Kovács Dániel előadása.

Mellékszereplőtől vezető tervezőig (és vissza?) címmel tart előadást Kovács Dániel művészettörténész szülővárosában, Dunaújvárosban. A 2022. szeptember 27-én, kedden 17 órakor a Felnőttkönyvtárban zajló programon, a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa az első magyar építésznőtől kezdve mutatja be kutatásait, amelyben fontos szerepet kap Wolf Johanna, Dunaújváros főmérnökének pályája is.

 

Az előadás az első magyar építésznő, Paulas Erika 1900-as szakvizsgájától napjainkig tekinti át a szakma kiemelkedő női résztvevőit és a pályájukkal kapcsolatos sajátosságokat. Fontos szerepet kap az előadásban Wolf Johanna Dunapentele (Sztálinváros) főmérnöke. Kovács Dániel jelenleg a Magyar Építész Nők című kutatásra koncentrál, és az előadáson néhány új eredményt is közzé fog tenni. 

Wolf Johanna 1929-ben kapta meg az építészmérnöki diplomát a budapesti műegyetemen, és szerencséje volt, mert azonnal, még néhány hónappal a nagy gazdasági válság előtt sikerült elhelyezkednie a Magyar Építő Részvénytársaságnál. Már Magyar Gyárépítő Nemzeti Vállalatnak hívták az egykori részvénytársaságot, s Wolf Johannát főmérnökké nevezték ki, amikor elkezdődött a dunapentelei építkezés.

Wolf Johanna abban az időben jelentette Szíjártó Lajos miniszterhelyettesnek, hogy az Inotai (ma November 7.) Erőmű építkezésén felállították az első, helyszínen előre gyártott, nagy vasbeton elemeket, méghozzá rendkívül rövid idő alatt. 1950 tavaszán kezdték a tervezést, októberben már álltak az első keretek.

Amikor minderről beszámoltam Szíjártó Lajosnak – mondja Wolf Johanna -, majd az eredményeket igazoló fényképeket is bemutattam, ő felajánlotta a pentelei építkezés főmérnöki tisztét. Nem engedett azonnal válaszolni, pedig én úgyis igent mondtam volna. Két héttel később már Dunapentelén voltam.”

 

 

A TOP-6.9.2-16-DU1-2018-00001 - Helyi identitás és kohézió erősítése Dunaújvárosban pályázat által támogatott előadásra szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Helyszín: 2400 Dunaújváros, Apáczai Csere János u. 9.
Időpont: 2022. szeptember 27., kedd 17 óra 

 

Forrás: József Attila Könyvtár, Dunaújváros

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy élő város megannyi sejtje – Budapest építészete 2000-2020

Egy élő város megannyi sejtje – Budapest építészete 2000-2020

Bemutatták Palkó György és Mizsei Anett Budapest építészete 2000-2020 című kötetét – pillanatkép a magyar főváros húsz évének építészetéről.

Több mint negyven év után újra magyar építészek a The Architectural Review-ban

Több mint negyven év után újra magyar építészek a The Architectural Review-ban

Kovács Dániel a Paradigma Ariadné által tervezett sándorfalvi bivalyos tanösvényről írt a lap 2022/2-es lapszámában. A The Architectural Review legutóbb 1981-ben írt magyar építész hazai munkájáról.

Miért nincs háború utáni magyar építészeti kánon, és hol keressük?

Miért nincs háború utáni magyar építészeti kánon, és hol keressük?

Ezt a kérdést járta körül a MÉSZ Mi maradjon? című beszélgetése.

Hirdetés