Pro bono publico

A BIVAK tervezte új pápai református diákotthonról – cikkünk az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámából.

„A nagyvilág az életiskola; / Verítékemből ott sok elfolya, / Mert oly göröngyös, oly kemény az út, / Az ember annyi sivatagra jut.”

(Petőfi Sándor: Hazámban, 1842)


A pápai református oktatás majd 500 évre tekint vissza, 1531-ben alapították az első iskolát, amely létrejöttétől kezdve a városa szellemi életének központja volt, nemhiába nevezték a reformkorban a „Dunántúl Athénjának”. A mottóként idézett Petőfi-sorok megmutatják a vándorévei során sok helyre elvetődött kiváló költő nevelődésről alkotott nézeteit és körülményeit. A pápai református kollégium kitüntetett helyet foglal el életrajzában: itt ismerkedett meg és kötött barátságot Jókai Mórral, s itt határozta el a névváltását is. A Tarczay Lajos professzor hatása alá került, könnyen és gyorsan fogalmazó és verselő költő Tolvaj huszár című a pápai diákéletben keletkezett művét elsőként jegyezte Petrovics helyett Petőfiként.

Hogy hol és hogyan zajlott-e diákélet Pápán, arról kevesebbet tudunk. Petőfi, ahogy diáktársai, például Jókai is, bérelt szobákban lakott a belvárosban, általában, ha az anyagiak megengedték, nem messze a kollégium épületétől. Petőfi még a református iskolának helyet adó Szent László utcai telken épült „ókollégiumba járt”, 1858-ra készült el az új református campus első épülete, amelyet a 19-20. század fordulóján folyamatosan bővítettek.

A pápai református kollégium épületeinek történetét Haris Andrea dolgozta fel részletesen „Egy homlokzat várostörténeti tanulságai. A pápai református Ókollégium” c. tanulmányában. (Lásd: Műemlékvédelmi Szemle, 1996/1. 111-127.) A gondosan összegyűjtött építészettörténeti dokumentumok alapján látható, hogy a város polgárai mindig nagy figyelmet fordítottak a református kollégium épületeire, támogatták a bővítéseket, megvitatták a terveket. A 19. század jónevű építőmesterei tűntek fel Pápán, s mindannyian praktikus alaprajzú és beosztású, az iskolaépület-építészeti hagyományhoz alkalmazkodó és a város romantikus lakóházaihoz stílusban és léptékben illeszkedő megvalósult / megvalósulatlan javaslatokkal álltak elő.

Így gondolkoztak a BIVAK studio építészei is, amikor a nagy iskolai hagyományokkal bíró pápai református kollégium (gimnázium) növendékei számára diákotthont terveztek. Az épület léptékében, tömegében alkalmazkodik és belesimul a későbarokk jellegű belváros architektúrájába.


A tervezők rendkívül látványos modell-építési folyamata megmutatja azt a processzust, ahogy a formálódó épülettömeg végül is finom, de látványos és rendkívül funkcionális deformációkon keresztül illeszkedik a telek és a környező házak, valamint a természet (benapozás) adta lehetőségekhez. A ház homlokzatán az ismétlődő ablaksorolás egyszerű, de mégis dinamikus mintázatot alkot. A belsőépítészeti funkcióval felruházott beülős ablakok markáns és egyedi karaktert adnak a homlokzatnak. Szerialitásuk a belső puritánságra és az ablak mögött lévő rendeltetésre (tanuló- és háló-helyiség) és a szobák fűzésére is egyértelműen utalnak.

A homlokzat plasztikusságát a nyílászárók mellett a durván felvitt, majd manuális módszerrel gereblyézett, rusztikus hangulatot idéző vakolat is adja.


Az épület a földszintjén mind az utcai, mind az udvari fronton hatalmas transzparens üvegfelületen engedi be a fényt, és a diákokat is. A bejárat mindkét fronton kissé vissza lett húzva, hogy kényelmes, esőben is védő tetőt kapjon a kapu. Ez a figyelmes megoldás jellemzi az egész épület belső struktúráját és a design-ötleteket. A földszinti nagy és kényelmes közösségi tér találkozási pont, a beszélgetés és – felszereltségével – (fél)-spontán rendezvények tere. A pince tárolóhelyiségeket rejt, az 1-3. emelet szisztematikusan sorolja egymás mellé a diákok részére kialakított lakó-tanulószobákat. A magas nyeregtetőben ötletesen kialakított, galériázott szobák biztosítják a diákok elhelyezését.

