Az elkövetkező hetekben – Jaksa Bálint cikksorozatát kiegészítve – a ház tervezéséről és megvalósulásáról Tótszabó Tamás / Pyxis Nautica nézőpontjából is olvashattok majd itt, az OCTOGON online-on.

Jaksa Bálinttal, és feleségével, Barbarával való kapcsolatunk több évre nyúlik vissza. Még frissen alapított építészirodánkban látogattak meg minket 2017-18 körül, és ajánlották fel építészeti fotós szolgáltatásukat. Meggyőztek minket a referenciáik, és az általuk kialakított gyors és rugalmas workflow. Azóta is együtt dolgozunk, szinte valamennyi megvalósult építészeti- és enteriőr munkánkat Bálint fotózta.

Épp egy közös Balaton-felvidéki fotós-utazós nap során említette Bálint, hogy építkezni szeretnének, és felvetette, lenne-e kedvünk megtervezni a házát. Megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hiszen egy épületfotós több építésszel is kapcsolatban van, de pont ránk esett a választása, így örömmel igent mondtunk.
 


Pár hónappal később, 2022 nyarán már egy konkrét telekről beszélgettünk. Bálinték elég jól körbejárták, hogy mire van szükségük, tehát pontos tervezési programot kaptunk. Ezen kívül a telek és a tágabban vett hely adottságaihoz való igazodás volt még fontos szempont, valamint a hazánkban még fiatalnak számító CLT technológia, mely szintén a megrendelő vágya volt.

A fenti kívánalmak megalapoztak egy optimálisan szabad tervezési folyamatot. Pontos igények és megszabott korlátok álltak rendelkezésre, de a kérdésekre adott választ a tervezőre bízták, tehát a nagy könyv szerinti Megbízók voltak.
 


Az elkövetkező hetekben Bálint cikksorozatát kiegészítve, a ház tervezéséről és megvalósulásáról az építész szemszögéből írok majd.
 

A Ház a tónál 1. rész – Minden kezdet nehéz című, sorozatfelvezető cikket erre a linkre kattintva olvashatjátok.


Pyxis Nautica | Web | Facebook | Instagram
Jaksa Bálint | Web | Facebook | Instagram
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Családi ház workshop

Családi ház workshop

Hat építész hat családi házat tervezett kötetlenül, merev szabályok és költségplafon nélkül.

Öt pontban egy új üzlet designjáról

Öt pontban egy új üzlet designjáról

Benéztünk a Telenor Astorián lévő zászlóshajó boltjába.

Díjnyertes építészek tervezték át a Telenor flagship store-ját

Díjnyertes építészek tervezték át a Telenor flagship store-ját

Az Astoriánál lévő bolt már közösségi irodaként is működik.

Hirdetés