A Harminckettesek terének kísérleti átalakítása

Ma még úttörőnek számító módszerrel, a tér kísérleti átalakításával mérte a lakók véleményét Józsefváros Önkormányzata a Harmickettesek tere átalakítási terve kapcsán. A kísérlet véget ért, következik az eredmények értékelése.
 


Manapság nem szükséges különösebben részletezni, miért van óriási szükség a városi zöldterületek, parkok összekötésére, gyalogosfolyosók kialakítására. A Józsefvárosi Önkormányzat azon dolgozik, hogy a Belvárostól egészen a Corvin és a Magdolna negyedig kényelmes sétaútvonal vezessen.

 Rádai Dániel

Már folyik a Horváth Mihály tér átalakítása, és hamarosan indul a Krúdy utcáé is. A következő lépés a Harminckettesek tere megújítása, amelyet a lakók véleményének figyelembevételével kíván megvalósítani a kerület vezetése. Ennek érdekében egy rövid időre, költséghatékony eszközökkel, kísérleti jelleggel átalakította a tér megújulásra váró részét.

Az érintett útszakaszokon az autók helyét a Bacsó Béla utcához hasonlóan a gyalogos és kerékpáros forgalom veszi majd át. A kísérleti átalakítás a gépjárművek által használt szervizút, és a Kisfaludy utca Baross utcai torkolatát érintette. A folyamat első részeként gyors és költséghatékony eszközökkel alakították át a teret.

A kísérleti átalakítás során a szervizúton, valamint a szobor mögötti szakaszon megszűnt a gépjármű forgalom és a parkolás. Ezzel a tér kibővült, és sokkal biztonságosabb lett a gyalogosok számára. A gépjármű forgalom megszűnésével a járdaszigetek mellett széles rámpákat alakítottak ki, ahol akadálymentesen lehetett közlekedni. 

A buszmegállóban olyan új berendezési eszközöket használhattak az emberek, amelyek a kényelmes várakozást segítik majd. A szobor mögötti területen, a fák árnyékában asztalokat és székeket helyeztek ki, amelyeket a teret használók szabadon mozgathattak, áthelyezhettek. Az úttestre felfestették a városrész térképének stilizált változatát, a felújítás részleteiről pedig tájékoztató táblákat helyeztek ki. 


A kísérlet arra irányult, hogy felmérjék, a tervezett átalakítások közül mi működik és mi nem. A sajtó számára szervezett bemutató sétán Rádai Dániel alpolgármester ismertte az eddigi tanulságokat, a kísérletet koordináló önkormányzati projektcég, a Rév8 építész munkatársai pedig bemutatták a már megvalósult fejlesztéseket, köztük a frissen átadott Víg utcai forgalomcsillapítást, illetve a lakók által gondozott közösségi zöldterületet a Német utca sarkán.

Az apró beavatkazások viszonylag kis költségből kivitelezhetők, a Víg utca például az önkormányzat közösségi költségvetési keretéből valósult meg. A lakókat közvetlenül megszólító kezdeményezések erősítik a lokális kötődést, ennek érdekében számos rendezvény valósult meg a területen, mind a Harminckettesek terén, mind a Víg utcában.
 


A Harminckettesek terének átalakításával a fő cél, hogy egy új, a gyalogos használók számára is élhető kerületi központ jöjjön létre, ennek feltétele a Baross utca Belváros felőli szakaszának forgalomcsillapítása is, amely a hosszabb távú tervek között szerepel. 

A szervezők a kis lépések politikáját követik, az eredmények pedig valóban látványosak, ami a szociális feszültségektől terhelt kerületben nagy lépést jelenthet. A „nyócker” körúton belüli szakasza ma már nyüzsgő belvárosi terület, a külső szakasz körút menti sávja is ehhez kíván felzárkózni. Józsefváros Önkormányzata korszerű urbanisztikai eszközökkel törekszik a terület élhető és biztonságos megújítására. 
 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Folytatódik a közösségi tervezés a Józsefvárosban

Folytatódik a közösségi tervezés a Józsefvárosban

Elindult a Harminckettesek terének véleményezési időszaka.

Taktikai urbanizmus a Józsefvárosban

Taktikai urbanizmus a Józsefvárosban

A Harminckettesek terének kísérleti átalakítása

Rossz állapotú lakásokra lehet pályázni Újbudán

Rossz állapotú lakásokra lehet pályázni Újbudán

Neked kell felújítani, de aztán az önkormányzat beszámítja a lakbérbe.

Hirdetés