Remek házban ház, dobozban doboz megoldással épült fel az új uszoda Kazincbarcikán

Cikkünk a 206-os, 2026/2-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Vizit Studio
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Több kilométer hosszan autózunk a BorsodChem (korábban Borsodi Vegyi Kombinát gyártelepe) gyorsforgalmin Kazincbarcika határában. A régió egyedüliként megmaradt egykori szocialista gyára eredetileg 1949 és 1955 között épült ki, majd 1963-ban, 1983-ban és 2018-tól jelentős bővítésen, átalakításon esett át. Ha a Google műholdas térképén ránézünk Kazincbarcika városi beépítésére és a gyár arányaira, akkor azt látjuk, hogy a kettő mérete szinte megegyezik.

A város és a gyár a Tardona-patak, illetve a Sajó völgyében helyezkedik el, két egymásra merőlegesen csatlakozó völgyben. Sajókazinc, Barcika és Berente települések a 13. századtól lakott apró, agrárfalvakként léteztek. Fordulat akkor következett be, amikor az 1850-es években jó minőségű fekete kőszenet találtak a környező völgyekben, illetve 1920-ban Barcikán felépült az erőmű, ami elektromossággal látta el teljes Dél-Borsodot. A háború után a kistelepüléseket egyesítették immár Kazincbarcika néven, 1954-ben pedig a település a városi rangot is elnyerte. A hatvanas évek végéig több ezer lakás, vegyipari technikum, korház, művelődési ház, kereskedelmi egységek sora épült fel.

Erről a „robbanásszerű” változásról csak annyit, hogy a háború után a lakosság száma meghétszereződött 1980-ig. 1962-ben a huszonegyezer kazincbarcikai lakos közül több mint ötezer gyerek korú volt, és a város lakóinak átlagéletkora a harmincat sem érte el. Noha szervezetileg a bányászat 2004-ig létezett, de az utolsó tárnát 1986-ban zárták be a bányászhiányra hivatkozva, a vegyi kombinát azonban többszöri korszerűsítés, bővítés, majd privatizáció után ma is üzemel. Ez a mai BorsodChem.

Az előtörténet és a kontextus leírása kapcsán azt is érdemes felidézni, hogy ebben a régióban drámai szétesés követte a rendszerváltást és a privatizációt. Ebben az időszakban az észak-keleti régió ipari városaiban nem pusztán a demográfiai, foglakoztatási, lakhatási körülmények romlottak drasztikusan, hanem szociokulturális értelemben is elképesztően negatív trend kezdődött a kilencvenes évek elején. A magas munkanélküliség, tömeges elszegényedés, leszakadás mellett egyfajta tartós identitásválságot okozott a régió egykori nagyipari városainak lakóiban ez az időszak. (Érdekes, hogy ez a folyamat Európa minden szénbányászati központját érintette a nyolcvanas években, gondoljunk csak az 1984-85-ös brit bányászsztrájkra.)

Salgótarján, Ózd, részben Miskolc esetében nagyon nehéz évek, évtizedek következtek, mert ezekben a fiatal „nagyvárosokban” egy generáció óta élők nem láttak semmiféle távlatos programot, stratégiai támogatást és figyelmet, ami számukra reményt és támaszt jelenthetett volna; az egykori (műszaki) értelmiség elszivárgott, a vállalkozásokhoz nem nagyon volt forrás, a képzetlen gyári, bányász, fizika munkaerő tömegesen ragadt a régió falvaiban és szegényedett el hosszú évtizedekre. Ezt a folyamatot Kazincbarcika sem úszhatta meg, noha a privatizált BorsodChem és néhány kisebb vállalkozás túlélése jelentett némi munkalehetőséget még úgy is, hogy Közép-Európa legnagyobb vegyiüzeme annak a mindössze ezer lelkes Berente községnek fizeti a helyi iparűzési adót, ami 1999-ben nagy viták után vált le Kazincbarcikáról és így Magyarország leggazdagabb községévé vált az egy főre jutó HIPA kapcsán.

