Hirdetés

Szociális design projekt LA-ből

A Red Hot Chili Peppers amerikai rockegyüttes basszusgitárosaként ismert Flea az NBBJ építészstúdióval és az ESI Designnal együttműködve tervezett játszóteret, Los Angeles egyik állami lakótelepén. A Watts negyed a környék egyik legnagyobb szociális lakásprojektje. 

 


A helyszínre azért esett választás azért esett, mert Flea a Covid-19 világjárvány idején önkéntesként dolgozott a közösségben. 

„Hálásak vagyunk, hogy támogathatjuk a Watts közösséget egy olyan játszótér tervezésével, amely egész évben örömet és szórakozást nyújthat a családoknak. Ezeknek a gyerekeknek tudniuk kell, hogy számítanak. Flea közösséget érintő befektetése emlékeztetheti őket arra, hogy nem felejtették el őket ” – mondta Robert Mankin, az NBBJ ügyvezető partnere, akik pro bono vállalták el a tervezést.

 


A Nickerson Gardens felújítása keretében 1640 négyzetméter játszótéri területet terveztek újra. Az ESI Design csúszdákat, hintákat és körhintát készített a közösség gyermekei számára. Burkolatnak könnyen tisztítható és javítható, újrahasznosított anyagot használtak, amit a narancssárga és a sárga fakulásálló árnyalataira festettek. A dél-kaliforniai nyári hőség miatt a csapat ködösítő oszlopokat és árnyékoló szerkezeteket is beépített. A felújítás során egy felnőtt edzőtermet is kialakítottak.

 


Forrás: Dezeen 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újabb pályázati lehetőséggel bővül a Magyar falu program

Újabb pályázati lehetőséggel bővül a Magyar falu program

Két új pályázat jelent meg a program keretében.

Mintha Dániában lenne, pedig ez Balatonfenyves

Mintha Dániában lenne, pedig ez Balatonfenyves

Lenyűgöző, óriástobozokat idéző játszóteret készített az Ilona-malom Műhely a Lépték-Terv Tájépítész Iroda tervei alapján.

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Közel 50 különleges játékelem várja ősztől a gyerekeket Európa egyik komplexebb játszóparkjában.

Hirdetés