A London Hackney részén álló, egykori ipari fűrésztelep és varroda indusztriális környezetében található az Erbar Mattes által nemrégiben átalakított háromlakásos lakótömb.

A londoni székhelyű, nemzetközi építészirodát Demian Erbar és társa, Holger Mattes alapították. Az átgondolt, időtlen építészeti értékekkel operáló stúdió munkáiban az átalakítandó épületek eredeti tulajdonságait új, friss megoldásokkal ötvözik, melyek végül igazán egyedivé teszik projektjeiket. Az Erbar Mattes most is ebben a szellemben tervezte, és építette át a londoni Regents Canal Conservation területén lévő, eredetileg fogadóból kialakított háromlakásos házat kétlakásossá.

 

 

Még az 1970-es években épült az ipari épület egykori kocsmájának három emeletére szintenként egy-egy különálló lakás, melyeket a hátsó homlokzaton lévő külső lépcsőn át lehetett megközelíteni. Az építészek feladata az volt, hogy az első két szintet egy öt hálószobás, nagy lakássá alakítsák át. Az átépítéshez olyan megoldásra volt szükség, ami a harmadik, önállóan megmaradó otthont továbbra is független, szabadon megközelíthető egységként hagyja. A külső lépcső így átkerült a háztömb másik oldalára, ennek hozadékaként a hátsó tér is megnyílt, ami új, vizuális és fizikai kapcsolatot teremtett az udvar és a lakás fölszinti része között. Az itt húzódó, téglaoszlopokkal határolt, védett körfolyosó a kétszintes otthon intimitását erősíti.

 

 

A 19. századi falazat kiegészítésére kézzel készített szürkésbarna téglát és hozzá illő kőburkolatot használtak. Az új részek szép struktúrája az okos anyagválasztásnak köszönhetően nem rontotta le az eredeti épület mutatós homlokzati képét. Az épület monolit jellegét fokozza az ablakpárkányok, burkolataik, és a külső lépcsők színezett beton anyaga is.

 

 

Az enteriőr kialakításánál a meglévő szerkezet adottságaihoz igazodtak. Eltávolították a gipszkarton álmennyezetet, így visszanyerték a korábbi belmagasságot. Fával burkolták le a felesleges benyúlásokat, kiszögelléseket, ezzel tiszta, egyszerű formájú helyiségeket hoztak létre.

 

 

Az első emelet egykori nagy belmagasságú, eredeti faburkolatát megőrző teremből hálószoba lett, innen közvetlenül a lakás tetőteraszára léphetnek ki a lakók. Az újonnan kialakított belső lépcsőház egy hatalmas fa lombkoronája mentén emelkedik. Az új oldalsó és hátsó épületrészek rejtik a további hálószobákat és fürdőket. A melegséget adó tölgyfapadló és bronz veretek finomítják az otthon funkcionális, egyszerű hangulatát. Az eredeti fa burkolatelemek fehér színükkel nyugodt, időtlen környezetet alkotnak, míg a világos fürdők csiszolt, vízálló, homogén vakolatot kaptak.

 

 

Az Erbar Mattes – hűen önmagához – új életet lehelt a régi tömbbe. Szépen összesimította a múlt és jelen rétegeit, a rekonstruált épülettel semmiképp sem elvett, sokkal inkább hozzáadott környezetéhez. Végignézve a képeket láthatjuk, hogy valóban alig megkülönböztethető a régi és új találkozása.

 

 

Erbar Mattes | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: ArchiDaily

 

További képek és rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Régi és új találkozása

Régi és új találkozása

A London Hackney részén álló, egykori ipari fűrésztelep és varroda indusztriális környezetében található az Erbar Mattes által nemrégiben átalakított háromlakásos lakótömb.

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

Nyugodt, könnyed színárnyalatot választottak a Dulux szakértői.

Hirdetés