Erőműből generátor? – A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű

10 éve nyílt meg a nagyközönség előtt a komplexum, erről szóló cikkünk a 129-es, 2016/5-ös lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Istvánkó Bea
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

2016. július 11-én hivatalosan is megnyílt az Ózdi Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű. A 2,5 milliárd forintos, főként európai uniós, részben pedig városi forrásokból megvalósított komplexum az Ózdi Kohászati Művek két használaton kívüli épületében kapott helyet, amelyeket – a szomszédos Városi Múzeum külső felújításával egyetemben – Csontos Györgyi építészeti koncepciója alapján rehabilitáltak és frissítettek fel.

Az elmúlt évtizedekben nem ismeretlen jelenség, hogy elhagyatott, jellemzően századfordulós, vagy a 20. század első felében épült ipari létesítményeket kulturális tartalommal töltenek meg, új funkciót adva az évtizedekig csak vegetáló tereknek. A modell működőképességét bizonyítja a londoni Tate Modern példája, amely évi 6 millió látogatójával a világ legnépszerűbb modern és kortársművészeti múzeuma. Ebben komoly szerepe van az épület egyik szárnyában kialakított indusztriális kiállítótérnek (Turbine Hall), amelyet időről időre lélegzetelállító helyspecifikus installációk formálnak.

De nem kell ennyire nyugat felé fordulni további pozitív példáért. Az egykori Pesti Hengermalom és Ganzgyár területén 2000 óta működik sikeresen, folyton változó, mindenesetre kulturális funkcióval a Millenáris Park, mely szintén kézenfekvő analógiának tűnik, bár talán az „ózdi Millenáris” bélyeg, mely a projektre ráragadni látszik mégiscsak pesti túlzás. Az ilyen típusú rehabilitációkkal kapcsolatban, a fenntarthatóság örök problémáján átlendülve, mindig az a kérdés, hogy a választott küldetést érdemes-e szem előtt tartani az átalakítás során, vagy az ipari műemlék konzerválása elsődleges?

Az ózdi beruházás egy helyi építész, a műemlékvédelem és az ózdi önkormányzat szándékainak metszéspontjában indult útjára. Csontos Györgyi 2001-ben kezdett tanulmányokat folytatni az ózdi gyártelep rehabilitációjával kapcsolatban. Munkájának köszönhetően a terület egy része már ekkor védetté vált. Emellett a műemlékvédelmi stratégákat általában zavarba ejtő ipari csarnokok közül nyolcat oltalom alá vett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. A helyi önkormányzat azonban csak jóval később, 2010 körül kezdett el intenzíven foglalkozni a területben rejlő lehetőségekkel.

Első lépésként 2011-ben Európai Uniós támogatással megvalósult a Városi Múzeum külső felújítása, vakolat rehabilitációja és szigetelése. Míg szakmai és építészeti szempontból az értékmentés lebegett a szemek előtt, addig döntéshozói szempontból a cél, érthető módon, új turisztikai attrakciók létrehozása volt. Éppen ezért első lépésként, az egykori elemi iskola épületében működő múzeum két hátsó szárnya gesztus értékű fekete festéssel kapott egyedi karaktert.

2012-ben, a projekt második fázisában, döntés született az Erőműház és a Fúvógépház közti területen, egy kohászati nagygépeket bemutató szabadtéri interaktív emlékpark kialakítására. A múzeum és a skanzen számára kijelölt terület fizikai távolsága, valamint tagoltsága (közút, ipari utak) szükségessé tette valamilyen látogatói útvonal kialakítását. Így született meg a később kiteljesedett komplexum emblematikus eleme, a patakmederben vezetett közlekedőfolyosó, amely az utcaszint alatt, közvetlen a vízszint felett juttatja el a látogatókat egyik múzeumkertből a másikba.

