BigSEE-díjas a BIVAK tahitótfalui műteremháza

Korábbi cikkünk újraközlésével gratulálunk a díjhoz.

A BIVAK által tervezett műteremház Tahitótfalun. Cikkünk az Octogon magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából.


Hátra kell lépnem egy lépést, hogy tudjak írni erről a házról mint építészeti teljesítményről. Nem csak a lakóival állok barátságban, hanem az épülettel is szoros érzelmi viszonyt alakítottam ki az elmúlt években. Közelről végigkövettem, ahogy a bátor vonalak a papírról egy az egyben átkerülnek a valóságba. Néha úgy érzem, a mi generációnknak (Y) nehezebb áthelyezni a vágyait a fizikai síkra, az anyaggal való viszonyunk egy kicsit problémásabb, többek közt ezért is volt gyógyító számomra látni, ahogy ez a csodás, kompromisszumoktól mentes otthon kinő semmiből – mint amikor végigkísérjük egy gyerek fejlődését az első ultrahangfelvételtől az óvodai ballagásáig.


Az építészek és a megrendelők közti összhangot mutatja, hogy az első vázlatok közt szereplő akvarell majdnem egy az egyben átkerült a valóságba


Ez a ház elbújtatott, vigyázott rám életem nehéz pillanataiban. Az építészkritikus viszonylag ritkán kerül olyan közel írásának tárgyához, hogy kipróbálhatja, milyen a házigazdák ágyában aludni. Mély nyomot hagyott bennem, amikor a ház előtt sorfalat álló fenyőfák ébresztgettek, a téli napfényt tapintatosan, finoman megszűrve engedték csak hozzám. Városi gyerekként mindig rácsodálkozom, hogy a fáknak is van egyénisége, és lehet szeretetteli viszonyulása az emberekhez. Éreztem, hogy számontartanak, és felismerik, hogy vendég vagyok. A hálószoba egyik fala arról szól, hogy a fenyők integetnek, susmorognak, az enteriőr visszafogott természetessége egy kicsit sem vonja el a figyelmet róluk, ők is teljes jogú családtaggá váltak. Annál intimebb viszonyt nehéz elképzelni az erdővel, hogy az ágyamba engedem.

Nem csak a hálóban, a hatalmas ablaktábláknak köszönhetően minden helyiségben szerepet kap a ház körüli növény- és vadvilág, mindennap más-más arcát mutatva. A telek felett már a Duna-Ipoly Nemzeti Park védett erdeje kezdődik, szebbnél szebb madarak és időnként vadak is lemerészkednek a kertbe.
 

A homlokzat homogenitását izgalmasan töri meg a különböző méretű ablakok formai játéka

Ebben a projektben az építtetők és az építészek teljes egyetértésben a természetet nem legyőzendő ellenfélként, hanem partnerként kezelték, maximális tisztelettel.

Az egyik kedvenc részletem a dolgozószobát tartó látszóbeton konzolba tapadt falevelek, növénytörmelékek: egy spontán gesztus, nyers és őszinte objet trouvé, fosszília, emléknyom a ház csontvázában. Ez az apróság, akár a nagyívű megoldások, a ház alapgondolatát tükrözik, hogy megszűnik a kint és bent határvonala anélkül, hogy a védettség élményét elveszítenénk. A ház Tahitótfalu hegy felőli végén, egy építkezésre nem kimondottan ideális telken kapaszkodott meg: keskeny, hosszú földnyelv, meglehetősen nagy szintkülönbséggel, amit csak bátor megoldásokkal lehetett áthidalni. Az épített környezet elég heterogén képet mutat – nyaralók, sufnituning házak, klasszikus családi házak kaotikus mixe, amihez lehetetlen idomulni.
 

A dolgozószobából a Duna-Ipoly Nemzeti Park védett erdejére nyílik a kilátás

A műteremház csendes méltósága, homogenitása ellenpontot alkot, minimalizmusa egy nyüzsgő piactér közepén meditáló buddhista szerzetes attitűdje.

Ennek szellemében a térstruktúra is alázatosan áll a szokatlan terephez, nem ellenkezik vele, a hegy pedig odaadóan tartja a vállán az épület tömegét. A fényigényes funkciók kiemelkednek, a sötétkamrát, műtárgyraktárat, mosókonyhát, tárolókat rejtő alsó szint pedig jó helyen van a hegy gyomrában. A szintek összekapcsolását több ponton is elegánsan oldották meg az építészek: a ház egyik legszebb mozzanata a lakatos remekműnek számító fehér csigalépcső. Nagyvonalú struktúra, mégis könnyed, mintha papírból hajtogatták volna.

A ház arányait tekintve is rendhagyó, mindössze 4,5 méter széles és 30 méter hosszú, a belmagasság pedig kifejezetten nagy, így templomszerű hatást kelt. Ráadásul az egész tér belátható, a legfelső ponton fekvő dolgozószobából egy belső kis ablakon keresztül végig tud szaladni a tekintet egészen a túlsó oldalon elhelyezkedő hálószoba ablaka előtt álló fenyőfákig. A szellős térformálás teszi lehetővé, hogy ne váljon robusztussá, csőszerűvé az épület. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a terekbe annyi fényt engedtek, amennyit lehetséges: az ablaktáblák gyakorlatilag üvegfalakként működnek, ezáltal a belső terek megnyílnak, kifutnak a tájba.
 

