Pázmány Campus extra – I.

Az Archi.doc, a CAN Architects, a Fejérdy + Bartók Műterem és a NARMER válasza a PPKE pályázat kihívásaira: "A tanuló embert helyeztük a fókuszba..."

• Szöveg: Zöldi Anna
• Olvasási idő: …

November elején hirdették ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új, belvárosi campusára kiírt nemzetközi tervpályázat eredményét. Budapest belvárosában hasonló nagyságrendű, köztereket is érintő fejlesztés régen nem zajlott, ezért indokolt a nagy érdeklődés amely a megoldásokat kíséri. A bírálat szempontjait és tanulságait már akkor megtudakoltuk Erő Zoltántól, a zsűri egyik tagjától. A nyertes pályamű bejárta a sajtót, a Zaha Hadid iroda közreműködésével készült tervet mi is bemutattuk, most néhány további munkát veszünk szemügyre a résztvevők gondolatainak tükrében. Minden csapatnak ugyanazt a négy kérdést tettük fel, és jellemzően különböző válaszokat kaptunk aszerint, hogy ki mit tartott a legfontosabbnak az összetett feladat megoldása során. Elsőként az egyik megosztott harmadik díjas csapat, az Archi.doc, a CAN Architects, a Fejérdy + Bartók Műterem és a NARMER tervét mutatjuk be, Cseh Andrásnak, a CAN egyik alapító tagjának kommentárjával. 

Mi volt a legfontosabb szempont, amit érvényesítettetek a tervezés során?

CS. A.: Két szempontrendszer egyensúlyából építettük fel a tervünket: az egyik a történeti folytonosság, amelyet a Budapest szívében található helyszín és a Pázmány közössége is hordoz, a másik a kortárs, előremutató tanulási terek létrehozása. A koncepciónk egyik pillére az, amit a kortárs környezetpszichológia rugalmas tanulási tereknek nevez. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem a végtelen átalakíthatóságot jelenti, hanem azt, hogy egy korszerű oktatási intézményben legyenek a különféle eltérő tanulási helyzetek mindegyikére alkalmasan kialakított terek. A kiírás szerinti előadók és tantermek biztosításán túl nagy súlyt fektettünk a közösségi terek mint informális tanulási helyzetek,, azaz a tanulási táj megformálására. A pályázatunk fontos részeként ezeket a különböző tanulási szituációkat és a nekik megfelelő téralakítást egy axonometrikus ábrasorral illusztráltuk. 

Négy különböző  karakteres téri helyzetet alakítottunk ki, és ezeken belül is számtalan lehetőség van a használatra a tanulók egyéni preferenciái szerint. 

Ezzel már érintjük a következő kérdést is: mit jelent szerintetek a 21. században az egyetem, és ez hogy köszön vissza a tervetekben?

CS. A.: Az általunk tervezett tanulási táj tipikusan az, amit a nemzetközi szakirodalom „third place”-nek nevez: nem lakozásra és nem tanulásra szolgál, hanem a kettő közötti önszervező, közösségi felhasználásra.

Az Amfiteátrum alkalmas a hagyományos frontális oktatásra is, amely a Pázmányon folyó képzésnek szerves része, itt a hallgatók modellezhetik, gyakorolhatják a nagyobb közönség előtt való előadást. Ugyanakkor védett helyzetet biztosit az egyéni tanulásra.. Ez a tér értelemszerűen az előadóra fókuszáló ókori színházak kortárs átirata, de felfogható a londoni Speaker’s Corner beltéri változatának is. A viszonylag védett lelépcsőző tér a földszinten közvetlenül kapcsolódik a Szentkirályi utcához, vele szemben nyílik ma is a főbejárat a Pázmány történeti épületébe.
 

A Part kifelé nyílik a Pollack Mihály tér felé, ez az új épület arca. Az utcától felfelé lépcsőzik, a szabadabb kiscsoportos önszerveződő tanulásnak adhat helyet. A nemzetközi gyakorlatban rendszeresen használt elem, van olyan egyetem, amelynek campusán épült önállóan ilyen tanulási táj. Lényegében azt a természeti/átmeneti téri tanulási helyzetet modellálja, amikor egy fa alatt olvasunk.

