A Bortársaság már Székesfehérváron is.

Megnyitott az első Bortársaság borbolt Székesfehérváron. Az üzlet egy 200 éves, Pollack Mihály tervezte épületben kapott helyet, annak teljes átalakítása után. Az enteriőr tervezésére most először írtak ki pályázatot. A hely szellemisége és hagyománya diktálta a műemlékvédelmi környezetbe települt üzlet esztétikáját. A cikk eredetileg az OCTOGON 164-es lapszámában jelent meg.

Székesfehérvár történelmi belvárosának legmeghatározóbb útvonala a Fő utca. Nem csupán a városrész historikus elemeit köti össze, de barokk templomaival, rendházaival, palotáival és finom vonalú klasszicista polgárházaival a város látképét is alapjaiban meghatározza. A borkereskedés mindig odafigyelt arra, hogy ne csak saját igényeikre, de a helyi adottságokra is ügyeljen. A végül kiválasztott klasszicista sarokház könnyedén megközelíthető helyszín, mely a történelmi belváros déli végében fekszik. A földszint sima, kőkeretes, félköríves lezárású árkádsorának középen egy kosáríves, kőkeretű kaput foglal négyzetes tükörbe, zárt sarokerkélyével pedig ikonikus eleme az utcaképnek.

A Bortársaság számára a legfontosabb, hogy egy új üzlet könnyedén beépüljön a város életébe, pillanatok alatt a vérkeringés részévé váljon. A társaság borboltjai úgy reflektálnak az utcára és a körülöttük lévő épületekre, hogy közben megőrzik a márka jellegzetességeit és szellemiségét. Ezen gondolatiság mentén – működésük során először – úgy döntöttek, hogy pályázatot írnak ki az új üzlet átalakítására. Olyan belsőépítészt kerestek, aki képes megragadni a műemlékvédelmi épület esszenciáját, osztja és átérzi a Bortársaság filozófiáját és véleményét. 

A beérkezett pályázatok közül egy hónap alatt választották ki Bakonyi Beát, aki a legnagyobb tisztelettel és alázattal nyúlt az épülethez. A tervező a kereskedelmi lánc letisztult, nem túlzó, de nem is túl natúr arculatához igazodó arányokat igyekezett megtalálni.

Az alaphangulatot és a térélményt a lapjára vágott tégla padlóburkolat adja. A bejárattal szemben egy lounge rész kapott helyet, amely a portál előtt elhaladókat is betérésre ösztönzi. A bejárat mellett lévő kiszolgálópult tölgyfa burkolatával hangsúlyos eleme a térnek.

A tervezési folyamat kiindulópontja a logikus térszervezés volt, amelynek fő eleme az L-alakú helyiség sarkában lévő kis méretű, hangulatos, boltozott tér. Itt kapott helyet a fine wine kínálat, amely a Bortársaság arculatából merített erőteljes sárga színű falfestésével adja meg az üzlet fő optikai elemét. A további belsőépítészeti megoldások ennek az elemnek a hangsúlyát tartják egyensúlyban úgy, hogy közben a polcokon lévő borok formai és színbeli sokszínűségét is bemutatják. A borkereskedés többi üzletére is jellemző polcrendszerek és bortároló elemek hozzájárulnak ahhoz, hogy a palackok maguk is az enteriőr jelentőségteljes részévé váljanak. Így alakult ki egy olyan üzlethelyiség, amelyben összeér a történelmi múlt és az innovatív jövő, miközben teret ad a jelenkor legkiválóbb borainak.

Bortársaság Székesfehérváron
Építészet: Bakonyi Bea




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ikonikus borok historikus épületben

Ikonikus borok historikus épületben

A Bortársaság már Székesfehérváron is.

La carte et le territoire

La carte et le territoire

A bortársaság szaküzlete a Corvin-negyedben.

Építészeti és építőipari szoftvereket fejlesztő cég keres vezető termékmenedzsert

Építészeti és építőipari szoftvereket fejlesztő cég keres vezető termékmenedzsert

Az építőipar digitalizációját segítő szoftvercég keres Vezető Termékmenedzsert.

Hirdetés