„Egyet fizet kettőt kap” lakás Madridban.

A TAKK kreatív design stúdió a klímaválságra és a fosszilis tüzelőanyagok kimerülésére adott választ azzal, hogy egy helyett két lakást tervezett az adott alapterületen belül: egy télit és egy nyárit, más-más termikus paraméterekkel. A The Day After House elnevezésű lakásban a terek úgy ölelik körül egymást, mint a hagymahéjak. 
 
A 110 négyzetméteres spanyolországi lakás felújítása azt tükrözi, hogy a növekvő környezettudatosság hogyan hathat egy adott klímájú közegben épülő térre. A TAKK koncepciója – amelyet minimális költségvetéssel kellett megvalósítani – három fő gondolatra koncentrált: a ház elrendezését a változó hőmérséklethez igazította; alacsony széndioxid-kibocsátású anyagokat használt, és az otthon alapterületének csak a felét fordította zárt térre, a többin egy belső teraszt alakított ki az ablaknyílások megnyitásával. 

Mivel Madridban nyáron intenzív hőhullámok, télen pedig erős hideg tapasztalható, a tervezők a sajátos klímára reagálva elkerülték a hagyományos, szobákból és közlekedőkből álló alaprajzi elrendezést. A The Day After House-ban az egymásba ágyazott terek úgy viselkednek, mint a hagymahéj rétegei, és ezzel értékes négyzetmétereket és energiát takarítanak meg. A lakás magjához közeledve a helyiségek egyre jobban szigeteltek, és egyre kevesebb többletenergiát igényel a fűtésük.

Ahhoz, hogy a koncepció hatékonyan működjön – és teljesítse a projekt által megkívánt fenntarthatósági követelményeket – a tervezőknek magas szigetelőértékű anyagokra volt szükségük, amelyek gyorsan felmelegszenek és alacsony szén-dioxid-kibocsátásúak, ezért használtak főleg fát és természetes parafát. 

Tekintettel a projekt alacsony költségvetésére a tervezők arra törekedtek, hogy egy áráért két lakást építsenek. A 110 nm-es alapterületből 60 négyzetméteren egy szigetelt „téli házat” hoztak létre, a többit meghagyták „nyaralónak”. Utóbbit nem szigetelték, cementhabarccsal vakolták, amely nyáron képes felvenni a hőt. Egy kültéri kandallóval és egy tolóajtó-rendszerrel az északi tájolású lakás a legmelegebb hónapokban is jól funkcionál.  

A jó helykihasználás érdekében a bútorok is többfunkciósak, a fürdő- és alvóhelyiségek pedig közösek. Bár ezek a megoldások nem mindenki számára elfogadhatók, nyilvánvaló, hogy ez a projekt nem akárki számára készült, hanem speciális igényekre. Az ilyen helyszín- és ügyfél-specifikus projektek feltétele, hogy a tervező mélyre ásson a megbízó világában, ez pedig általánosan alkalmazható tervezői metódus, minden esetben.

Stúdió: TAKK
Vezető tervező: Mireia Luzárraga, Alejandro Muiño
Projekt helyszíne: Madrid, Sapnyolország
Építés éve: 2021
Hasznos alapterület: 110 m²
Fotók: JOSÉ HEVIA

Forrás: az Archdaily cikke nyomán

Rajzok a galériában!

1 / 7 fotó

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Merőleges viszonyulások haladóknak

Merőleges viszonyulások haladóknak

Újrarendezték az elemeket egy törökbálinti családi házban: lett benne ég, föld, víz és különleges tűz is. 

Organikus, de másként: a Textúra Étterem

Organikus, de másként: a Textúra Étterem

Természetközpontúság, matematika, minimálfuturizmus: ezt ötvözi a Ficzere Anett tervezte beltéri installáció.

Rönkkápolnát épített John Pawson a bajor biciklistáknak

Rönkkápolnát épített John Pawson a bajor biciklistáknak

Pihenés, szemlélődés egy délnémet kerékpáros túraútvonalon - John Pawson 61 farönkkel gondoskodott erről. 

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1