2023-ban a rendezvény az MCC támogatásával zajlott

A 2023-ban tizenhatodik alkalommal megrendezett Építész Regattát azzal a céllal alapította Kálmán Ernő DLA építész, hogy a Balatont szerető építészek és szakmai partnereik számára a baráti versenyből hagyomány legyen. A verseny a hazai építésztársadalom és a V4 országok közötti kapcsolatteremtésre is alkalmat ad.
 

 

A regatta idei üzenete: bármit hozzon az élet, számíthatunk egymásra! „A jövőt közösen építjük!” Az esemény a balatonlellei Yacht Clubban péntek este állófogadással indult, ahol a főszervező V4 Építészeti Alapítvány elnöke, Kálmán Ernő DLA építész, majd Szakály Sándor professzor, Széchenyi-díjas történész a V4 Építészeti Alapítvány kurátora és Kollár Lajos professzor, a Professzorok Batthyány Köre elnöke, a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöke köszöntötte a vendégeket.

 

 

Az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, az előrejelzett pénteki vihar miatt néhány hajó csak a védett északi parton, a révfülöpi Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő, Diáktáborban tudott tudott kikötni. A viharos idő miatt a versenyrendezők a szombati futamot törölték.

 

 

A versenyzők szombat délután érkeztek meg Révfülöpre, ahol Jáger-Lőrincz Orsolya beruházási igazgató köszöntötte a vendégeket, majd Benedek Dóra vezetésével, kerekasztal-beszélgetésen bemutatták a révfülöpi üdülő felújításának tervét. A pályázatnyertes A Fiúk Építész Stúdió részéről Varga N. Dániel és Kabdebó Zoltán vettek részt, míg az MCC színeiben Jáger-Lőrinc Orsolya és Török Péter válaszoltak a feltett kérdésekre.

 

 

A szombati vacsora a Scruton közösségi térben az alapító Kálmán Ernő rövid köszöntőjével vette kezdetét, aki sorban színpadra szólította a jelenlévő díszvendégeket, elsőként Erik Vilstrup Lorenzen urat, Dánia magyarországi nagykövetét. Beszédében kiemelte a Dánia és Magyarország közös kulturális történelmében fontos kapcsolatot teremtő építész generációt, a háború utáni un. dániás építészeket. Nekik nagy szerepük volt a 150 éves évfordulóját ünneplő Budapest háború utáni helyreállításában is. Említést tett a két hét múlva Koppenhágában megrendezésre kerülő UIA (Építészek Nemzetközi Szövetsége) világkongresszusáról. Mindezeket követően köszöntőt mondott Révfülöp Nagyközség polgármestere, Kondor Géza és a házigazda Török Péter, az MCC Révfülöp kikötőjének vezetője. Végül Istenes József építész Érsekújvárról, a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi tagja üdvözölte a résztvevőket, aki a közös problémák, kulturális gyökerek és a megoldandó feladatok fontosságáról beszélt.

 

 

A vitorlások versenye június 25-én, vasárnap 10:00 órás rajttal indult a Révfülöpi kikötőből. A XVI. Építész BeLight Regattán 34 hajón 230 fő vett részt. A díjkiosztónak a balatonlellei yachtclub adott otthont. A támogatók jóvoltából számos különdíj is gazdára talált, és minden helyezett résztvevő érmet is kapott.

 

 

A különböző yardstick osztályok külön lettek értékelve, az abszolút győztes hajó idén a Capella lett a Lillafüredet és az Orpheust megelőzve. A hazai építész oktatási intézmények (a BME, a MOME, az Óbudai Egyetem és az MCC) csapatai között a BeLight Vándorkupa megalapítását kezdeményezte, amelyet első alkalommal a MOME csapata nyert el.

 

 

Forrás: sajtóanyag

   
 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Idén sem maradhat el az Építész Regatta vitorlásverseny

Idén sem maradhat el az Építész Regatta vitorlásverseny

A XIV. Építész-BE LIGHT! Regatta Nagydíj a környezettudatos építészek számára megrendezett amatőr nyílt verseny-sorozat lesz.

Hirdetés