Nyitott-zárt terek jöttek létre a ház kontúrjának átmozgatásából

A fehér tetőlemez alól a kert felé kifordul az emeleti, szürkés külső burkolattal fedett épülettömeg. Erről szóló cikkünk a 141-es, 2018/1-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Batár Zsolt
• Olvasási idő: …

Egyetlen mozdulat mindig hatással van az építészet iránt érdeklődőre, ha egy ház nem formáltságának immanens módján, szoborszerűségében vagy külső felszínén mutat dinamikát, hanem rétegről rétegre, tektonikusan, a különféle rétegződések tömegviszonyait láttatva, tömbszerűen képes „megmozdulni”. E Bánfalvi Koppány tervezte háznak legfontosabb erénye az, hogy ez az általam tektonikusnak mondott mozdulat a ház egész formanyelvét áthatja.

Akik jártak már Hűvösvölgy és Hidegkút határán, azok biztosan felfigyeltek arra, hogy bizonyos domborzati formák mintha nem volnának a helyükön. Az építészektől tudom, hogy ezen a környéken egykoron kőbánya működhetett, és ez kisebb sziklás lehasadásokként azonosítható ma is a dombok között, illetve a bányászat nyomán imitt-amott meddőhányóként feltöltött „kupacok” is láthatóak. Igazából szinte csak az utcarendszer mutatja látványosabban, hogy egykor emberi kéz formálta ezt a vidéket.

Egy ilyen feltöltésen, magaslaton vásárolt telket a villa építtetője, aki 2015-ben nem először dolgozott Bánfalviékkal. Természetesen az építés előtt ez egy bokrokkal benőtt, csalitos terület volt, aminek igazi értékeit pont az építkezés, pontosabban az új ház telepítése tárta fel. Egy kiemelkedésről van tehát szó, aminek szintvonalaival párhuzamosan épülhetett meg a ház fő tömege, és következményeként a hosszú, téglány alapforma és a meredekebb letörés között egy sík plató, tulajdonképpen belső kert szerkesztődött ki.

Erre a kertre, szabad területre reagál a kétszintes épület alapkoncepciója, ami nem pusztán hosszú üvegfelületeket nyit erre a szabad térre, de többet is tesz ennél. Ez a „tett” nem pusztán az alaprajzról, hanem a szomszéd dombtetőről készített madártávlati fotóról is jól azonosítható. Arról a mozdulatról van szó, hogyan a fehér tetőlemez − mint egyfajta héjazat, keret, doboz − alól a kert felé kifordul az emeleti, szürkés külső burkolattal fedett épülettömeg. Kinyíló bicska- vagy legyezőmódra rendeződik át a zárt hasáb, aminek a forgáspontja az alagsorba épített garázs felé került. Ennek az apró mozdulatnak a hatására feltárul egyfajta keret, aminek élei, „lefordulásai”, illetve a hosszan kinyúló, áttört tetőrész különleges kapcsolatot teremt a ház külső teresedései és belső terei között.

Apró mozdulat, de rendkívüli energiák szabadulnak fel, dinamizálják az egész kompozíciót. Nyitott-zárt terek ezek, amik a ház kontúrjának átmozgatásából jöttek létre. Nem pusztán a hosszabb tömeg tető jellegű és áttört kinyúlása ilyen térrész, hanem a földszinti konyha terasza felé is kifeszül egy sík, ami visszafogott, tört térfalat is alkot. Ezek az elnyíló tömegek lehetőséget adtak arra is, hogy egy kerti medence kerüljön a védett kertrészbe, aminek trapézszerű formája ugyancsak rímel a ház tört, ékes vonalaira.

Tömegek csúsznak ki egymásból, keretező síkok alakítanak nyitott-zárt teret hallatlan következetességgel. Jó látni, hogy ez a tektonikus rendszer az épület belső tereiben, a belsőépítészeti elemekben, beépített bútorokban is azonosítható. Így a kert felé „üvegmembránnal” nyíló belső terekben, az étkezőben, nappaliban látható fekete-kék bútorrendszer érzésem szerint tovább értelmezi a ház szerkezetével megvalósított építészeti programot. Élei, tömbösödései, kiharapásai nem pusztán funkcionális átgondoltságot sugároznak, hanem önálló építészeti elemmé válnak. Okos, izgalmasan formált, értelmes építészeti programot megvalósító házzal van tehát dolgunk, ami jól kezeli tömegeit, képes oldani a terep adottságaiból adódó kihívásokat.

További képek a cikk végén található galériában!