Építészkonferencia – harmadik alkalommal.

Kihívások – innovatív kortárs építészet a hazai egyetemi campusokon

A konferencia előadói valamennyien építészek, és az elmúlt néhány évben az ország legkülönbözőbb egyetemeinek építészeti projektjében vettek részt. A projektek jellegéből és az építészek eltérő építészeti gondolkodásából is adódóan a téma gazdag és változatos kibontására számíthat minden érdeklődő.
 
A Hungexpo egyetlen saját szervezésű rendezvényeként három évvel ezelőtt rendezték meg a Construma első építészeti konferenciáját, kimondottan azzal a céllal, hogy erősítse a Construma kiállítás szakmaiságát, építészeti vonulatát. A kezdeményezés, amelynek során eddig közel tucatnyi hazai és külföldi építész tartott előadást, sikeresnek bizonyult, legalábbis erre utal, hogy a program idén is bekerült a Construma gazdag szakmai programsorozatába.

Az idei konferencia az egyetemi campusok kortárs oktatási épületeire fókuszál. A téma gazdag és egyben rendkívül összetett. Az elmúlt néhány évben ugyanis nemcsak az építészetben történtek radikális változások, hanem az oktatásban is: a hagyományos elvárások mellett (és olykor azokkal szemben) az oktatással és a tanulással foglalkozó kognitív és pszichológiai kutatásokra alapozott, teljesen új igények jelentek meg, és ezek komoly hatást gyakorolnak az oktatási épületek építészeti megfogalmazására is. Milyen kihívásokat jelent a mai építészetnek az oktatási igények alapvető megváltozása? Hogyan kell, hogyan érdemes gondolkodni építészként az oktatás helyszíneiről? Menyire képes kreativitásra ösztönözni, az oktatást és a befogadást támogatni a mai téralkotás?

Bár a rendszerváltás óta számos izgalmas projekt épült meg az egyetemi campusokon – melyek külön-külön kaptak is bizonyos figyelmet ­–, ám ezek mégsem álltak össze olyan átütő építészeti tematikává, mint például a kortárs templomok vagy a borászatok építészete. A konferencia nem tudja átfogóan bemutatni az elmúlt közel három évtized campusfejlesztéseit, mindössze annyit vállal, hogy rájuk irányítja a szakma és a közvélemény figyelmét. Az egységes tematika ellenére alighanem nagyon változatos és eltérő tanulságokkal bíró építészkonferenciának nézünk elébe.
A bemutatandó épületek között ott lesz a Gelesz András (Gelesz és Lenzsér Kft.), illetve a Krikovszky Balázs és Anschau Péter (ABK Építésziroda Kft.) tervezte győri Széchenyi István Egyetem két új egysége. Így az új aulát, továbbá oktatási helyiségeket és előadóteret magában foglaló Új-Tudástér, illetve az egyetem új könyvtárának helyet adó és egyben a regionális tudástranszferközpont szerepét is betöltő INNO-Share épület.

Előadó lesz Kajdócsi Jenő és Kajdócsi Eszter (Kajdócsi Építész Stúdió Kft.), akiknek a tervei nyomán oktatási célra, az IBS (International Business School) számára újultak meg az Óbudai Gázgyár területén álló 100 éves, védettséget élvező épületek.

Ferencz Marcel (NAPUR Architect) a Debreceni Egyetem (DEM) campusára tervezett két, minden szempontból rendhagyó épületet. Az építész maga is térmodellezési kísérletnek tekinti azt a szürke és fehér kockát, amely az alföldi egyetem Kassai úti campusán emelkedik. Ma már bizton állítható, hogy a kísérlet sikerült: a kutatólaborként működő Fenntartható Épületenergetikai Információs Központ acélosszürke tömbje és a hófehér Szuperszámítógép Központ kiváló oktatói bázisok.
 
