséget is szolgálja az Abin Design Studio egyszerre ősi és modern külvárosi háza Indiában.

Nyugat-Bengália egy városának külső negyedében épült fel a kétszintes, az utca felé erkéllyel rendelkező épület, amely első pillantásra kitűnik környezetéből. Pontosan ez volt az alkotók, az Abin Design Studio szándéka, ugyanis az extravagáns külsejű, mégis az ősi bengál templomok terrakotta díszítését idéző ház a helyben lakókat igyekszik helyiségeibe invitálni. Az már szinte mesébe illő, hogy a megbízó eredetileg egy garázs építésének szándékával kereste meg a tervezőket. 

 

 

A telek tulajdonosa a járművei számára szeretett volna garázst építeni a házával szemben megszerzett területen. A felső szintre személyzeti szálláshelyeket tervezett. A tervezők azonban meggyőzték arról, hogy a szimpla program helyett olyasmit csináljon, ami a közösség számára is hasznos. Így a felső szintre egy többcélú közösségi teret is terveztek, amit alkalmanként a környéken lakók is használhatnak.

 

 

Mivel a funkciója az utcának is szól, az épület tömege és építészeti megformálása vizuálisan és fizikailag is birtokba vette a környezetét, az utca felé is terjeszkedik. Ahogy haladt az építkezés, a tulajdonost egyre inkább büszkeséggel töltötte el a közhasznú beruházás, és végül teljesen lemondott a garázs megépítéséről. Helyette a földszintre is közösségi összejövetelekre alkalmas helyiséget építtetett, míg az emeleten egy oktatásra és jógára szánt többfunkciós helyiség, egy kamra és egy üldögélésre szolgáló terület kapott helyet. Éjjel ez a terület személyzeti szállásként szolgál.

Az épület Bengália terrakotta templomainak karakterét idézi, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a helyben lakóknak megmutassa India hagyományos építészetének e szeletét. Az ívesen hajló, nagy nyílásokkal áttört falak a tégla és kerámia elemek kreatív kombinálásával olyan látványt nyújtanak, mintha hímezték volna őket, mégis egy masszív, védelmet nyújtó vár képzetét keltik. A kerámia elemeket egy helyi művész közreműködésével selejtes ipari kerámiák összegyűjtése útján nyerték, a tégla egy közeli telepről származik. A kettőt helyi kézművesek kombinálták varázslatos mintázattá.

 

 

A környékbeli keskeny utcákban minden évben a kulturális hagyomány részeként ünnepi felvonulás zajlik, amit a lakosság a falakhoz szorulva tud csak nézni. A ház megnyitott földszinti alaprajza és az emeleti erkély lehetőséget ad rá, hogy a nézők kényelmesebben vehessenek részt az eseményen. Az ügyes alaprajzi szervezés eredményeként a közösségi funkciók nem zavarják a ház belső, privát zónáit. A tulajdonos rendkívül büszke rá, hogy 300 négyzetméteren a közösség számára is hasznos ingatlant épített és birtokol.

 

 

Építészet: Abin Design Studio | web | Instagram
Helyszín:  Bansberia, Nyugat-Bengália, India
Vezető tervező: abin chaudhuri
Tervezőcsapat: sohomdeep sinha roy, qurratul ain maryam
Keramikusművész: partha dasgupta
Átadás: 2020. január
Fotók:  Edmund Sumner | web | Instagram

 

Forrás: Archdaily 

 

Rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kiállítás a kezdetről és a végről | Kertész Attila

Kiállítás a kezdetről és a végről | Kertész Attila

Szerdán nyílik a LA LUTTE

Génmanipulált gyümölcs-bútorok

Génmanipulált gyümölcs-bútorok

Organikusból funkcionális.

Tárgyak gondozói – a restaurátorok „titkos” élete

Tárgyak gondozói – a restaurátorok „titkos” élete

Interjú Hajtó Kornélia és Hegedűs Fanni restaurátorokkal!

Hirdetés