2020-ban a brit David Chipperfield következik a magazin 10x10x10-es projektjében.

A brit sztárépítész, David Chipperfield szerkeszti majd 2020-ban a Domus magazint. Chipperfield lesz a harmadik vendégszerkesztő a 10x10x10-es projektben, amellyel a lap a századik évfordulójára készül.

A hírt maga a Domus közölte a honlapján. A lap 2028-ban ünnepli majd a 100. születésnapját, az előtte lévő tíz évben híres építészeket kér fel vendégszerkesztőnek. Chipperfield előtt Winy Maas és Michele de Lucchi töltötte be a posztot.

Chipperfield januárban debütál szerkesztőként (és tíz lapszámot jegyez majd 2020-ban), ám már szerdán beszélt a koncepciójáról a Pirelli toronyházban.

A programbeszédében olyan aktuális kérdéseket nevezett meg kiindulópontnak, mint a klímaválság és a gazdasági, társadalmi egyenlőtlenségek, valamint felvetette az építészek és tervezők felelősségét.

Hangsúlyozta a közös jövőkép fontosságát az iparágban, amely rendkívüli hatással bír a bolygóra, miközben nem feledkezik meg arról, hogy „az építészet és a design a szépség és az ideálok iránti vágyaink megtestesülése, ami képes – csendben – inspirálni bennünket és másokat is”. 

Júniusban Chipperfield aláírta a bennünket körülvevő világra pozitív hatással lévő építészet és építőipar létrehozását sürgető kiáltványt, a legutóbbi munkája pedig, amelyről cikkeztünk, a berlini James Simon Galéria júliusban átadott épülete volt. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Octogon 171

171 - 2021/7

Megjelent az OCTOGON magazin új, 171-es (2021/7-es) lapszáma, benne sok egyéb mellett cseh vitézek várával, a Földes Architects sasadi villájával, a  V30 sportközponttal, egy vasbeton-szerkezet előregyártó üzemmel, vagy a várpalotai zöld város projekttel.

Octogon 170

170 - 2021/6

Megjelent az OCTOGON magazin új, 170-es (2021/6-os) lapszáma, benne sok egyéb mellett egy parki ufóval (Hungexpo F1 fogadóépület), egy élőlény házzal (Attila99loft), egy bivalyzongorával (Tanösvény és bivalyistálló Sándorfalva határában) és egy interjúval Rostás Péterrel (aki nem a historizmus dzsihadistája) a Szent István-terem átadásának apropóján a vári átalakításokról.

Megjelent a friss Octogon magazin

Megjelent a friss Octogon magazin

A 169-es (2021/5-ös) lapszám.

Hirdetés