Az elmúlt évben adták át Budapest belvárosában a Közép-európai Egyetem (CEU) új épületét, illetve a már meglévő épületeihez kapcsolt bővítéseit. Az O’Donnell + Tuomey Architects ír építésziroda tervei nyomán a hazai társtervező, az M-Teampannon Kft. közreműködésével megvalósult fejlesztés arra a kérdésre adott megnyugtató választ, hogy miképpen lehet kortárs építészetet művelni nehezített pályán, egy sűrű beépítésű, védettséget élvező közegben. A projektről Hidasnémeti Máté építész (M-Teampannon Kft.) tart előadást.
 
Végül, de nem utolsósorban egy még csak épülőben lévő campusfejlesztésről számol be Csillag Katalin (3H Építésziroda), akiknek az irodája nyerte el a MOME-campus fejlesztésére kiírt pályázatot. Egy, a kreatív képzéséről ismert művészeti egyetem számára tervezni, ahol a dizájn mint életforma jelenik meg, különleges kihívás. Az építészek gondolkodásmódját az határozta meg – Csillag Katalin megfogalmazásában –, hogy: „A viselkedésünk, a közérzetünk és a kreativitásunk nagyban függ a terek koreográfiájától, az anyaghasználattól, a környezetünkben lévő tárgyaktól és az információs rendszer grafikai színvonalától. A MOME megújuló campusának tervezésénél ezen témák kibontására fókuszáltunk.”
 
Előadók és témák részletesen:
 
1., 10:10–10:50 A győri Széchenyi István Egyetem campus-bővítése (2 előadás); Gelesz András (Gelesz és Lenzsér Kft.) - A Győri Széchenyi István Egyetem Új-Tudástér, 2009–2011, illetve, Krikovszky Balázs, Anschau Péter (ABK Építésziroda Kft.) - a Győri Széchenyi István Egyetem, INNO Share Regionális Tudástranszfer Központ, 2009-2011

2., 11:00–11:30 Felsőfokú oktatás egy 100 éves ipari műemlékben; Kajdócsi Jenő, Kajdócsi Eszter (Kajdócsi Építész Stúdió Kft.) - Az IBS Főiskola, Graphisoft park, Budapest, 2010–2013

3., 11:40–12:20 Acél kocka, Fehér kocka – Építészeti kísérlet Debrecenben;  Ferencz Marcel (NAPUR Architect) – A Debreceni Egyetem (DEM), Fenntartható épületenergetikai információs központja (2013), illetve a Debreceni Egyetem (DEM), Szuperszámítógép épülete (2015)
 
4., 12:30–13:00 Megújulás és tradíció a Belvárosban – A CEU campus fejlesztése, 1. ütem; Hidasnémeti Máté (M-Teampannon Építész és Mérnöki Iroda) – A CEU belvárosi campusa, Budapest (2016)

5., 13:10–13:40 A design mint életforma – A kreatív képzés terei; Csillag Katalin (3H Építésziroda) – A MOME campusbővítése, III. ütem; folyamatban (terv: 2016)
 
13:44-14:00 Összefoglaló;  Rubóczki Erzsébet újságíró, a konferencia szervezője
 
MÉK: 2 kredit pont (Bírálati sorszám: 2017/89)

Helyszín: Expo Congress Hotel, Sky Terem (1101 Budapest, Expo tér 2.)

Időpont: 20017. április 7., péntek, 10:00–14:00

A konferenciáról további információ: www.construma.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az előregyártással gyorsított építkezés titkai

Az előregyártással gyorsított építkezés titkai

Milyen műszaki megoldásokkal válaszol az építőipar a szakemberhiányra?

Hogyan segíti az építészeti gyakorlatot a vizualizáció?

Hogyan segíti az építészeti gyakorlatot a vizualizáció?

Két napos építészeti konferenciát rendez a KÉK és a Brick Visual.

Amikor tetoválás lesz az építészetből

Amikor tetoválás lesz az építészetből

Ben van Berkel az építészet és technológia viszonyáról beszélt a Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten: Építészkongresszus 2019 konferencián.

Hirdetés