Hirdetés

„A dolgokat megőrizni, és nem lerombolni szeretném” – ezzel a mondattal foglalta össze hitvallását a 75 éves korában elhunyt filozófus. 

Hirdetés

Nagyon tehetséges ember volt, kár érte” – így zárta Roger Scrutonról írt nekrológját Tamás Gáspár Miklós. Bár Scruton a konzervatív politika egyik ellentmondásos, kritikusai szerint szélsőségekbe hajló gondolkodója volt, munkássága az építészet terén megkérdőjelezhetetlen: legismertebb írása a The Aesthetics of Architecture and The Classical Vernacular: Architectural Principles in an Age of Nihilism volt. Műveiben sokat kritizálta a modern építészetet, és felmagasztalta a hagyományos építészetet. 

Fotó: www.rogerscruton.com

„Nyilvánvaló, hogy nem egy oldalon álltunk, ha építészetről vagy akár politikáról volt szó, de a vele folytatott viták során udvarias és motiváló volt, hiányozni fog az intellektusa” – emlékezett meg Scrutonról Hugh Pearman építészkritikus, és véleményével nincs egyedül. 

Scruton 1944-ben született Buslingthorpe-ban, később filozófiát tanult a Cambridge-i Egyetemen. 1968-ban, a diáklázadások idején Párizsban járt, az itt szerzett élmények tolták a konzervativizmus felé, elmondása szerint egyáltalán nem nyűgözték le a macskaköveket dobáló tüntetők, a jelenséget a marxizmus romboló impulzusának tartotta. „Ekkor döntöttem el, hogy a dolgokat megőrizni és nem lerombolni szeretném." 

Ez az irány jellemző volt rá az építészetről való gondolkodásban is, a klasszikus építészet szerelmese volt, és nem nyűgözte le a kortárs építészet, amelyet cinikusan a starchitect kifejezéssel illetett. Öncélú építészetnek tartotta Norman Foster, Zaha Hadid, vagy Frank Gehry munkásságát, olyasminek, amely az emberek számára nem épít, nem teremt értéket, kizárólag a saját ego megélésére szolgál.

Dolgozott a Times-nál, a Salisbury Review főszerkesztője volt 1983-tól, 2017-ben pedig az Egyesült Királyság lakásügyi bizottságának (Building Better, Building Beautiful) elnöke lett, amelynek kapcsán sokan vádolták azzal a kormányt, hogy Scrutonnal valójában a kortárs építészet ellen indított háborút. Scruton ezt nem is tagadta, ellenben kiemelt céljának a lakhatási válság megoldását tekintette.

A Közép-Kelet-Európát is jól ismertő Scruton gondolkodását jól érzékelteti alábbi rövid, de szenvedélyes írása, amelyben a brit és az amerikai postaládákról értekezik:

Tekintsük például a híres angol postaládát, ezt a remek alkotást, amely – a Brit Birodalomnak köszönhetően – az egész világon megtalálható, még ha nem is mindenütt az eredeti birodalmi vörös színben pompázik.

Akárcsak a régi telefonfülke, az angol postaláda is az állandóság hangulatát árasztja. A gondosan megmunkált talapzat és tetőzet, a szilárd öntöttvas szekrény, a gazdag mintázattal hangsúlyozott levélnyílás a funkcionalista építész szemszögéből megannyi fölösleges dísz, elfecsérelt munkaerő és nyersanyag, melyek a doboz használati értékéhez semmivel sem járulnak hozzá. Valójában azonban éppen ezek a feleslegesnek tűnő elemek azok, amelyek megalapozzák a postába vetett bizalmat: amikor az ember egy ilyen dobozba, egy ilyen hangsúlyos nyílásba dobja be a levelét, biztos lehet abban, hogy az jó kezekbe került, és már úton is van a címzett felé. Az állampolgárok közössége bízhat benne, hogy a posta megbízhatóan fog működni, és hogy a postaládákat díszítő királyi címer valóban a hatékony és alázatos közszolgálat záloga.

S nem is kell csalatkoznia bizodalmában. Az angol posta megbízható volt és megbízható maradt, s leveleinket egy napon belül biztonságban célhoz juttatja. Szembeötlő a kontraszt az amerikai posta működésével – amint szembeötlő az amerikai postaládák funkcionális stílustalansága is. Első amerikai tartózkodásom során egyszerűen nem voltam hajlandó leveleket dobni ezekbe az ócska bádogtartályokba, mert nem tudtam elképzelni, hogy bárki kézbesítené őket. Úgy éreztem, bármit dobok is be ezekbe a szemetesszerű ládákba, az maga is szemétté válik. Mindez világosan szemlélteti, hogyan válik az explicit funkcionalitás a funkció ellenségévé.

(Roger Scruton: A lámpaoszlopok és a telefonfülkék jelentőségéről – a teljes cikk a Kommentár folyóirat 2008/2. számában található.)

A filozófus 75 évet élt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újra Budapest történeti és fizikai szövetének mélyére hatolhatunk

Újra Budapest történeti és fizikai szövetének mélyére hatolhatunk

Hamarosan újraindítja városi sétáit a Beyond Budapest.

Létesítmények „okos” felkészítése a gazdasági újraindulás idején

Létesítmények „okos” felkészítése a gazdasági újraindulás idején

Épületinformáció-menedzsment az Arteriornál.

Hirdetés