Finisbe ért a Közösség – Tér – Település programjának első évfolyama.

Augusztus 23-tól egyhetes, intenzív közösségi építés zajlik a baranyai település lakosainak részvételével. A KTT legelső évfolyamával összesen 32 diák vágott bele abba a gyakorlati programba, amely egyetemi hallgatókkal dolgozik magyar kistelepülések fejlesztésén. Közös munkájuk most az utolsó fázisához ért. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy hamarosan indul a második évfolyam. A toborzás már a nyár folyamán kezdetét vette.

A Közösség – Tér – Település (röviden: KTT) program azzal a céllal indult, hogy a különféle felsőoktatási intézményekről és szakokról érkező (még tanuló) fiatalok a saját szakmájuk területén kipróbálhassák magukat élesben is, emellett ismerjék meg egymás szakterületeit, a szakmák egymáshoz való viszonyát és kapcsolódásaikat. A KTT első évfolyamának résztvevői összesen hét felsőoktatási intézményből vettek részt a programban, amely 2019 októberében egy alapozó képzéssel indult. Az alapozó táborban a hallgatók megismerkedtek képzőikkel és mentoraikkal, különféle előadásokon és műhelyprogramokon vehettek részt, esténként pedig kerekasztal beszélgetések és szakmai programok várták őket, amelyek a közösségi művelődés, az építészet, a település- és területfejlesztés, valamint a közösségfejlesztés és közösségi tervezés témáit járták körbe. 

Az alapozó képzést követően a hallgatók csapatokat alkottak és nekifogtak a közösségi tervezésnek. Az első évfolyam esetében a képzési program fókuszában Baranya megye néhány települése állt. Egészen pontosan Martonfa, Magyaregregy és Szászvár csatlakozott együttműködő településként a KTT programjához. Az itteni lakosokkal kezdtek a hallgatók közös egyeztetésbe a településfejlesztést illetően, s ennek a munkának az eredményeként a tavalyi évben már meg is valósult két közösségi tér. A martonfai Fölsőkúti Pihenő, illetve a magyaregregyi Patak Party építményei azóta is mindennapi használatban állnak – a helyiek és hallgatók nagy örömére.

„A program elengedhetetlen része az építések helyszínéül szolgáló település(rész)ek lakosaival való, számos alkalomból álló közös gondolkodás és tervezés, amelynek keretében meghatározásra kerülnek a közösségi igények és szükségletek, többek között azok, amelyekre egy-egy faépítmény (vagy más, egy hét alatt megvalósítható építési-építészeti folyamat) lehet a válasz” – mondta Beke Márton, a KTT egyik alapítója, ötletgazdája.

Szászváron a közösségi tervezőműhelyek a pandémia miatt sajnos a vártnál lassabban haladtak, az ismert okok miatt a KTT szervezői több alkalommal is kénytelenek voltak felfüggeszteni a találkozókat. A helyiekkel közös tervezés azonban így is folytatódott, a diákok és mentorok részvételével folyamatosan online tervezőket tartott a csapat. Mígnem az idei nyárra végül elérkezettnek látták az időt, hogy a hallgatókkal közösen, most már biztonságos körülmények között belevágjanak az építkezésekbe. 

Az eddig körvonalazódó elképzelések augusztus 23. és 29. között realizálódnak a településen. A szászvári munkálatok során többek között egy dimbes-dombos heveredő, egy sütögető, illetve egy függőszékekkel felszerelt, láblógatós közösségi tér is kialakításra kerül majd, de a gyerekek és fiatalok számára is készülnek meglepetésekkel. 

Ezzel párhuzamosan a képzési program szervező csapata már javában dolgozik az őszi újrainduláson. Ha te is szívesen kipróbálnád magad egy hasonló projektben, akkor szeptember 5-ig még jelentkezhetsz a második évfolyam hallgatói közé!

További részletek a képzés weboldalán és közösségi oldalain:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közösségi építésekkel búcsúztatják a nyarat Szászváron

Közösségi építésekkel búcsúztatják a nyarat Szászváron

Finisbe ért a Közösség – Tér – Település programjának első évfolyama.

Két új közösségi tér született Baranyában – Patak Party és Fölsőkúti Pihenő

Két új közösségi tér született Baranyában – Patak Party és Fölsőkúti Pihenő

A Közösség-Tér-Település (KTT) első saját építőtáboraiban tervezték meg őket közösségszervező és építész hallgatók.

A Terrán tetőcserepek időtállóságának titka

A Terrán tetőcserepek időtállóságának titka

A beton mint tetőcserép-alapanyag kiváló választás, amelyet már több évezreddel ezelőtt is nélkülözhetetlen elemként tartottak számon az építőiparban.

Hirdetés