Tájépítészet öt évszakon át

 Az Öt évszak című film fókusza a gyönyörűen elvont vázlatoktól és szépségről szóló elméletektől egészen Oudolf ötleteinek ökológiai vonatkozásáig terjed.

Nem kérdés, hogy Piet Oudolf a kertek szerelmese. Különleges módon nyúl a színekhez, végigkíséri ősztől őszig a növények életét és halálát. A róla szóló film – melyet március 5-én mutatnak be a Budapesti Építészeti Filmnapokon – érintőlegesen ad betekintést a tervező mindennapjaiba, miközben a hangsúly természetesen munkájára irányul. A zenei aláfestés csak erősíti a film hangulatát.

Piet Oudolf radikálisan újradefiniálta, amit a kertekről gondolunk. A dokumentumfilm költői eszközök segítségével, egyedülálló módon ismerteti meg a nézőt munkásságával, miközben betekinthetünk Thomas Piper – a film rendezője – látásmódjába is.

Négy évszakon át lehetünk meghitt beszélgetések tanúi New Yorkban, Chicagóban, Texas és Pennsylvania államban, valamint Piet hollandiai otthonában.

A film emellett betekintést enged Oudolf alkotófolyamatába is, amint épp a Hauser & Wirth somerseti lerakatának kertjét tervezi, melyet eddigi legjobb művének tart.

Elsősorban évelő növényfajtákkal dolgozva Oudolf naturalisztikus megközelítést alkalmaz a kertészkedésben. A (táj)építészeti tervezés nyomán a növény szezonális életciklusát helyezi előtérbe a dekoratív szempontok, például virág vagy szín alapján. Szigorúan a szerkezeti jellemzőkre összpontosít, például a levél vagy a mag hüvelyének alakjára, amelyek a növény virágzása előtt és után is jelen vannak:

„A kert akkor izgalmas számomra, ha egész évben jól néz ki, nem csak egy adott időpontban. Szeretném, hogy minden idõben érdekesek legyenek, függetlenül attól, hogy kora tavasz vagy késő ősz van.”

Oudolf tervei szempontjából az évelők ültetés utáni stabilitása kulcsfontosságú, ennek eredményeként olyan kerteket alkot, amelyek a tervezett állapotuk után is fennmaradnak, és a kézzel rajzolt tervtől alig térnek el.

A RENDEZŐRŐL

Thomas Piper díjnyertes filmrendező, a kortárs művészetek dokumentálásával foglalkozik. Több mint 30 filmet rendezett, fényképezett és szerkesztett olyan nagy formátumú művészekről és építészekről, mint Pablo Picasso, Ellsworth Kelly, Sol LeWitt, Alex Katz és Kiki Smith, Frank Lloyd Wright, Peter Eisenman, Jeanne Gang, Diller Scofidio + Renfro, Thom Mayne, Jean Nouvel vagy Steven Holl. Piper a Checkerboard Film Foundation egyik vezető munkatársa, ahol olyan személyekről forgat, szerkeszt és rendez egész estés etűdöket, akik a kortárs művészetekhez jelentősen hozzájárultak.

A Budapesti Építészeti Filmnapokat március 4-13. között rendezik. A járványügyi helyzetre való tekintettel a vetítések és kísérő programok online, a Távmozi oldalán lesznek elérhetőe. A fennálló biztonsági korlátozások miatt a vetítések online térbe költöztek, de szerencsére emiatt nem kell lemondani a kísérő programokról sem. A filmek eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal lesznek elérhetőek.

Az előzetes jegyvásárlás február 25-én indul a Távmozi honlapján.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Brad Pitt és Meryl Streep nyomában a magyar filmesek

Brad Pitt és Meryl Streep nyomában a magyar filmesek

Budapesten nyit bemutatótermet a Theaterkunst, Németország legnagyobb jelmezkölcsönző cége.

Ismét híres tervezők tartanak előadásokat a tájépítész szövetség éves szakmai konferenciáján 

Ismét híres tervezők tartanak előadásokat a tájépítész szövetség éves szakmai konferenciáján 

Az idei online eseményen Piet Oudolf, Nigel Dunnett, Sarah Price, és Fergus Garrett tart majd izgalmas kurzusokat.

Anglia Sanghajban? Szent Péter Bazilika Elefántcsontparton? Eredeti és másolat az építészetben

Anglia Sanghajban? Szent Péter Bazilika Elefántcsontparton? Eredeti és másolat az építészetben

Az Építészeti Filmnapok egyik különlegességét ajánljuk.

Hirdetés