Haza a mélyben

Kortárs öko-regionalista építészet Romániában  – Előadássorozat a FUGÁban

Hirdetés

A cím némiképp ironikus, mindazonáltal utal egy különlegesnek tekinthető létállapotra is. 2017 őszén a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete szervezett előadássorozatot „Haza a magasban” címmel. A szervezők -  Windhager Ákos és Falusi Márton - célja az volt, hogy bemutassák a Kárpát-medencében tevékenykedő és jól körvonalazható művészeti alkotóműhelyeket.

Káldi Gyula tartotta a sorozat első előadását „Kortárs építészeti műhelyek Erdélyben” címmel. A kortárs magyar építészek Erdély-recepciója kettős. Vagy nem ismerik az ott zajló munkát – miközben székelyföldi kollégák szoros olvasással követik a hazai eseményeket -, vagy pedig az ritkán lép túl a székelykapuk közé állított három kopjafa ikonográfiáján. Káldi Gyula előadása megrázó relevanciájú volt. Olyan öko-regionalista építészet körvonalait mutatta be, amelynek létezéséről Magyarországon jószerivel fogalmunk sincs.

Ez adta az ötletet, hogy indítsunk el egy olyan sorozatot, amelyben nem az interpretációk hangzanak el, hanem maga a dolog. Nem volt kifejezett cél, hogy az első évben kizárólag az erélyi-székelyföldi magyar származású építészek munkáival foglalkozzunk: régi vágyunk volt, hogy a Bécsben élő és Magyarországon még soha elő nem adó András Pálffy is bemutathassa költőien formált minimalizmusát. A néhány ismertebb romániai magyar építészt felkérve azonban egy olyan, személyeikben egymási igazoló és egymásra hivatkozó hálózatra leltünk, amelynek közel teljes körű bemutatása lett e sorozat első évének célja. 

Az esték házigazdája: Wesselényi-Garay Andor

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

CREATING FUTURES NOW! – Zuzanna Skalska trendkutató újra Budapesten!

CREATING FUTURES NOW! – Zuzanna Skalska trendkutató újra Budapesten!

10 év után újra személyesen találkozhatunk Budapesten a lenyűgöző trendkutatóval, Zuzanna Skalska-val, a MOME spekulatív design tematikájú Design Hetes programsorozatának keretében!

Nők a magyar építészetben 1900-tól napjainkig 

Nők a magyar építészetben 1900-tól napjainkig 

Kovács Dániel előadása.

A világhírű holland designer, Jurgen Bey a MOME-n

A világhírű holland designer, Jurgen Bey a MOME-n

Április 26-án tart előadást a MOME MAG kezdeményezés meghívására.

Hirdetés