Erre a bevezetőre nem pusztán a tágabb építészeti és urbanisztikai kontextus leírása okán volt szükségünk, hanem az új városi sportuszoda építészeti karakterének megértéséhez is. Ebben a városban ugyanis a közösség- és identitásformáló beavatkozásoknak különös jelentősége van, ami jól érzékelhető a jelenleg ötödik (!) polgármesteri ciklusát töltő Szitka Péter által 2006-óta zajló köztérrehabilitációs, illetve a KolorCity (2011-től) fantázianéven futó public art elemekkel látványosan kommunikáló nagyszabású programnak, ami az egyik legprogresszívebb város-márka (újjá)építő projekt idehaza. Ez a program elfogadja és alapadottságnak veszi az ötvenes évek óta kiépült szocreál, szocmodern és házgyári panel beépítési karaktert, városszerkezetet a városban és az utcaképet egyfajta köztéri művészeti galériaként hasznosítja, miközben törekszik a parkok, zöldfelületek minőségének megőrzésére, javítására.

Éppen ezért hat mára idegennek, stílusában rosszul öregedőnek a tavaly bezárt 33 méteres medencéjű, hajlított favázú régi városi uszoda architektúrája. Jellemző, hogy a város bejárati közlekedési csomópontjában, a gyártelep sarkán álló, 1991-ben elkezdett és 1998 átadott épület jurtát és hullámokat is idéző tetőgeometriája mennyire szembe megy az egykori iparváros építészeti alapkarakterével. Érezni lehet ugyan a törekvést a középületi státus megfogalmazására, ám mára már teljességgel furán hat ez a posztmodern elragadtatású építészet, a kinyilatkoztatni-akarás (tervező: Károlyi István – Armex Budapest).

A tervezés megkezdésétől ugyancsak hét évig tartott, míg elkészült az új uszoda épülete. Az építészek elbeszélése alapján egy nagyon felkészült és támogató megbízói hozzáállással találkoztak, aminek első fázisában a 3h Építészirodát több résztvevős konzultáció eredményeként választották ki. Osztrák tanulmányúttal, sport- és uszodatechnikai szakemberek, úszóedző bevonásával, tervtanácsi konzultációval, makett- és tervbemutatóval folytatódott az előkészítés, amiben nyilván kapóra jött, hogy a 3h Építésziroda a pápai gyógyfürdő, a Király Fürdő tervezése kapcsán foglalkozott már vizes létesítményekkel, illetve győri illetőségüként a két vezető tervező közelről láthatta a győri új sportuszoda (Bodrossy Attila/Dimenzió, 2015) megvalósulását. Emellett az iroda tervei alapján épült meg a Mexikói úti Mozgásjavító Iskola 2009-es bővítésekor egy 25 m-es, mozgássérült gyerekek versenyeztetésére is alkalmas uszoda és tanmedence. Ráadásul Gunther Zsolt gyerekkorában versenyszerűen úszott, jelenleg is rendszeresen indul szenior úszóversenyeken, tehát kitűnően ismeri a versenyuszodák világát.

Mondhatni, hogy a helyszín kiválasztása ideális. Ez a város Bükk felé eső széle, ahol a Tardona-patak mentén érintkezik a városi beépítés és a lankásan emelkedő természeti táj. Ugyanebben a pozícióban a telek északi határán a Jubileumi park és a közkedvelt Csónakázó tó jelenti a közvetlen szomszédságot, miközben az uszoda hosszanti tengelye a városra és a Bondoralja apró gyümölcsös kertecskéire fordul. Az eredeti kiépítés szerint az uszoda város felőli sarkánál egy arra merőleges kubusba egy új jégkorongcsarnok is megépült volna, míg a két épület térfalának ölelésben, a lankák felé helyezkedne el a strand a kültéri medencékkel, a város felől némileg térfallal védett pozícióban.

Végül finanszírozási okokból az első ütemben az uszoda épült meg, de a jégcsarnok kivitelezési tervei is készen vannak, elő vannak készítve azok az épületenergetikai kapcsolatok is, amiben a két létesítmény egymás hűtési, fűtési kapacitásait, üzemeltetési profiljait (közös büfé, szezonalitás stb.) ideálisan ki tudják használni. A városkarakter, valamint a belső térszervezés, a funkcionalitás és a kivitelezés szempontjából jó építészeti döntésnek tűnik, hogy az új uszoda csarnok előregyártott ipari vasbeton tartószerkezetekből, szendvicspanel külső épületburokkal épült, aminek kivitelezésében a generálkivitelező miskolci FK-Raszter Építőnek jelentős gyakorlata és tucatnyi referenciája van, miközben az iparosított technológia a város épített karakteréhez is illik.

