1900 januárjában a budai polgárság fényes bállal vette birtokba régóta várt közéleti és művelődési központját.

A Kallina Mór és Árkay Aladár által tervezett épület nagyjából fél évszázadon át szolgálta a Duna jobb partjának lakóit, majd a II. világháború után állami tulajdonba kerülve, a háborús sérüléseit csak részben helyreállítva a Népművészeti Intézet székhelye lett. 2001-től a Hagyományok Házaként működik, a 2006–2007-es homlokzati és a 2015–2018-as teljes rekonstrukció után ma újra régi fényében látható.

A budai polgárság nagyon élénk kulturális, társasági és egyesületi életet élt a 19. század második felében, ehhez azonban nem volt megfelelő épületük. Ahogy azt az Építő Ipar című műszaki hetilap egy korabeli száma írta,

„nemcsak hogy táncmulatságok rendezésére nincsenek megfelelő helyiségeik, hanem úgyszólván hajléktalan a budai dalárda, a zeneakadémia és a népkönyvtár is, s még csak táncoktatásra, vagy sportok gyakorlására alkalmas teremmel sem rendelkeznek. Községi vagy országgyűlési képviselő választások alkalmával is a Fácán vendéglőben kellett a választó eljárást megtartani.”

Szoboralak a főhomlokzat nagy timpanonja felett - Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont

Joggal támadt fel tehát az igény, hogy a pesti oldalon 1833-ban megnyílt Redoute, majd az ennek a helyén 1865-ben elkészült Vigadó mintájára a budai oldalon is létesüljön egy hasonló intézmény. 1873-ban Steindl Imre készített is egy tervet egy Fő utcai telekre, azonban ez – feltehetően az akkori gazdasági válság miatt – nem valósult meg. A korszaknak ez a Redoute, vagy magyarul Vigadó néven működő, jellegzetes épülettípusa egyébként nem csak a fővárosban volt megtalálható, a jelentősebb vidéki városok is létrehozták az ilyen jellegű, a kulturális és a közösségi életet szolgáló intézményeiket. Volt ilyen többek között Kolozsváron és Pozsonyban, de megemlíthetjük a marosvásárhelyi Kultúrpalotát is. Arra is sok példa volt, hogy a város bálterme egy szállodához kapcsolódóan épült meg, így jött létre például Debrecenben az Arany Bika Szálló, vagy Nagyváradon a Fekete Sas Szálló és Vigadó.

A Budai Vigadó a Fő utca felől - Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont

1892-ben a budai polgárok írásbeli kérelemmel fordultak Gerlóczy Károly akkori fővárosi alpolgármesterhez, hogy az összejöveteleik, rendezvényeik céljára egy méltó épületet kaphassanak. Nem volt azonban megfelelő telek. A megoldás 1894-ben született meg, amikor Budapest belterületi katonai ingatlanjait Wekerle Sándor miniszterelnök a főváros tulajdonába juttatta vissza. A mai Szabadság téren álló Újépülettel, a Citadellával és néhány laktanyaépülettel együtt ekkor került vissza a fővároshoz az a fegyverraktár is, amelynek a telke – két szomszédos telekkel kiegészítve – megfelelőnek bizonyult a Budai Vigadó felépítéséhez.  

A fegyverraktár története egészen a török hódoltság koráig nyúlik vissza, ugyanis még a törökök építették azt a nagy áruraktárt, később fegyverraktárt, amelynek a helyén a 19. században a honvédség budai társzekérraktára helyezkedett el, több épület együtteseként. 

A főhomlokzat - Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont

A két szomszédos telek megszerzése nem ment egyszerűen, ugyanis a tulajdonosok nem fogadták el a felajánlott vételárat, így végül is kisajátítási eljáráshoz kellett folyamodni. Mindez körülbelül két évet vett igénybe, ebből adódóan a főváros közgyűlése csak 1896-ban tudta kiírni a nyilvános pályázatot a Budai Vigadó épületének megtervezésére. Tizenkét pályamű érkezett be, amelyek közül az első helyezést Kallina Mór és veje, Árkay Aladár terve nyerte el. A második díjat Korb Flóris és Giergl Kálmán kapta, a harmadikat Balázs Ernő és ifj. Orczy Gyula székesfővárosi mérnökök. A legjobb pályaműveket 1897 januárjában kiállításon mutatták be.

