Hirdetés

Politikai egymásra mutogatás, tiltakozások és őrizetbe vételek az új nemzeti színház épülete körül.

Hirdetés

Politikai csatározások kereszttüzébe került a nemzeti színház új épülete Tiranában. A régi bontását megkezdték, az új terveit pedig a BIG építésziroda készítette el, de nemzetközi tervpályázatot nem írtak ki rá. A bontás ellen tiltakozók azzal érvelnek, hogy a kormánynak nem volt engedélye a munkálatok megkezdéséhez, és egyébként is az átláthatóság teljes hiányától szenved a projekt.

Szomorú kép Tiranából: a tüntetők diktatúrát kántáltak, miközben elkezdték lebontani a Teatri Kombëtar épületét, amely 1939-tól az albán főváros egyik szimbóluma volt. A tüntetésen 37 embert letartóztattak, köztük volt Monika Kryemadhi parlamenti képviselőnő is, aki egyébként az albán köztársasági elnök, Ilir Meta felesége.
A színház régi épülete - Fotó: Wikimedia Commons

Politikai aktivisták és az albán művészeti élet ismert szereplői mindent megtettek azért, hogy megmentsék az építészeti és történelmi szempontból egyaránt jelentős épületet, de az albán miniszterelnök, Edi Rama, aki korábban Tirana polgármestere is volt, elrendelte a régi épület lebontását. 

A BIG régóta szeretne Albániában építeni, még 2011-ben megnyertek egy nemzetközi versenyt egy iszlám központ létrehozására, de a terv sosem került le a tervezőasztalról. Az új színház rajzait 2018-ban mutatták be, az épület egy csokornyakkendőre hasonlít, lenne benne három előadóterem és egy tetőtéri színház is.

Ezeket a terveket osztotta meg Rama a napokban a Facebook oldalán, és azt ígérte, hogy az új színház európai léptékű kulturális központ lesz. A tüntetőket pedig egyszerűen csak professzionális bajkeverőknek titulálta. Azonban Rama politikai ellenfelei szerint a miniszterelnök alkotmányellenesen cselekedett, és a járvány okozta kijárási korlátozásokat használta fel arra, hogy gyorsan megkezdje a régi épület elbontását. 

Az olasz megszállás korszakából származó színházépületet Giulio Bertè olasz építész tervezte előregyártott beton panelekkel, amelyet fával kevert. Az eredetileg moziként és uszodaként funkcionáló épületet az 1940-es évek végén alakították át színházzá. 

A BIG tervei - Fotó: BIG

A projekt a kezdetektől fogva vitatott volt, kritikusai a miniszterelnököt az átláthatóság teljes hiányával vádolták, és azt is felrótták neki, hogy nem írt ki nemzetközi tervpályázatot az új épületre. Rama miniszterelnök 2019-ben külön törvényt alkotott annak érdekében, hogy a kiírt tendert a Fusha magánvállalat nyerje meg a színház újjáépítésére és a mellette lévő hat torony felépítésére.

Tiranában jelenleg rengeteg építkezés zajlik, Stefano Boeri olasz építész 2017-ben elkészítette a Tirana 2030 tervet, amely felvázolja az albán főváros nyilvános helyeinek újratervezési lehetőségeit, benne parkokkal és zöldfelületekkel. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lehangoló látványt nyújt a megritkított nézőtér

Lehangoló látványt nyújt a megritkított nézőtér

Készül a következő évadra a Berlin Ensemble.

Színház és mozi a Bethlen téri bérházban

Színház és mozi a Bethlen téri bérházban

90 éve tartották az első előadást a Bethlen téren.

Felújították és bővítették a kaposvári Csiky Gergely Színházat

Felújították és bővítették a kaposvári Csiky Gergely Színházat

A 108 éves szecessziós épület új előcsarnokot, és világviszonylatban is korszerű színpadtechnikát kapott.

Hirdetés