Noha a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő versenyuszodáról beszélünk, ugyanakkor a tervezők szemléletéből az tűnik ki számomra, hogy ők a teljesítményorientált funkcionalitáson túl végig közösségi térként alakították a koncepciót. Korosztályos vízilabda bajnok kisfiam rajongó apukájaként gyakran találkozom olyan uszodákkal, amikben az edzésmunka primátusa áll mindenek felett, és a meccseken megjelenő kísérőkre, illetve a meccsek közötti szünetben éppen nem játszó csapatok játékosaira, a futamukra várakozó úszókra, az uszodát látogatni kívánó egyéb vendégekre senki nem gondolt. Itt egyfajta szintben és térben elmozgatott, ugyanakkor logikusan összekötött és kapcsolódó modulokban szerveződik a tér, ahol a főbejáraton belépés és jegyváltás után három lépéssel kettéválik a „cipős” nézőtér és az öltözők felé az irány, majd az öltözőből három irányba folytathatjuk az utunkat.

A földszinten dönthetünk a wellness-szauna irány, illetve a strand irány között, vagy felmehetünk az emeleti uszoda, tanuszoda csarnokterébe. Ritka és abszolút tapasztalaton alapuló téri megoldás, hogy a gyerekúszásra, a tanmedencés foglakoztatásra úgy láthatnak rá a szülők, hogy közben nem vonják el a gyerekük figyelmét, hiszen egy szinttel feljebb, egy másik funkcionális térdobozból néznek át. Illetve azokra a szülőkre is gondoltak a tervezők, akik az oktatás vagy edzés végét a szaunában, wellness medencében várnák meg, ám szeretnék, ha gyerekükre szükség esetén a wellness térből is le tudnának nézni.

Remek házban ház, dobozban doboz megoldás, hogy az emeleti, egy szintben lévő tanmedencék és az 50-es versenymedence terét egy hanggátlásban is szerepet játszó belső kétszintes „doboz” választja el egymástól, amiben üvegezett edzői, uszodamesteri, kiszolgálói helyiségek találhatóak, illetve egyfajta karzatként is működik. Az én ízlésemnek nagyon is megfelelő módon néhány optikailag és esztétikailag is indokolt helyen láthatóvá vállnak a látszóbeton pillérváz részletei, sőt néhol a szerkezetet merevítő és izomként kifeszülő, összecsavarozott ízületnek ható andráskeresztek is. A nagy uszodatér megvilágítása, valamint a belső falakon lévő hangcsillapító akusztikai felületek tágas, világos, távolról sem klórgőzös enteriőrt teremtenek.

Ugyancsak remek megoldás, hogy bizonyos sávokban üveggel nyílik meg az egy szinttel felemelt medence tere a lankás tájra, a külvilágra, ami amellett, hogy természetes fényt hoz be, pszichésen is jó hatással lehet az órák kemény monotonitásában kissé elszigetelődő úszókra. Ezen a szinten egyébként van mód arra is, hogy egy kisebb szerkezeti tagolást biztosító visszahúzás eredményeként kialakuló teraszra lépjenek ki – jó időben – a bemelegíteni vágyó csapat tagjai vagy az úszók.

A kortárs iparosított csarnoképítészet legtöbbször képtelen elkerülni azt az érzetet, hogy a végtermék egy eldobható, ideiglenes, olcsónak ható, de gyorsan és kis szaktudással is építhető alakzat. Sajnos nagyon sok ilyen raktárt, műhelyt, valamit látunk úton-útfélen, gyakran a vidéki városok belső részein is. Miközben a 3h Építésziroda tervezői remek és racionális, jól szervezett és logikus építészeti rendszert alkottak az uszoda tervezése és a városi karakterrel kapcsolatos kihívások során, csarnoképületük csak úgy válhat nívós középületté itt, ha képesek kezelni a külső megjelenés, a homlokzat jelentette kihívást is.

Erre szolgál a feszes hasáb-architektúrát lágyító, az épület hátterében megjelenő lankák finom hajlataira reflektáló, ugyanakkor a felhőket, a vízfelszín hullámzását is megidéző, nappal folyamatosan változó fény-árnyék játékot produkáló, homlokzatra szerelt és komponált, mélységében változó penge-rendszer, ami képes a csarnokot egyfajta hatalmas kortárs szoborként a városi térbe állítani. Ez az építészeti gesztus az épület külső megjelenésében példaértékű és a város lakói számára felemelő érzést kelthet.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!