Alkotási lehetőség a környezettudatosság és az upcycling, azaz a továbbhasznosítás jegyében.

A Hybridart Camp nemzetközi alkotótábor célja a tudatos fogyasztás és a fenntarthatóság szellemiségének képzőművészeti eszközökkel való megjelenítése. A program keretében létrejövő alkotások minden évben a környezettudatosság és az upcycling, azaz a továbbhasznosítás jegyében születnek.​ Az idei augusztusi táborba július 25-ig lehet jelentkezni.

A Hybridart Campről

Hybridart Camp kezdeményezés 2016-ban Pannonhalmán, a Bencés Főapátsággal együttműködésben indult útjára. Ebben az évben az alkotótáborba érkező fiatal művészek a „Circle of Life” témára, a Pannonhalmi Bencés Főapátság Vis Vitalis ásványvizének több mint 4000 műanyag PET palackjából építettek egy 4 méter magas dinoszauruszt formázó installációt, mely a hazai szereplést követően az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dhabiban is kiállításra került. Ezt követően Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben épült hatalmas, lófejeket formázó installáció és különböző tengeri halakat mintázó szoborcsoport, majd ezek után Kecskeméten egy sakkfigurákat ábrázoló sakk-matt helyzetet is valósítottak meg több ezer alumínium doboz felhasználásával. 2020 augusztusában a 10 napos alkotótábort ismét Kecskeméten szervezték meg, középpontjában a Zalavári József ökodesigner koordinálásával megvalósított, majd 2021-ben folytatni tervezett Collabyrinth installáció állt. A Collabyrinth reflektál korunk egyik legsürgetőbben megoldásra váró problémájára, a hulladék kérdésére. A körbe- és bejárható installáció a fenntartható hulladékgazdálkodásra, a tudatos fogyasztásra hívja fel a figyelmet. Az installáció falait 2020-ban visszagyűjtött alapanyagokból (PET, fesztiválokon hátrahagyott sátrak, alumínium dobozok, farmernadrágok, balatoni borászatokból megmaradt parafadugók) készíthették el a résztvevők.

képek a korábbi táborokról ITT.


Az idei táborról

2021 augusztusában a 10 napos alkotótábort a Káli-medencében, a festői Köveskálon szervezik meg, ahova várják a hazai, valamint a visegrádi régió és az Egyesült Arab Emirátusok művészeti egyetemeinek hallgatóit, friss diplomásait. A programban való részvétel ingyenes, az utazási költséget, valamint a szállást és a napi háromszori étkezést biztosítják. A program során készült installációt ősszel Balatonfüreden a Tagore sétányon, majd Veszprém főterén állítják ki.

A művészesti egyetemek hallgatóinak és frissdiplomásainak jelentkezését, portfolióval, önéletrajzzal és motivációs levéllel az alábbi címre várják:

info@hybridart.hu

A levél tárgya: Hybridart Camp 2021

A jelentkezés határideje: 2021. július 25.

További információk a kiíró honlapján érhetők el. 

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

DEterminál | Dangubáló

DEterminál | Dangubáló

Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék – nyári építészeti alkotóműhelye

Hybrid Art Camp 2023

Hybrid Art Camp 2023

Hybrid Art Camp 2023 – Alkotótábor felhívás

Ahol az építés az érzékelés eszköze | Fülszöveg by Hello Wood

Ahol az építés az érzékelés eszköze | Fülszöveg by Hello Wood

Tóth Kristóf, a Hello Wood kommunikációs és oktatási projektmenedzserének könyvajánlója

Hirdetés