Ismét jön a színes Bartók Béla úti forgatag, érdemes lesz kilátogatni.

Három izgalmas művészeti sétát ajánl a látogatóknak a Bartók Béla Boulevard az Eleven Ősz keretében, szeptember 25-én és 26-án, amelyek középpontjában a helytörténet áll. A Bartók Béla Boulevard nagyszerű helyeinek különleges, egyedien az Eleven Ősz alkalmára kialakított kulturális, gasztró- és workshopkínálatát és egyben ajánlatát ismerhetitek meg az utca szolgáltatóinak összefogásával született kuponfüzet által: az Eleven Ősz Fesztivál keretében ugyanis az „utca” rendkívüli módon egy közös ajánlattal is megörvendezteti a térrész, így a Bartók és környéke iránt elkötelezetteket, avagy az utca szerelmeseit.

Újbuda kanyargós utcái, terei, kávéházai telis-tele vannak irodalmi és kulturális örökséggel, történetekkel. Az Eleven Ősz Fesztivál keretében ezeket járhatjátok végig Juhász Anna vezetésével. 

A 10 éves Irodalmi Szalon és Újbuda közös irodalmi sétája során nemcsak a kerület nevezetes helyszíneit és történeteit ismerhetitek meg jobban, de az irodalmi műveket is.

Épp 100 éve, 1920-ban "költözött" ugyanis a XI. kerületbe az irodalom, amikor a Verpeléti úton lakó, legendás Böhm Aranka összeházasodott Karinthy Frigyessel. A Hadik Kávéház innentől kezdve megtelt élettel – és írókkal, de a kerületben Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza, Illés Endre, Csontváry Kosztka Tivadar, Zelk Zoltán vagy Móricz Zsigmond kötődései is jelentősek. Az Irodalmi Séta alkalmával bejárhatjátok az irodalmilag fontos helyszíneket, egy-egy állomáson találkozhattok vendégekkel is.

A BBB Anno helytörténeti séta kétszer is felkerült a programra a nagy érdeklődés miatt: a Szent Gellért tértől a volt Bartók Moziig húsz helyszínt járhattok végig a Bartók Béla Boulevard-on. Kiderül, hogy hol volt a szüzek fürdője, milyen híres emberek laktak a Gellért Szállóban, vagy hogy miért járt Kaiser úr, a Hadik Kávéház tulajdonosa a bíróságra? Megszámolhatjátok a régi mozikat, és megtudhatjátok, hogyan udvarolt Karinthy Frigyes a Hadik-tulajdonos feleségének, na meg Böhm Arankának.

Folytatódik továbbá az 1 művész 1 porta elnevezésű kezdeményezés, ahol is a fesztivál idejére az utca szolgáltatói egy-egy művész bemutatkozására adnak lehetőséget. Várnak például benneteket szeptember 25-én a Vitrin showroomba a RURAL EXPLORER elnevezésű konceptuális installáció megnyitójára, amely a tájépítészként diplomázott Zsigmond György növény- és kerámiainstallációinak és a fashion designerként végzett Zsigmond Dóra ruhadarabjainak kapcsolatát és hátterét mutatja be. A Bor és Kézművesben pedig Tóth Annamária Terek hálózata, installáció című munkáját lehet megtekinteni.

A Faur Zsófi Galériában Forrai Ferenc Négyszöglet – Budapest című munkája látható, ahol a négyszöglet az összetartozást jelző szimbolika. A munka a nemzetek és a kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszerén, városainkat az irodalmán keresztül teremti meg a művész. A kiállítások mellett köztéri installációkban is bővelkedik az Eleven Ősz programja.

A Bartók Béla nagyszerű helyeit ismerhetitek meg az utca szolgáltatóinak összefogásával született kuponfüzettel is.

A 3.000 forintos kuponfüzetből három jegyet téphet ki a látogató, így megtapasztalva az ízek, a művészetek és a színpad varázsát: a #falatnyiBartók jeggyel a gasztronómiai kínálatból, a #szorgosBartók kuponnal a művészeti workshopokon vehettek részt, a #dallamosBartók jeggyel pedig izgalmas előadások között válogathat az, aki megvásárolja a kuponfüzetet.

Az ELEVEN ŐSZ keretében a sokszínű helyi vállalkozások, izgalmas művészeti programot kínáló galériák, az ínycsiklandozó falatokat felszolgáló éttermek, a hangulatos borozók és kávézók forgalmas utcából igazi közösséggé varázsolják a Bartók Béla Boulevardot. Teszik mindezt a hely szelleméhez méltón, hiszen ne feledjük, hogy egykoron olyan nagy nevek, mint Kosztolányi vagy Karinthy is itt töltötték szabadidejüket, itt merítettek ihletet az alkotáshoz. Azóta indultak már innen új irányokat mutató irodalmi programok, vagy éppen határokon átívelő kiállítások, és ma már a hangulatos nyári esték is nehezen elképzelhetők a Bartók Béla nyüzsgő forgataga nélkül.

Forrás: Bartók Béla Boulevard




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Római utat találtak a Velencei-lagúna fenekén

Római utat találtak a Velencei-lagúna fenekén

A tudósok szerint ez arra utal, hogy évszázadokkal Velence ötödik századi alapítása előtt már jelentős települések lehettek a környéken.

Izgalmas sétákat és művészeti eseményeket ajánl a látogatóknak a Bartók Béla Boulevard

Izgalmas sétákat és művészeti eseményeket ajánl a látogatóknak a Bartók Béla Boulevard

Ismét jön a színes Bartók Béla úti forgatag, érdemes lesz kilátogatni.

Hirdetés