A hegy gyomrában a fényt kevésbé igénylő funkciók kaptak helyet – a szinteket egy fehér csigalépcső kapcsolja össze, a modern japán építészet remekeit idézve

A családi házak melletti kötelező háromméteres földnyelv általában senkiföldjévé válik, itt azonban a telek adottságai miatt fontos volt, hogy az oldalhajókba kis teraszok kerüljenek, ahová nyáron kifolyhat az élet. De a felső szint által felülről védett tornác is népszerű pontja lett az épületnek – időjárástól függetlenül tökéletes helyszín nagy reggelikhez, elmélkedéshez. Különösen szép, ahogy a ház tartóoszlopai tömegükben, sőt színűkben sem térnek el a fenyőfák törzsétől – „absztrakt fenyőként” hatnak.

A városból elmenekült házaspár számára fontos volt, hogy a kert ne csak függelék, nyűg legyen, hanem az élet színtere, a kint és a bent ne váljon el egymástól, mégis vannak napok, amikor jól esik teljesen becsukódni – ez a ház is képes teljesen eltűnni a világ elől.

A hatalmas ablaktáblák teljesen lezárhatóak az expandált elemekből épített tolóajtókkal – az áttört fehér struktúra forró napokon kizárja a napot, de átengedi a szellőt, illetve arra is alkalmas, hogy általa teljesen becsukódjon a ház.
 



A nagy mennyiségű fény nem csak esztétikai és közérzeti szempontból volt fontos az építtetőknek, a ház központi tere ugyanis egy tágas, fehér kubus, az alkotótér, ami nem csak oldalról, hanem felülről is kap természetes fényt. Nagy fehér felületek és puritán anyaghasználat jellemzi ezt az épületrészt – a visszafogottság a koncentrációt segíti, semmi sem tereli el a figyelmet a munkáról. Érzékeny kérdés, amikor az otthonunk egyben a munkahelyünk, de itt remekül sikerült a két funkció egymásba folyatása.

Az otthon-funkciók bútorszerűen helyezkednek el a térben, az épület a lakóegységben besűrűsödik, bekuckósodik. A nagy fa felületek sokat segítenek a tér felmelegítésében: a nyír rétegelt lemez elemek, a faburkolatok és a vintage bútorok barátságossága megvédi a teret attól, hogy az egyszerűség rideg minimalizmussá váljon. A lakótér és a műterem finom el- választását a fényforrások elkülönítése is segíti: az ipari lámpák katonás sorát az étkezőben egy ritka Hans-Agne Jakobsson fa függeszték töri meg, ami formailag visszautal a ház túlsó pontján elhelyezkedő origami csigalépcső filigrán szerkezetére.
 

A műterem üresen kissé sterilnek tűnhet, de a valóságban azonnal megtelik élettel, amint birtokba veszik a gazdái – a képen Újszászi Tünde épp egy új festményen dolgozik

Egy családi ház pont olyan, mint egy ruha, amit a benne élőknek mindennap hordaniuk kell – hétköznapokon és ünnepnapokon is.

Ennek megfelelően nagyon fontos, hogy kényelmes legyen, ne lötyögjön, ne szorítson sehol, de azért csini is legyen. A ház a megrendelők egyéniségének, életmódjának, értékrendjének kiterjesztése a térben, ezért elképesztő érzékenységet, empátiát kí- ván az építészektől, hogy ráhangolódjanak a ház jövőbeli lakóira. E téren a BIVAK építészei – Vass-Eysen Áron és Máté Tamás – kimagasló teljesítményt nyújtottak, ez a műteremház teljesen autentikus a lakóival, a képzőművész házaspár, Újszászi Tünde és Rajnai Ákos finom rezdüléseként vetül ki a térbe, végtelen szerénység, következetesség és bátorság jellemzi.


A BigSEE Architecture Awards 2022 további díjazottjairól erre a linkre kattintva tájékozódhatsz.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyszerű, de zseniális ötlet a városok élhetőbbé tételére

Egyszerű, de zseniális ötlet a városok élhetőbbé tételére

Áttört gerincű vasbeton villanyoszlop kiegészítése B-típusú madár odúval – ez a BIVAK legújabb koncepcióterve, amely segítségével a természet is birtokba veheti az infrastruktúrát.

Kortárs közösségi tér az épület eredeti atmoszférájával, nyitott terekkel és különleges tetőtérrel

Kortárs közösségi tér az épület eredeti atmoszférájával, nyitott terekkel és különleges tetőtérrel

A Deichler Jakab Stúdió 2. helyezett terve a Kommentár Alapítvány Tranzit Ház Közösségi Tér és Képzési Központ építészeti tervpályázatán.

A Robert Gutowski Architects terve milánói Museo del Novecento bővítésére

A Robert Gutowski Architects terve milánói Museo del Novecento bővítésére

A Dóm térre néző a kulturális intézmény hagyományosan kedvelt turisztikai célpont.

Nincs találat!

Hirdetés