A budapesti Hudec-hagyatékból nyílik kiállítás Sanghajban.

A budapesti Hudec-hagyatékból nyílik kiállítás a sanghaji Történeti Múzeumban február 2-án, a tárlat a budapesti Hudec Kulturális Alapítvány együttműködésével valósul meg. A Stereoscopic Notes, Urban Landscape - László Hudec and Modern Shanghai című kiállítás Hudec László építész életútját és - a kínai metropolisz mai arculatát is meghatározó - munkásságát mutatja be. 

Hudec László

A sanghaji kiállításon a kínai közönség először fogja látni az alapítvány archívumának legértékesebb darabjait, valamint a magyarországi, kanadai és amerikai Hudec-leszármazottak által adományozott, az építészhez kötődő személyes tárgyakat is. A kiállítás május 5-ig lesz látogatható. Hudec László akkor vált világhírűvé, amikor Ázsia első felhőkarcolóját, a sanghaji Park Hotelt (1934) megtervezte. Hudec a városban azóta is nagy tiszteletnek örvend, 2016-ban megszervezték az Ikonikus Sanghaj - amikor a művészet találkozik Hudeccel című kiállítást is. A mostani kiállítás a modern Sanghaj megszületését és annak alkotóit mutatja be, köztük kiemelve Hudec munkásságát, akinek a 25 milliós városban csaknem 60 épülete ma is áll és funkcionál. 

Hudec Budapesten szerzett építészdiplomát Az I. világháborúban orosz hadifogságba került, innen jutott el Sanghajba, ahol a megszerzett építészeti tudását és leleményességét hasznosítva számtalan épületet tervezett: hotel, kórház, templom, iskola, magánházak és -intézmények szinesítik a várost. Hudec László nevének és munkásságának felfedezése 10 éve indult el, amikor a sanghaji magyar konzulátus meghírdette a Hudec Évet Sanghajban. A Hudec Kulturális Alapítvány 2014-es megalkulása óta számos program kezdeményezője, együttműködője volt, képviselve a magyarországi rokonságot és a családban fentmaradt páratlan hagyatékot. Ez a sanghaji kiállítás egy kivételes alkalom, ahol a kínai közönség először fogja látni az archívum legértékesebb darabjait valamint a magyarországi, kanadai és amerikai Hudec leszármazottak nagyvonalú adományának köszönhetően, az építész személyes tárgyait is.

Park Hotel

A Sanghajt és Hudecet bemutató kiállítás az időszak egyik szimbolikus épületében, az egykori Shanghai Race Clubban, a Park Hoteltől [1934-es átadása után évtizedekig Kina legmagasabb felhőkarcolója volt] 500 méterre várja a látogatókat. A múzeumnak gazdag saját gyűjteménye van, de az építészhez kapcsolódó eredeti tárgyakkal eddig nem rendelkezett, ezért felkérték a Hudec Kulturális Alapítványt, hogy válogasson a budapesti hagyaték ritkaságaiból a tárlatra. Így a kiállításon szerepelni fognak a hagyaték legértékesebb darabjai: Hudec két portfólió albuma, melyet az építész maga állított össze legfontosabb projektjeiről, továbbá családi fényképek, levelek, az építész saját fotói, valamint személyes tárgyai gazdagítják a kiállítás anyagát. A múzeumban egy interaktív óriás érintőképernyő segítségével mutatják be az archívum digitálisan feldolgozott részét, így a látogató egyszerre tud barangolni a fotók, a tárgyak és a dokumentumok között. A kiállítás megnyitóján Hudec László magyarországi rokona, Csejdy Virág adja át a múzeumnak adományozott tárgyakat.

A Hudec Kulturális Alapítvány célja, hogy a májusig tartó kiállítást elhozza a magyar közönségnek is.

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészek Kelet vonzásában

Építészek Kelet vonzásában

Új felfedezéssel kiegészülve nyílt meg a Gonda Károly életművét bemutató tárlat a FUGA-ban.

Ilyet a Dunára is!

Ilyet a Dunára is!

Gyaloghíd Sanghajban.

Sanghaj ultramodern magyar építésze - kiállítás

Sanghaj ultramodern magyar építésze - kiállítás

Online kiállítás nyílt Gonda Károly életművéről

Hirdetés