Hirdetés

Isten porcelán otthona

A norvég Porsgrunnben hófehér porcelán burkolja a helyi Feltámadás templomát.

Espen Surnevik oslói praxisának munkái a múlttal világos párbeszédben, a történelem fényében tükrözik korunk építészetét. Az építész lokális-specifikus, egyúttal világi-univerzális szemléletmódja jól érzékelhető a helyi környezeti viszonyokat és kultúrát is szem előtt tartó, kortárs projektjeiben. Porsgrunn városában, jég szabdalta-formálta sziklák vidékén a Trodahl Arkitekter-tel együttműködésben építette újjá a Feltámadás templomát.

 

 

A tervezők különleges figyelmet szenteltek annak, hogy az új épület monumentalitásában se maradjon el a 2011-ben, tűzvészben megsemmisült, 18. századi elődje előtt. „A régi rokokó templom tekintélyes méretű volt, ezt a hatalmas létesítményt szerettük volna újrateremteni, azonban mindezt teljesen új módon. (…) Valami mást, különlegeset szerettünk volna létrehozni, hasonló módon ahhoz, ahogy a régi templom is rendkívüli és jelentőségteljes volt a maga idejében” – meséli a tervezés részleteit Surnevik.

 

 

Az építész, a rá jellemző módon olyan, a jelenkori norvég gyülekezethez illő, 21. századi, modern épületet vizionált, ami elődjéhez, valamint a tágabb vallási építészettörténethez is kapcsolódik. A templomban 11 féle geometria jelenik meg, eltérő magasságuk az általuk létrehozott terek jelentősségét szimbolizálja. A templom központi részét hat alacsonyabb terem veszi körül – többek között itt található a sekrestye és az orgona is. Leghátul helyezkednek el a még alacsonyabb technikai helyiségek. A falak mindenhol döntöttek, így illeszkednek a tető 3,3 fokos dőlésszögéhez.

 

 

Az új épület a régi templom alapjaira épült, fehér színe is leégett ősére emlékeztet. A teljes külső és nagyrészt a belső burkolatok is a 20. század óta helyben gyártott, fehér porcelánból készültek. Surnevik választása fényes, letisztult megjelenésén és a történelmi kapcsolódáson túl, a tűzállósága miatt is erre az anyagra esett.

„A porcelán számtalan okból fantasztikus. Különlegesen sűrű, így a szennyeződések nehezen tapadnak meg felületén. (…) A fényes, fehér megjelenés egyfajta, a liturgiákhoz kapcsolódó tisztasággal is felruházza az épületet – pont úgy, ahogy a hagyományos, fából épült norvég templomok is” – folytatja a projekt bemutatását Surnevik

A belső terekre jellemző, meleg hatású, tölgyfa burkolatok, ajtók, bútorok kontrasztosan ellenpontozzák a porcelán rideg, hószínű keménységét. Az oltár fölötti falat az Espen Dietrichson és Marie Buskov által tervezett, száz darabból álló, mázas porcelán fríz díszíti.

 

 

A Feltámadás temploma a korunk Norvégiájára jellemző, megújuló, modern, nyitottabb vallási világ újabb darabja. „A norvég egyház országszerte fejlődésnek indult. (…) A vallási szervezet kevésbé dogmatikus és sokakat széleskörű, szociális kérdéseket boncolgató vitára invitál. (…) Az egyház megpróbál a múlt gazdag örökségét őrző, azonban kortárs, rugalmas, a jelenkori kulturális értékeinek megfelelő szervezetté válni.” Porsgrunn megújult, magasba törő temploma pedig – építészetileg mindenképp – ezen az úton jár.

 

 

Espen Surnevik | Web | Instagram
Trodahl Arkitekter
 | Web | Facebook

 

 

Forrás: DeZeen

 

 

További képek a galériában!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Isten porcelán otthona

Isten porcelán otthona

A norvég Porsgrunnben hófehér porcelán burkolja a helyi Feltámadás templomát.

Alakíts át egy parkolóhelyet a rakparton!

Alakíts át egy parkolóhelyet a rakparton!

Pályázatot írt ki a VALYO.

Egyetemi megállapodás Kenya magyar építészének nyomdokain

Egyetemi megállapodás Kenya magyar építészének nyomdokain

Négy magyar egyetem nyitott közös képviseletet Nairobiban.

Nincs találat!

Hirdetés