Early bird a Design Héten

Idén már szeptemberben nyitnak a stúdiók!

A Budapest Design Week (BDW) szervezésében 2021 10.8-17-ig ismét tárt kapukkal várják az alkotók a művészet iránt érdeklődő látogatókat. A Nyitott Stúdiók 2021-es programja az esküvői ruhától az etikus-designer reality show-ig széles spektrumon kínál látnivalót és izgalmas műhelybeszélgetéseket.

Hogyan közvetíthet egy ruhamárka politikai-társadalmi üzenetet? Hogy válhat egy növény beltéri burkolattá?

A Nyitott Stúdiók programsorozat már szeptemberben kezdetét veszi és a Budapest Design Week ideje alatt, október 8-17. között is folytatódik. Nemcsak a kulisszák mögé leshetük be, a személyes találkozás során feltárulhat a teljes alkotói folyamat, amíg egy elképzeléből sikeres márka válik. Feltárulnak a márkák mögött álló kreatív folyamatok, követhető a termékek útja a tervezői asztaltól a gyártásig. Érdemes tehát kihasználni a kivételes lehetőséget, hogy egyenesen az alkotóktól halljuk a brandek és kollekciók történetét. 

 

Mi várható?

A Nyitott Stúdiók résztvevői között megtaláljuk Juhász Ádámot, aki egy személyben vezetője, tervezője, gyártója és értékesítője az ADAMLAMP aprólékos, kézimunkával készített lámpáinak.

Betekintést enged műhelyébe és a hagyományos népi minták ihlette alkotásaiba a Magyar Formatervezési Díjas Révész Eszter, a DREAMING THREADS plasztikus textíliáinak megálmodója.

Megismerhetjük Németh Edinát, aki a pop-up képeslapoktól az egész tereket betöltő, grandiózus installációkig terjedő ötleteit valósította meg EDINA’S PAPER márkanév alatt.

Bemutatkozik Halmi Fanni upcycling szemléletmódot kitűző márkája, a FANNiHALMi Bridalwear, amely újrahasznosított anyagokból készült, egyszerre vintage és friss megjelenésű menyasszonyi ruháival üde színfolt a piacon.

Pop-up store-ral és estébe nyúló bulival várja a látogatókat Horányi Kinga, aki az IKIIKI márkanév alatt futó, fémhabból készült ékszereit mutatja be.

Holánszky Réka, Lakatos Ábel és Vörös Réka vezetésével létrejött KÖZMŰ progresszív közösségi alkotóműhely két helyszínnel és több kézműves workshoppal vesz részt az idei Budapest Design Weeken.

Megismerhetjük a NATURELAB alapítóját, a kizárólag természetes alapanyagokkal dolgozó Veszprémi Lilit, aki online workshopokon avatja be az érdeklődőket a mintatervezés rejtelmeibe.

Részt vesz az eseménysorozaton Varró Zoltán belsőépítész is. A jól ismert interior design márka a VARRODESIGN tervezője Tatár Csilla televíziós műsorvezetővel beszélget karrierje indulásáról és a Golden Key Awards elnyeréséről.

Rendhagyó ötlettel készül a design hétre az első budapesti designmenedzsment műhely, a Göttler Anna, Oravecz Júlia és Tornyánszki Éva által alapított KULTÚRGORILLA: a nézők egy “etikus-designer reality show” keretein belül online vehetnek részt egy kirakat-installáció megtervezésében.

Lakosi Krisztián és Lakosi Richárd által alapított L² STUDIO Budapest egyik legmenőbb grafikai stúdiójává nőtte ki magát, online programjuk során pedig a már megvalósult és a még készülő projektjeik színfalai mögé is beleshetünk.

Az érdeklődők megismerkedhetnek Szarvas Valentin politikai-társadalmi kérdéseket feszegető ruhamárkájával, a VALENTIN SZARVAS-sal és a designer által létrehozott Terike from Budapest online magazinnal is. A designer a BDW alkalmából fiatal tervezőkkel készített hiánypótló interjúsorozattal készült a közönségnek divat tematikában.

Az URBA csapata kedvenc budapesti kávézóink és éttermeink belső tereinek kialakítása után a nemzetközi piacot is meghódítja: a Nyitott Stúdiók programsorozat keretein belül a márka két alapítója, Lengyel Márton és Vízkelety Rita tart online idegenvezetést a cég legújabb, bécsi showroomjában, aki pedig október 8-17. között Bécsben jár, azt személyesen is örömmel fogadják.

Az ERGOMÁNIA alapítója, dr. Rung András az elsők között hozott létre UX-tervezéssel foglalkozó vállalkozást. Az elmúlt években a szolgáltatások köre grafikai tervezéssel és a hangalapú interface-ek fejlesztésével is bővült.

Lehetőségünk nyílik közelebbről megismerni az OLEANT LIGHTING-ot, Danczkay Péter brandjét, akinek az immár 16 országban jelen lévő alkotásai közt a 6 méteres függőlámpától egészen a kisebb világítótestekig találunk darabokat.

A REBU CERAMICS játékos, formabontó kerámiáiért nemcsak a hazai, hanem a külföldi vásárlók is rajonganak: nem csoda, hiszen Rácz Rebeka alkotásai próbára teszik és kiparodizálják hétköznapi tárgyainkat, gyakran elgondolkoztatva a vásárlókat.

Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid közös stúdiója, a PARADIGMA ARIADNÉ tervezői a hagyományos építészeti feladatok mellett konferenciákat és workshopokat is szerveznek, munkáik között pedig a családi házaktól kezdve a pavilonokon át az egyedi tapétákig számos izgalmas tervet megtalálunk.

A VIAPLANT célja a természet becsempészése az enteriőrökbe, melyhez Szakács Barnabás tájépítész saját szabadalma, a különleges gyártási eljárással készült viaplantó nyújt alapot. Szakács prezentációkkal és workshopokkal várja az érdeklődőket, melyek fókuszában a növény, mint beltéri burkolat áll.

A Nyitott Stúdiók programsorozat során Somoskői Gábor márkája, a KEZEMURA egyedi mázas csészéivel és kiegészítőivel
is közelebbről megismerkedhetnek a résztvevők. A stúdiólátogatás során különleges teák kóstolására is lehetőség nyílik.

2021-ben már szeptemberben is, valamint október 8-17 között ismét Nyitott Súdiók Budapesten! Az egyre bővülő részletes programról a BDW hírlevélben küld tájékoztatást, melyre ITT lehet feliratkozni.

A programsorozat finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

További képekért kattints a galériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Social Design Network & Manage [It] Yourself

Social Design Network & Manage [It] Yourself

A MOME programjai a Budapest Design Weeken.

Red Dot díjas a karantén ihlette online mesecsatorna is

Red Dot díjas a karantén ihlette online mesecsatorna is

Balogh Balázs médiadesigner feleségével és Forrai Brigittával közösen idén két Red Dot díjat is nyert Brand & Communication Design és Digital Solutions kategóriában. 

Designerek formálta „szép új világ”

Designerek formálta „szép új világ”

Október 8-án indul az idei Budapest Design Week.

Hirdetés