De ki is volt ez a Kallina Mór? 1844. szeptember 20-án Morvaországban született, Prágában, a német műegyetemen tanult építészetet, majd a Bécsi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait. Pályáját is itt, a monarchia fővárosában kezdte meg Otto Wagner építészirodájában. Ennek kapcsán került aztán Budapestre, ugyanis amikor Wagnert felkérték a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megtervezésére, Kallina is részt vett a munkában. Az építkezés kapcsán sok időt töltött a magyar fővárosban, ahol aztán véglegesen le is telepedett. Legjelentősebb művei a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Főparancsnokság és a Bécsi kapu téri evangélikus templom a budai várban, de ezek mellett sok bérházat, bérpalotát is tervezett. Az Országház pályázatán a díjazottak között volt Otto Wagnerrel és Bernd Rezsővel közös terve, a Szent Gellért szobor pályázatán pedig az Árkay Aladárral készített pályaműve, amelynek bizonyos jegyeit a végül Francsek Imre tervei alapján megvalósult építmény is magán hordozza. 1913. május 5-én halt meg Budapesten.

Árkay Aladár Kallina Mór Irma nevű leányát vette feleségül, de a két család kapcsolata korábbról datálódik, ugyanis Aladár édesapja, Árkay Sándor műlakatosmester Kallina több épületének kivitelezésében is részt vett. Így Árkay Aladár már gyermekkorától ismerte Kallinát, aki példaképül is szolgált a számára, és kézenfekvő volt, hogy az ő irodájában kezdje meg az építész pályát.

A Budai Vigadó megvalósítása ezután sem volt zökkenőmentes, mivel az elképzeléssel nem mindenki értett egyet, sokan inkább egy színházat építettek volna a budai oldalra, ahogy azt az Építészeti Szemle 1897. évi 11. számában olvashatjuk: „A pénzügyi és gazdasági bizottság ez előrehaladott stádiumban azt javasolja, hogy a Vigadó építéséről mondjanak le, mert nem fizeti ki magát, s mert nincs reá szükség. A megszerzett telket föl lehet majd használni az állandó budai színház építésénél.”

Részletek a Budai Vigadó épületéről - Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont

Az építkezés 1898 tavaszán kezdődött meg a tervező építészek művezetésével, de a fővárosi közgyűlés még ennek az évnek a nyarán is a vigadó vagy színház kérdéséről vitatkozott, ahogy arról a Pesti Hírlap tudósítója a lap 1898. június 16-i számában beszámolt: „Preyer Hugó föltétlenül szükségesnek tartja, hogy Budán állandó színház létesüljön. A budai várszínházat régen be kellett volna zárni és a nyári színház sem felel meg a kívánalmaknak. (…) Fölhozza, hogy egy budai társaskör kedvéért a főváros 500—700 ezer forintot áldozott vigadóra. Ez egy elhibázott intézkedés volt. Előbbre való a budai állandó színház ügye. (….) A budai vigadó telkére lehetne fölépíteni az állandó színházat. (Helyeslés.) Nagyon szerencsésen lehetne kombinálni a budai társaskör helyiségének ügyét és az állandó színház kérdését. Megkezdték ugyan már a vigadó építési munkálatait, de az illető kártalanítások legföljebb 10,000 forintba kerülnének. (Ellenmondás.) Szüntessék be azonnal a vigadó építését és a tanács a színház és vigadó ügyének kombinálása tekintetében tegyen előterjesztést. (Helyeslés.)”

A kivitelezés során is felmerültek nehezítő tényezők: az Iskola utcai oldalon sziklamaradványokat és mély pincéket találtak, a telek közepén egy kút volt, a Fő utca felől pedig egy római kori temető maradványai kerültek elő. Mindezen problémák ellenére az építkezés folyt tovább.

A kőműves-, kőfaragó- és ácsmunkákra a megbízást Hauszmann Sándor (1848–1906) budapesti építő- és kőfaragómester, Hauszmann Alajos unokatestvére kapta, aki a korszak olyan nagyszabású épületeinek volt a közreműködője, mint az Országház, a Budavári Palota, a Műcsarnok, az erzsébetvárosi Szent Erzsébet templom, a Műcsarnok vagy a Szilágyi Dezső téri református templom. A vasszerkezeteket a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. készítette.

Részletek a Budai Vigadó épületéről - Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont

1899-re az építkezés eljutott a homlokzatok külső díszítéséig és a belső terek berendezéséig. Az üzleteket és a lakásokat – amelyek az épület fenntartásának finanszírozását szolgálták – már augusztus 1-én birtokba vehették a bérlőik. Az épület teljes átadása 1900. január 30-án történt meg, a délelőtti hivatalos ceremóniát este bál követte, ahogy arról a Friss Ujság korabeli számában olvashatunk (amit itt az eredeti helyesírással adunk közre):

