A pályázatok már jelzik az irodapiaci fordulópontot, hiszen a COVID-19 miatt megkezdődött az újratervezés, a munkaterek átalakítása.

Lezárult Az Év Irodája verseny közönségszavazása, amely minden eddigi rekordot megdöntött, hiszen 13 108-an szavaztak a kedvenc pályázatukra. A szakmai zsűri ezután kiválasztotta a shortlistes irodákat és közösségi tereket, amelyek a végső győzelemre is esélyesek.

2020-ban a pandémia ellenére rekordszámú, több mint 200 nevezés érkezett Az Év Irodája verseny 18 kategóriájában. A jelentős érdeklődés azóta is tart, hiszen a közönségszavazás szintén rekordot ért el a több mint 13 ezer szavazattal, amely csaknem dupla annyi voksot jelent, mint a tavalyi évben.

A közönségszavazás 10%-ban számított bele a szakmai zsűri döntésébe, majd a szakemberek a pályamunkák, fotók és a több oldalas kérdőívek alapján kiválasztották Az Év Irodája és Az Év Közösségi Tere kategóriák shortlistes nevezőit.

A győzelemre is esélyes kiválasztottak közé 33 pályázat került, akik közül a helyszíni bejárásokat követően kikerülnek a győztesek és a döntősök. Nagyon izgalmas véghajrára van kilátás, hiszen a pályázatok között a globális vállalatok nagyvonalú székház-projektjei és szolgáltatóközpontjai ugyanúgy megtalálhatók, mint a kisebb cégek design irodái.

A várakozásoknak megfelelően a pályázatok alapján olyan új irodatrendek rajzolódtak ki, amelyek már reagálnak a COVID-19 miatt megváltozott munkahelyi feltételekre. A változatos terek megmutatják a hibrid irodák (munkahely + home office) növekvő szerepét, miközben a tavaly őszi időszakban történő visszatérés új megoldásait is felvonultatják.

A közösségi zónák előtérbe kerülése, a dedikált munkaállomások csökkenése és a technológia szerepének növekedése már megjelent az egyes pályázatokban, új irodákban.

Fodor Dániel, Az Év Irodája csoport ügyvezetője.

„Nagyon örülünk, hogy Az Év Irodája versenyre érkezett rekordszámú pályázat mellett a közönségszavazás is minden előzetes várakozásunkat meghaladva szintén rekordot döntött. Jól látható, hogy a koronavírus-járvány, amely alapvetően befolyásolja az irodák világát is, mennyire nagy hatást gyakorol a munkaerőpiacra, és az is figyelemreméltó, hogy a pandémia miatt átalakuló irodák, munkahelyi megoldások iránt milyen hatalmas az érdeklődés. A szakmai verseny ezúttal is élen jár az új irodatrendek bemutatásában, amely idén a munkahelyi újratervezés kezdődő folyamatát mutatja meg szemléletesen” – mondta Fodor Dániel, Az Év Irodája csoport ügyvezetője.

Az Év Irodája és Az Év Közösségi Tere shortlisteseit és a többi nevezőt ITT lehet megtekinteni. 

Az Év Irodája 25 shortlistese
Agora - bp iroda
A Raiffeisen Bank új székháza
Market 6.0
Tiba Építész Stúdió irodája
IncepTech SpaceGarden
BioTechUSA irodaház
Dessin Design
VCC Live
Airfrance KLM iroda
MSCI 2020
Supercharge iroda
Az NN Biztosító központi irodája
ESAB Kft. Budapesti Szolgáltató Központja
ING-székház
Intrum
Booking.com iroda
Novo Nordisk Iroda
LogMeIn
RSM Hungary
Sanofi Business Services Budapest Center
Elter Világítás Kft.
Ügyvédi iroda a Dalszínház utcában / este’r partners belsőépítész iroda
IDEMIA Hungary
Brown-Forman
Layher iroda

Az Év Közösségi Tere 8 shortlistese
Loffice új HQ
Bimbó5 // Coworking Center // Oktató Központ
Szeglet
Debrecen HUB
Debreceni Egyetem Nagykönyvtári olvasóterem
Nomád Coworking & Design Shop (átalakítás alatt)
Crazy Dean
Telenor Astoria

Az Év Irodája verseny díjait várhatóan májusban adják át. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Környezetbarát tereket is díjaztak az Év Irodája gálán

Környezetbarát tereket is díjaztak az Év Irodája gálán

A hazai munkakultúra fejlődéséhez hozzájáruló irodákat és közösségi tereket díjazták, immár 11. alkalommal.

Az Év irodája 2020 különdíjat nyert a Market 6.0 székház

Az Év irodája 2020 különdíjat nyert a Market 6.0 székház

A csütörtök esti gálán erős laudációt kapott a projekt.

Megvannak Az Év Irodája verseny shortlistesei

Megvannak Az Év Irodája verseny shortlistesei

A pályázatok már jelzik az irodapiaci fordulópontot, hiszen a COVID-19 miatt megkezdődött az újratervezés, a munkaterek átalakítása.

Hirdetés