A Csigaházak a személyes tanulás struktúrái, hat helyzetre vannak kitalálva a teljesen nyitottól a barlangig, és ezeken belül is klasszikus asztalos-székes, illetve alternatív és kortárs, akár fekvő tanulásra ergonómiailag alkalmas, szabadon választható testhelyzetekre. 

A Fészkek a Bródy Sándor utcai megtartott homlokzat mögött elhelyezett kollégiumban az új építés és régi homlokzat közötti dobozok, amelyek arra adnak lehetőséget, hogy ne csak a szobában folyhasson tanulás.

Ez a sokféle tanulási szituációt lehetővé tevő tanulási táj beszövi az egész intézményt, ez olvasztja egységbe a különböző funkciójú épülettömbök rendszerét.

Mit jelentett Budapest belvárosának kellős közepére tervezni, hogy kezeltétek ezt a helyzetet?

CS. A.: Viszonylag jól átközlekedhető, szabadon felhasználható közterekkel igyekeztünk kapcsolódni a meglévő városszövethez. A publikus tereknek van egy hierarchiája:

a bárki által bejárható földszinti közterek  között kialakult egy szabadon használható tanulási táj, az ennek tetején kialakított tetőkert viszont védett, és csak a diákoké.

Törekedtünk a történeti kertek visszaállítására. A historikus paloták közti területen eredetileg volt még egy tömeg, itt állt a Nemzeti Lovarda, mi ezt a téri helyzetet idéztük vissza az új épületünk telepítésével. A Pollack Mihály tér felőli oldalon a Festetics palota történeti kertjének visszaállításával, illetve az új bejárati épület előtti visszahúzott, fellépcsőző Part kialakításával a történeti paloták kiszabadultak a sűrű beépítésből, és hangsúlyt kaptak. A keskeny Szentkirályi utca felé a Bródy projekt főbejáratával szemben új teret alakítottunk ki. A Bródy utcai épületnek megtartottuk a történeti homlokzatát, és mögötte új épületben helyeztük el a kollégiumot. A történeti városkép a tömb belseje felé fokozatosan fellazul, átadja a helyét a kortárs megoldásoknak. A tömb belsejében kiemelt téri helyzetben található az együttes szíve, egy aulaszerű tér, amely szándékosan nem reprezentatív. Dúll Andrea környezetpszichológussal  egyeztetve – aki konzulensként tagja volt a csapatnak – ezt úgy formáltuk meg, hogy bárhonnan beérkezve átlátható, olvasható legyen a tér.

Akár a Part mellett, akár a Festetics palota kertjéből, akár a Szentkirályi utca felől érünk be a három szintes térbe, a ház szívét behálózó artéria, a feltűnő színű kortárs rámpa és lépcsőrendszer minden irányban teljes térkontrollt és közlekedést biztosít.

Ide, a centrumba, szakrális helyzetbe került a kápolna, de nem különösebben kiemelt pozícióba, inkább a téri szövet szerves részeként  - a szakrális tér így megtermékenyítni a belső tereket. A homlokzatokon a környező épületstruktúrákból átvetített raszter semleges változatát jelenítettük meg, a tégla ezt szelídíti hozzáérhető textúrává.

Mit jelent, jelentett- e számotokra valamit, hogy egy katolikus egyetem számára készülő campusról van szó? Befolyásolta-e ez a tervezést?

CS. A.: Nem külsőségekkel akartuk hangsúlyozni a katolikus szellemiséget. Már magában a kiírásban is kevés dolog utalt a katolicizmusra. Az, hogy a kápolna középre került, számunkra szimbolikus jelentőséggel bír. Az egyházban megtestesülő egyetemesség folyamatos történelmet, értékrendet jelentett, a korszerű katolikusság ezt a történetet kívánja hitelesen tovább írni, amely az oktatásban is az ember egészével foglalkozik.

Mi a tanuló embert, az ő igényeit figyelembe vevő sokféle tanulási folyamatot helyeztük fókuszba. Az ehhez szükséges téri helyzeteket megteremtő épületünk szellemiségével folytatja ezt a történetet. 

További képek és rajzok a galériában!