Az 1-3. emelet szobáinak legszofisztikáltabb és kreatívabb ötlete, vagy inkább berendezése a beülő ablak, amely pihenési-tanulási foglalatosságra is alkalmas kvázi bútordarab. Itt a természetes fényviszonyok maximális kihasználásával lehet elmélyülni a gondolatokban. (A bemélyedő, bekuckózó megoldás visszaköszön a földszinti közösségi tér berendezésében is.)
 


Látható, hogy a szobák kialakítása és berendezése egyszerűsége ellenére nagyon otthonos, 4-4 főre tervezett lakóinak mind lehetősége van a saját, intim térrész kialakítására. Az alvó-tanuló és pakolóhelyek kreatív megoldásai maximális kihasználtságot eredményeznek a szobákban. A hálók mellett szintén praktikusan berendezett konyhák teszik kényelmesebbé a diákotthon lakóinak életét. 

A BIVAK studio által tervezett új pápai református internátus invenciózus megoldásaival bizonyosan otthonosabb és kényelmesebb feltételeket teremt a tanulók számára, mint egykor Petőfi korában adatott. Mégis álljon itt zárásként egy Pápán született Petőfi-vers a diákélet – lakhatási körülményektől független – örök dicsőítésére:

Ifjúkoromnak ébredése
Ah, oly tündéri, szép vala,
Miként a koszorús tavasznak
Varázst mosolygó hajnala.
Hű lyányka dűle karjaimba,
Hű lyányka csókja égete,
S mennynek röpíté képzeményim
Hesper-tüzű tekintete;
(Petőfi Sándor Tűnődés, 1841)

Tervezés: 2019 – 2020
Kivitelezés: 2021 – 2023
Építészet: Máté Tamás, Vass-Eysen Áron – BIVAK studio
Generáltervező: BIVAK studio Kft.
Vezető tervező: Máté Tamás, Vass-Eysen Áron
Építész munkatárs: Berczi Zsófia
Belsőépítész tervező: Máté János, Máté Tamás, Vass-Eysen Áron
Belsőépítész munkatárs: Bocz Gabriella, Sebestyén András
Tájépítész tervező: Liziczai Sándor
Tájépítész munkatárs: Eszenyi Zsófia
Épületgrafika: Szőke Gergely Lukács
Műszaki Ellenőr: Korgell Kft.
Generál kivitelező: Pesti Építő Zrt.
Elektromos tervező: Karácsony István
Épületgépész tervező: Oltvai Tamás
Épület szerkezetek: Szenthe Ágoston
Tartószerkezet tervező: Madaras Botond, Madaras Koppány
Tartószerkezet munkatárs: Kincses Péter
Tűzvédelmi tervező: Miskolczi László, Nacsa Noémi
Környezetvédelmi tervező: Varga András
Felvonó tervező: Benke Csaba
Rehabilitációs szakmérnök: Kormányos Anna
Úttervező: Nyitrai Zsolt
Telken kívüli gáztervező: Németh Szabolcs
Földmérő mérnök: Tóth István
Geotechnikai szakértő: Dr. Vásárhelyi Balázs
Munkavédelmi tervező: Miskolczi Zoltán
Megbízó: Dunántúli Református Egyházkerület, Steinbach József püspök
Megbízó projekt koordinátor: Kamarás-Horváthy Petra
Projekt manager: Dr. Benkó Ádám, Dr. Weisz Tamás
Pápa főépítésze: Mezei László

 

Megjelent az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) új lapszáma, amelyben sok egyéb mellett a Lauder Javne iskola (Király Zoltán / TIBA Építész Stúdió) által jegyzett bővítéséről, a szállodaként megújuló Drechsler-palotáról (Bánáti Béla / Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.), a debreceni Csokonai Színházról (Kovács Péter DLA / Archiko Kft., Tisza András / Tisza Építész Műterem Kft.) és a TEK új épületéről (Félix Zsolt DLA, Mudry Luca, Pálfy Máté, Varga Katalin / Építész Stúdió) is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

2023/6 186. lapszám - Octogon


 

További fotók és rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BigSEE-díjas a BIVAK tahitótfalui műteremháza

BigSEE-díjas a BIVAK tahitótfalui műteremháza

Korábbi cikkünk újraközlésével gratulálunk a díjhoz.

Best of Octogon 2021 | BIVAK

Best of Octogon 2021 | BIVAK

Visszatekintve az elmúlt évre Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a BIVAK által tervezett tahitótfalui műteremház.

Átadták az idei Pro Architectura Díjakat

Átadták az idei Pro Architectura Díjakat

A kortárs épületek, köztük a BIVAK tahitótfalui műteremháza vagy az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központja is az év elismert projektje lett.

Hirdetés