Őry Júlia átvette Nagy Bálinttól a stafétát, a FUGA művészeti vezetését.

November 30-án, a Jánossy most! kiállítás megnyitója és a Molnár Péter díjak átadása után, megilletődött közleményben jelentette be Koszorú Lajos, a FUGA ügyvezető igazgatója, hogy tizenkét év után Őry Júlia veszi át a FUGA Budapesti Építészeti Központ művészeti irányítását. A FUGÁt 2009-es megalapítása óta vezető, annak szimbólumává váló Nagy Bálint továbbra sem tűnik el a megszokott kirakatból, senior tanácsadóként építi tovább az intézmény működését.

 

 

A helycsere, ahogy az alábbi megható méltatásból is kiderül, nem jelent változást a FUGA eddigi szellemiségét illetően. 

 

 

A FUGÁt nem kell bemutatni annak, aki aktívan figyelemmel kíséri Budapest kulturális életét. Most mégis álljon itt emlékeztetőül néhány gondolat a múltból és a jövőről. A Budapesti Építész Kamara által alapított FUGA Budapesti Építészeti Központ 2009. október 1-jén nyitott meg a Belvárosban. Egyedülálló befogadó intézményként a kultúra minden ágával foglalkozik úgy, hogy a közös alapot ehhez az építészet teremti meg. Működésével azt az egyértelmű üzenetet igyekszik tudatosítani a piros barlangba betérőkben, hogy:

az építészet a kultúra elválaszthatatlan része.

Teszi ezt úgy, hogy nem csak a vizuális művészetek terén vállal közvetítő szerepet, de az eltelt évtizedben itt jött létre Budapest egyik legfontosabb kortárs zenei előadóhelye is, Rajk Judit irányításával. 

Kiállításaival, akcióival a FUGA kiáll és szót emel a kultúra értékeinek pusztítása ellen.

 

Szellemi kikötő és találkozóhely az európai értékek iránt elkötelezett értelmiség számára. A FUGA működésének záloga kezdettől Nagy Bálint személyes elhivatottsága, amely a magyar kulturális intézmények közismert financiális nehézségei ellenére az elmúlt tizenkét évben a Petőfi Sándor utcai szellemi melegedőt életben tartotta.

Őry Júlia művészettörténész szinte az alapítástól részt vesz az intézmény munkájában, kezdetben önkéntes gyakornokként, később állandó munkatársként. Juli csendes de határozott, tiszta személyisége az évek során nélkülözhetetlenné vált, és záloga annak, hogy a FUGA abban a szellemben folytassa a működését, ahogy eddig tette. Jelenleg az NKA támogatásával folytatott kutatásának témája az építészet jelenléte a kiállítótérben.

A pandémia hatással volt a FUGA működésére is. A kényszerű zárvatartás ideje alatt sikerült sort keríteni néhány évek óta húzódó operatív feladat elvégzésére, és ezzel párhuzamosan a FUGA növelte régóta tervezett online jelenlétét. A megnyitók és események a FUGA YouTube csatornáján visszanézhetők, és útjára indult a Mikrokozmosz videósorozat is, amelyet a Makrokozmosz és a FUGA szabad akadémia adásai követtek. Ezek a jelenleg is folyamatosan szaporodó videók – Asbót Kristóf felvételei – a kétezerhuszas évek elejének kulturális közegét dokumentáló lenyomatok, a hazai kulturális élet kiválóságainak személyes üzenetei. 

 

 

A tíz éves jubileumát ünneplő FUGA 2019-ben nagyszabású eseménysorozattal ajándékozta meg az építész szakmát, melynek két kiemelten sikeres programja, „Az építészetei rajz is műalkotás” című kiállítás, illetve a FUGA javára rendezett művészeti és építészeti tárgyú árverés eddig kihasználatlan lehetőségeket villantott fel a galéria életében.

Szenvedélyes vitát generált az építész szakmában, hogy ünneplést az ezt követő évben beárnyékolta a fenntartó BÉK és a FUGA vezetősége között kialakult, egyelőre függőben maradt konfliktus, amelyet reményünk szerint nem a FUGA kétségtelen szellemi értékeinek negligálása, hanem a fenntartás anyagi nehézségei generáltak. Az egyelőre megoldatlan jelenség túlmutat önmagán, és visszavezet az „áru-e a kultúra?” rendszerváltás után népszerű értelmiségi diskurzusához.

Anélkül, hogy erre tudnánk a tuti választ, a FUGA régi-új vezetőségének a FUGA teljes baráti köréhez csatlakozva a továbbiakban is eredményes „kultúrharcot” kívánunk!

 

 

 

 

 

 

 

Fugás életképek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Látványtér 2021 kiállítás

Megnyílt a Látványtér 2021 kiállítás

A színházi előadásokhoz hasonlóan, a legújabb látvány-, díszlet- és jelmeztervekből készült kiállítást is online nézhetjük meg.

Wittgenstein egy tőmondattal helyre tette forma és funkció kapcsolatát

Wittgenstein egy tőmondattal helyre tette forma és funkció kapcsolatát

Zalavári József az új könyvéről beszélt a FUGA videójában.

Párbeszéd és tudástranszfer mentheti meg a hazai textilipart

Párbeszéd és tudástranszfer mentheti meg a hazai textilipart

Mini interjúk készültek a január 10-ig látogatható TEXHIBITION kiállítóival.

Hirdetés