Sportközpont az Elba mellett.

A cseh ov – a stúdió pályázaton első díjat nyert terve a folyó és egy kerékpárút mentén épült meg Kolín városában. A megbízás egy lelátóval rendelkező sportcsarnokra és annak kiszolgáló egységeire szólt. Az új csarnok nagy ablakaival a két világháború között épült cseh sportlétesítmények hagyományát idézi. 

A telek Kolín város észak-keleti peremén helyezkedik el, közel egy sportlétesítmény-együtteshez, amelyet lombhullató erdő vesz körül. Mellette halad az Elba mentén kialakított kerékpárút. Az inspirációt a környezet adta: az Elba lassú hömpölygése, az erdők közelsége és a sík terep, ahol könnyű biciklizni. A terv a konzolos, alacsony alsó tömeg és a fölé ültetett fával burkolt, ablakokkal áttört lanterna-szerű felső szint kontrasztján alapul. A földszinten a mélyen kinyúló konzolos eresz alatt barátságos léptékű tér alakul ki. A bejárati szintre a kiszolgáló helyiségek – recepció, büfé, öltöző – kerültek. Az előtér és büfé szükség esetén egybenyitható. A sportolók és a nézők számára külön bejárat készült. Az emeleti sportcsarnok nagy ablakai a két háború között a Sokol mozgalom keretében épült sportlétesítmények hagyományát idézik.

 

A 19. század végén Prágában alapított Sokol mozgalom az „ép testben ép lélek” jelszavát kívánta a gyakorlatba átültetni. A mozgalomnak nagy szerepe volt a szláv népek nemzeti öntudatának kialakításában. A két háború között épült Sokol sportcsarnokok építészete a nemzeti optimizmust tükrözte.


Az épület előregyártott vasbeton vázszerkezeten monilit vasbeton födémmel, 32 méter fesztávolságú ragasztott fatartókon nyugvó tetőszerkezettel, helyszínen hőszigetelt, előregyártott vasbeton kitöltő falpanelekkel készült. A belső térbe akusztikus aljzat és padlóburkolat került. A fűtés és részben hűtés is hőszivattyúkkal történik. Az alsó tetőfödémre egy kisméretű napelemes rendszert telepítettek. A belső tér természetes módon szellőztethető, a szellőzést télen-nyáron műszeres rendszer vezérli. Energetikailag az épület passzívházként működik.

 

Iroda: ov – a
Tervező építész: Štěpán Valouch, Jiří Opočenský
Társtervezők: Magdalena Havlová, Jakub Neumann
Építtető: Kolín város önkormányzata
Projekt helyszíne: Brankovická 1621, Lesopark Borky, Kolín
Befejezés éve: 2021
Bruttó beépített terület: 2300 m²
Generálkivitelező: Strabag

 

Forrás: sajtóközlemény

 

Még több és nagyobb fotóért kattints a képgalériára!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Cellák az egészségnek

Cellák az egészségnek

Természetgyógyászati Centrum Prága legmenőbb irodaházában.

Az Ég érintése

Az Ég érintése

Lakótelepi templom Brnóban – betonból.

Cseresznyeszüret

Cseresznyeszüret

Újjászületett sorház Prága zöldövezetében.

Hirdetés