Átadták az Al Wakrah Stadiont, Zaha Hadid egyetlen megvalósult stadion-tervét. Az aréna a 2022-es katari focivébére épült, és olyan hűtőrendszert kapott, amelynek segítségével egész évben rendezhetnek benne meccseket. 

Az Al Wakrah Stadiont a 2016-ban elhunyt Zaha Hadid és Patrik Schumacher tervezte. Mozgatható tető gondoskodik az árnyékolásról, a hűtőrendszer segítségével pedig akár nyáron is játszhatnak meccseket a sivatagi országban.   

A negyvenezres stadion különleges formája és tetőszerkezete a helyi gyöngyhalászok hagyományos hajójára, a daura utal, de a tenger hullámzását is megidézi. A bordázott fehér tető alatt egy perforált, bronzszínű paraván takarja el a szellőztetőrendszer nyílásait. Ám nemcsak a tető felől, hanem az ülések alól is fújnak majd be hűvös levegőt a stadionba.

A tervek szerint a vb után, a fenntarthatóság jegyében, az Al Wakrah Stadiont visszabontják majd, és 20 ezres lesz a végső befogadóképessége.

Fotó: zaha-hadid.com




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

"Az építészet számomra maga az élet"

Jamamoto Aszakóval beszélgettünk.

Öt óra alatt összeszerelhető enegriahatékony ház

Öt óra alatt összeszerelhető enegriahatékony ház

Madridban készült a kétszintes otthon, de gyorsan elköltöztették.

A találmány, ami alaposan megváltoztatta a városokat

A találmány, ami alaposan megváltoztatta a városokat

A taktilis burkolat olyan széles körben elterjedt, hogy mára teljesen természetesnek vesszük az utcákon. 

Hirdetés