Közösen lakni

Co-living: a jövő nagy lehetősége az ingatlanszektorban

• Szöveg: Bolgár Eszter
• Olvasási idő: …

A nagyvárosokban élő fiatal generáció megváltozott életvitele, a 21. század mobilitása új lakhatási formákat helyez előtérbe. Új, 3 részes sorozatunkban a közösségi lakhatás kérdéskörét járja körül Bolgár Eszter belsőépítész, aki ebből a témából írta szakdolgozatát. Szerzőtársával, Csitári Tímea, közgazdásszal közös írásának fókuszában az ingatlan-befektetők által kezdeményezett, nálunk egyelőre kevéssé ismert co-living modell áll. „A shared living előremutató értéke” című dolgozat megismertet a témával kapcsolatos fogalmakkal, számba veszi az előképeket és a kortárs példákat is. Mi is ennek mentén fogunk haladni. Mindenekelőtt lássuk, mit takarnak a különböző elnevezések!
 

Shared living, co-housing, co-living. Egyre gyakrabban találkozunk e fogalmakkal. De vajon melyik mit takar, és hogyan viszonyulnak egymáshoz? 

Az angol shared living kifejezés átfogóan utal azokra a kommunális lakhatási formákra, melyek esetében a privát szükségleteken túlmenő funkciók közösségi használatba kerülnek. A shared living gazdasági alapú változatai a szociális lakhatás különböző formáival párhuzamosan alakulnak. Míg azonban ez utóbbiak civil/állami/önkormányzati támogatással valósulnak meg, a közösségi lakhatás alább bemutatott típusai tulajdonosi/befektetői szándék nyomán jönnek létre. A shared living egyelőre apró, de dinamikusan növekvő szegmens a lakossági ingatlanpiacon. Európában a holland, a német, a brit, az osztrák és a francia ingatlanszektor bár még szűk réteget célzó, de el nem hanyagolható tényezőként tartja számon.

Az új közösségi formák kialakításában kulcsszerepet játszik a tény, hogy a „megosztás” a millenniumi és azt követő generációk számára magától értetődő.

A virtuális térben jó ideje inkább feliratkozunk a dolgokra, nem pedig birtokoljuk őket, és ugyanez a racionalizáló szemlélet van jelen a fizikai térben: közösen használunk például olyan közlekedési eszközöket, mint a kerékpár vagy a gépkocsi. Miért is ne kezelhetnénk otthonunkat ugyanezen az elven!?

A shared living jelenünk és jövőnk több sürgető problémájára adott lehetséges válasz. Előremutató eleme a lakossági ingatlanpiacnak, és bővebb értelmezésben egy városfejlesztési tervnek. Alternatív megoldást jelent a hagyományos tulajdoni és bérleti formákhoz képest, vagyis növeli a megoldások spektrumát, és így az egyéni választás szabadságát. Ugyanakkor válaszul szolgálhat korunk számos népességszociológiai, urbanisztikai kihívására. Globális szempontból az egyik legfontosabb a növekvő nagyvárosi populáció. 10 milliárd ember lakhatását csak úgy lehet megoldani, ha jól használjuk ki a meglévő infrastruktúrákat, és optimalizáltan fejlesztjük az újakat.

A shared living mint új alternatíva ezen belül is elsősorban a fiatal 20-as, 30-as éveiben járó fiatalokat érinti.

A saját tulajdonú ingatlanok értéke világszerte óriási tempóban nő, amitől messze elmaradnak a keresetek. Költségek és bevételek között mára annyira szélesre nyílt az olló, hogy a saját otthonnal rendelkezők száma – például az USA-ban – sosem látott mélységekbe zuhant. Egy másik döntő érv a shared living mellett, melyet jól támaszt alá a koppenhágai Happiness Research Institute felmérése, hogy a globális gazdasági növekedés és a boldogság fordított arányban állnak egymással. Ennek oka pedig az elmagányosodás. Az individualizácó korát éljük, ugyanakkor a szolidaritás hagyományos formái hanyatlóban vannak. Társas lények lévén, ennek a folyamatnak szükségszerű következménye, hogy üdvözöljük a szocializáció újfajta lehetőségeit.

