Hirdetés

A majki kamalduli remeteség felújítása.

A majki kamalduli remeteség és Esterházy-kastély felújításának a második üteme zajlik jelenleg. A némasági fogadalmáról ismert szerzetesrend eredetéről, magyarországi megjelenéséről, és az utánuk maradt épületek restaurálásáról Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa beszélt egy videóban.

A kamalduli remeteség épületegyüttese a Vértes északi részén, erdők, tavak közt bújik meg. A kamalduli szerzetesrend a bencések szigorított rendje volt, Szent Romuald alapította az itáliai Camaldoliban, 1102-ben. A szerzetesek hallgatási fogadalmat tettek, egy évben csak kétszer beszélhettek, fehér csuhájuk miatt „fehér barátoknak” is nevezték őket.

A majki remeteség a Rákóczi-szabadság után épült a Rákóczihoz hű nemesi családok adományaiból, mint az ellenállás egyik utolsó lehetőségének, a hallgatásnak a szimbóluma.

Esterházy József birtokos az épületegyüttes megtervezésével a neves bécsi építészt, Franz Anton Pilgramot bízta meg, aki haláláig felügyelte az építkezést. Az 1753-tól 1770-ig tartó építkezésen a kétszintes fogadóépület mellett a tervezett 20 cellaházból végül 17 készült el. Mindössze 12 évvel később II. József feloszlatta a rendet, mint a többi, oktató vagy betegápoló tevékenységet nem végző rendet. A berendezési tárgyakat elárverezték, az épületegyüttes a kincstárhoz került.

Később a kolostor posztógyárként működött, a remetelakok munkáslakások lettek, a templom pedig villámcsapás következtében leégett, a köveit széthordták. Miután az Esterházy család visszavásárolta, a rendházat vadászkastéllyá alakították át. A II. világháborúban komoly károkat szenvedett az épületegyüttes, egy ideig kórházként működött, az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló lett.

A mostani felújítás idejére a majki kamalduli remeteség és Esterházy-kastély egy része bezárta kapuit. A helyreállítás után új látogatóközpontként működik majd, széles szolgáltatási struktúrával, interaktív kiállításokkal, közösségi kulturális térként. A 17 cellaházból hétbe különböző szolgáltatások kerülnek majd, lesz, amelyikben az egykori szerzetesi életet és gazdálkodást mutatják be, a másik része pedig látványmanufaktúraként, és kézműves, illetve múzeumpedagógiai foglalkoztatóként működik majd.

Az említett villámcsapás után a templomtorony megmaradt, ezt most teljes körűen restaurálják, és az egyes szinteken kiállításokat alakítanak ki, míg maga a torony kilátó is lesz. Az egykori hajó alatt régészek feltárták a szerzetesek egykori kriptáját, itt egy különleges, a barokk kor halálról, elmúlásról való gondolkodását bemutató kiállítást készítenek. 

A harmadik ütemben a maradék tíz cellaházból szállást alakítanak ki, felidézve az egykori szerzetesi cellák világát. 

Addig is a konventépület, a benne található kiállítások (refektórium, díszterem, káptalanterem, kápolna, a kamalduli rend Hallgatás ereje című általános és magyarországi történetét bemutató kiállítása), a kávézó, valamint a szerzetesi életet bemutató cellaház a felújítás ideje alatt is zavartalanul látogatható, várja a vendégeket. A nyitvatartási idő, a tárlatvezetés változatlan, további részletek a Majk.hu oldalon tekinthetők meg.

A teljes projekt várhatóan még az idén megnyit; a felújításokat 3,1 milliárd forint Európai Uniós és hazai forrásból végzik el. 

Projektelemek:

  • Hét cellaház teljes felújítása, további cellaházaknál tetőszerkezeti és homlokzati felújítása
  • Templomtorony teljes körű helyreállítása és látogathatóvá tétele
  • A templom műemléki felújításával összefüggésben feltárandó kripta bemutatása
  • A grottakápolna restaurálása
  • A teraszos mértani kert rekonstrukciója és a tájképi kert megújítása
  • Új fogadóépület és fogadótér építése a tó partján
  • A fogadóépületben információs pont, ajándékbolt, jegypénztár, kávézó és étterem kap helyet
  • A fogadóépület mellett pihenőpark létesül játszótéri elemekkel és part menti sétányokkal
  • A kézműves és múzeumpedagógiai foglalkoztatónak berendezett cellaházakban megfogható, kipróbálható eszközök kapnak helyet
  • Korabeli tevékenységek megidézése: szappanfőzés, lúdtollal írás, konyhakerti növények és gyógynövények felhasználása, rózsafüzér-készítés
  • Virtuális valóságra épített alkalmazás a bejárható terek egykori barokk kori látképét jeleníti meg, korabeli alakokkal tevékenység közben
  • Interaktív cellaház, ahol többek között a kolostor interaktív térképe, a gyógyfőzet-keverő játék és a játéksarok a bevonódásra ösztönző egyedi élményelemek
  • A templomtorony, amely a remeteközösség lelki központja volt, szintén látogatható lesz. Kiállítótérként és kilátópontként is funkcionál majd
  • A kriptában holoscreen kisfilm vetítés során a festett koporsók motívumai tűnnek fel, amelyek a barokk lelkiség mulandósággal kapcsolatos gondolatait idézik meg
  • A torony hetedik szintjén kerül elhelyezésre az egykori harang másolata
  • Egységes Nemzeti Kastélyprogram szolgáltatások: Minivilág, Legendárium, Örökségpont, Piknikkosár, Telizsák, Kertbirodalom



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták a 3-as metró megújult déli szakaszát

Átadták a 3-as metró megújult déli szakaszát

A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakasz fontos lépés egy 21. századi szolgáltatás felé.

Nemcsak zöldebb, színesebb is lehet a Népszínház utca

Nemcsak zöldebb, színesebb is lehet a Népszínház utca

Új közösségi terek jöhetnek létre a kizöldülő utcaszakaszon.

Magáncégek mentik meg a római műemlékeket?

Magáncégek mentik meg a római műemlékeket?

A járvány rámutatott arra, hogy a turizmusra épülő támogatási rendszer nem fenntartható.

Nincs találat!

Hirdetés