„Régi óhajtása teljesült ma a budai polgárságnak. Készen áll az uj pompás Vigadó a Korvin-téren és ma adták ünnepélyesen hivatásának. Az uj Vigadó, mint középület, díszére válik a fővárosnak. A rendkívül tetszetős, kétemeletes épületnek barokkba hajló renaissance-stilusban épült főhomlokzata a Korvin-térre tekint. Az emeleti nagy termet és az épület többi belső termeit, folyosóit élénk aranyozásu szeczessziós díszítések ékítik. Magát a nagy termet, mely a fővárosi Vigadó nagy terme után Budapest legnagyobb terme, vagy négyezer villamos izzólámpa és három hatalmas, csigán járó ivlámpa fénye árasztja el. Az ünnepies átadáson Halmos János polgármesterrel élükön, a főváros számos előkelő polgára jelent meg. Tizenegy órakor gyült egybe a vendégsereg és miután Vaszilievits János tanácsos jelentést tett a Vigadó elkészültéről, Halmos János polgármester a Vigadót szép beszéd kíséretében vette át a főváros nevében. Utána meg Rupp Zsigmond beszélt s ezzel a budai Vigadó megnyílt a nagyközönség számára. A Vigadóban este fényes sikerű bál volt, amelyen jótékonysági tombolát is rendeztek a budai szegények javára. A bálon Hegedűs Sándor és Darányi Ignácz miniszterek is megjelentek.”

A főhomlokzat nagy timpanonja - Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont

A Friss Ujság mellett nagyjából minden korabeli lap beszámolt a Budai Vigadó átadásáról, így például a Vasárnapi Ujság és a Magyar Nemzet, ezek szerint egybehangzóan 1900. január 30-án történt meg ez az esemény. Ez a dátum szerepel Gábriel Tibornak az épületről szóló tanulmányában is, ugyanakkor Aczélné Halász Magdolna és Virág-Eglesz Anna Kallina Mór, az eklektikus Budapest építésze című művében, valamint több, az épülettel foglalkozó portálon, például a Hagyományok Háza honlapján is január 20-i dátummal találkozhatunk. Így 120 év elteltével ez a tíz nap ide vagy oda talán nem is annyira fontos, az eredeti, korabeli forrásokat figyelembe véve mindenesetre a január 30-i dátum tűnik a valószínűbbnek.

A Budai Vigadó – amelynek földszintjén egy étterem és egy kávéház is helyet kapott – a második világháborúban komoly sérüléseket szenvedett, a háború utáni helyreállítás során a bejárati portikuszt és a homlokzati ornamenseket, szobrokat nem rekonstruálták, a második emelet körablakait megszüntették. 1951-ben a szovjet Népi Alkotások Házai mintájára megalapították a Népművészeti Intézetet, az épület – állami tulajdonba kerülve – ennek az otthona lett, és itt működött az Állami Népi Együttes is, valamint a későbbiekben a Népművelési Intézet és a Művelődéskutató Intézet.

A portikusz timpanonja (Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont)

Az épület eredeti homlokzatát csak 2006–2007 folyamán állították helyre az Archikon Kft., Nagy Csaba és Bagó Bernadett tervei alapján, a műemléki szakértő és a szobrok rekonstrukciójának tervezője dr. Déry Attila volt. A teljes felújítás 2015–2018 között zajlott le, ugyancsak az Archikon tervezői közreműködésével.


Források

  • A budai vigadó, Építő Ipar, 1898. február 2.
  • Gábriel Tibor: A székesfőváros Budai Vigadója – A Budapesti Történeti Múzeum kiadványa
  • Friss Ujság, 1900. január 31., Budapesti élet rovat: A budai Vigadó megnyitása
  • A Budai Vigadó története
  • Kallina Mór, az eklektikus Budapest építésze, szerkesztők: Aczélné Halász Magdolna és Virág-Eglesz Anna (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
  • Adalékok a Víziváros történetéhez, Budapesti Városvédő Egyesület, 1990 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
  • Budai Vigadó – homlokzatrekonstrukció



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Várnay Marianne, az első női építészhallgató

Várnay Marianne, az első női építészhallgató

Száz évvel ezelőtt szinte nyilvános lázadásnak számított egy nőnek az építészet felé kacsintgatni, ma külön programmal hívogatják a lányokat a mérnöki és tudományos pályákra.

Az első hazai mérnök doktor emlékére

Az első hazai mérnök doktor emlékére

95 évvel ezelőtt hunyt el Zielinski Szilárd, a vasbeton építészet hazai hírnöke, többek között a margitszigeti víztorony megálmodója.

Majdnem-Bauhaus a Gellérthegyen: a volt Kertészeti Egyetem ’A’ épülete

Majdnem-Bauhaus a Gellérthegyen: a volt Kertészeti Egyetem ’A’ épülete

A Ménesi út 44-48. szám alatt álló épületet a Lauber László – Szendrői Jenő tervezőpáros álmodta meg. 

Hirdetés