Co-housing és co-living – mi a különbség?

A közösségi otthonok együttes jellemzője, hogy a privát szféra alapterületben kisebb, ám hatékonyabb egy hagyományos otthonénál, valamint, hogy a nagyobb terekhez, megosztható funkciókhoz és életminőséget emelő lehetőségekhez a csoport minden egyes tagja hozzáférhet jóval alacsonyabb költségért, mintha egyedül kéne finanszíroznia azokat. Ezen belül a lakók tulajdonosai és bérlői egyaránt lehetnek a közösségi otthonoknak. 

Befektetői szándék szempontjából a közösségi életforma két alapvető irányból valósulhat meg. Társadalomtörténeti tekintetben az együttélés archetipikus formája, amikor egy csoport valamely közösen meghatározott érdek mentén dönt úgy, hogy az együttélést választja. Erre utal az angolszász co-housing kifejezés. A fogalmat elsőként a dán Bodil Graae használta 1967-es Every child should have hundred parents címmel megjelent újságcikkében.

Mint a beszédes címből is kiderül, a co-housing elsősorban a családosok mindennapi életének megkönnyítését célozza.

Csak az utóbbi évtizedben indult virágzásnak a másik irány, a co-living, amikor az ingatlanpiac diktálja az együttélés feltételeit. A gazdaság azt a piaci rést ismerte fel, melynek gyökerei a 2000-es évek elején keresendők. A millenniumi generáció korai Erasmus ösztöndíjasai azok, akik megnyitották az utat a mai digitális nomádok előtt.

A co-livinget elsősorban olyan fiatal pályakezdő választja, aki egyelőre nem gondolkodik családalapításban, és hosszútávra sem akar tervezni.

Elsődleges motivációja otthonválasztáskor a társasági együttlét, hiszen energiáit elsődlegesen a karrierépítésbe fekteti, míg magánéletében erősen megéli a szeparációt. A valahova/valakihez tartozáson felüli igénye még a komfortosan, trendin berendezett otthon. Ugyanakkor a hagyományos bérlői-lakótársi viszonynál valamivel több privát teret szeretne magának. 

A fiatal munkavállalók fizetőképes réteget képviselnek világszerte. Erre alapozva az ingatlanpiacon belül külön iparág épül. A leendő felhasználók sem a gazdasági modell megalkotásában, sem a kreatív tervezésben nem vesznek részt. Három co-living fejlesztő cég, az USA székhelyű We Live és a Common, továbbá a brit The Collective világszerte valósítanak meg célcsoport fókuszú co-living projekteket. A beruházásokat komplex brandként építik fel megcélzott fogyasztói körük pontos ismeretében. 

Tovább árnyalja a co-livingben rejlő lehetőségeket a tény, hogy a pandémiát követően a munkavállalók tetemes része a hibrid, rugalmas munkahelyeket részesíti előnyben. Ezzel párhuzamosan, a világjárvánnyal járó leépítések az irodai munkaterek csökkenését is magukkal hozták. Otthon és munkahely között praktikus átmenetet nyújthat a co-living, különböző integrált munkatér funkciókkal.

A generációs igényeken kívül a co-housing és co-living között a legszembeötlőbb különbség, hogy míg egy co-housing tervezés minden esetben egyedi helyzetekre keres testre szabott megoldást, a co-living esetében a befektető határozza meg célközönségét, és annak általánosan megragadható igényére reflektál. Ezért szemben a co-housinggal, a co-living struktúrák mérhetők, standardizálhatók és ezáltal ingatlanpiaci tényezőként kezelhetők. 

A co-living modelljeivel és konkrét példáival a sorozat következő részében ismerkedhetünk meg!