2013-tól felgyorsultak az események a történet új szereplőjének, a MaNDÁ-nak (Magyar Nemzeti Digitális Archívum), illetve egy újabb Európai Uniós teljesítési határidőnek köszönhetően. Ennek eredménye a komplexum júliusban átadott, utolsó üteme, a műemlék státuszú historizáló Fúvógépház, és az eredetileg szecessziós stílusban épült Erőműház megmentése és felújítása. Mindkét épület (újra)tervezése során ugyanolyan fontos volt, hogy képesek legyenek ellátni új, kulturális funkciójukat, valamint tovább gyarapítsák a tényleges városközpont nélkül maradt Ózd turisztikai attrakcióinak, korábban nem éppen hosszú listáját.

A tervező számára az épületek külső kialakításának egyik vezérelve az volt, hogy a város felőli homlokzatok egyértelmű utalásokat hordozzanak magukon, logó-szerűen hirdetve a tartalmat. Ehhez képest az épületek átellenes homlokzatain klasszikus épületrekonstrukció és az eredeti építészeti elemek visszaállítása valósult meg.

A Fúvógépház ad helyet a Filmtörténeti élményparknak, amit kívülről a nyílászárókon kitüremkedő zöld kubusok jeleznek, utalva a filmes greenbox technikára, illetve az épület csarnokterében található hatalmas greenbox falra, mely jelenleg a leghosszabb az országban. Az épület alapvető funkciója egyébként film- és látványraktár, mely egy interaktív filmtörténeti kiállítással kísérve tapad belülről az épület nyugati falához, tágas teret hagyva a látogatók számára is nyilvános, fél-professzionális filmstúdiónak.

A MaNDA digitális oktatóközpontja, konferenciatermei és a Digitális Kárpát-medence című kiállítás a külsőre is jóval méretesebbnek tűnő, belülről pedig egyenesen monumentális Erőműházban található. A rehabilitáció ebben az esetben sikerült talán a legjobban; az építészeti kialakítás szövegkiemelőként húzza alá és foglalja keretbe a szecessziós építészet markáns elemeit. Az épület eredeti alapterülete csupán a vizuálisan jól elkülöníthető bejárati csarnokkal és lépcsőházzal növekedett.

Funkciója, hogy a látogató az alagsorban kezdje az épület bejárását (a Digitális Kárpát-medence című kiállítás első etapjával), majd egy szinte végeláthatatlan vályú-szerű rámparendszeren feltekeregve, egyszer csak elé táruljon a belülről nézve valóban meghökkentő méretekkel rendelkező gyárcsarnok. A konferenciatermek és irodák a felső szinten kaptak helyet. Köztük a legérdekesebb a Kelenföldi Hőerőmű vezérlőjéhez nagyon hasonló teremből kialakított előadó, mely a hasznosítás új perspektíváit nyithatja meg a műfajban. Ebben a helyiségben, illetve a többi térben is nagy odafigyeléssel vannak kiemelve, konzerválva, néhol plexi mögé téve, néhol csak impregnálva az eredeti építészeti elemek, falfelületek, illetve a ma már ipartörténeti kordokumentumnak számító berendezések.

Eltávolodva a konkrét épületektől, csupán a tágabb értelemben vett környezet az, ami kissé megoldatlannak tűnik. A város felől érkezve az épületek oldalnézetét kapjuk, miközben egyik irányból egy ipari csarnok lecsupaszított, rozsdás metszete keretezi a komplexum előtti tágas foghíjtelket, felidézve az átalakító show-k előtte-utána felvételeit, a horizonton pedig változatos építészeti minőségben kivitelezett ipari- és raktárépületek zavarják a látványt.

Mindamellett, hogy az épületek újrahasznosítása és felfrissítése maximálisan sikerült, az egy bejárási útvonalra felfűzött három intézmény missziójának szűk keresztmetszetét is nehéz megtalálni. Jelen esetben a koherens építészeti elképzelés megoldani látszik a tartalmi koncepció hiányosságait, új és egységes városközpont magot teremtve, amennyiben az ózdi stratégiai és infrastrukturális fejlesztések sora ezzel nem ért véget.

További képek és rajz a cikk végén található galériában!