Interjú Taraczky Dániellel az Octogon június 8-án megjelenő számában.
Taraczky Dániel építésszel, az art1st építésziroda vezető tervezőjével még januárban, a Citadella átépítésének befejezése kapcsán készítettünk interjút, mely a komplexum átadásának többszöri csúsztatása okán a korábbi lapszámunkban nem tudott megjelenni. A Kamara Etikai Bizottságának elmarasztaló határozata, illetve a Citadella és főképpen Hatvanpuszta miatt fellángolt sajtókampány kapcsán szerkesztőségünk úgy gondolja, hogy a 2026/03 (207) lapszámában közli a tervező gondolatait, ezzel is hozzájárulva a szakmai vita több oldali megközelítéséhez. Ebből az interjúból közlünk most részletet.
A lap várhatóan június 8-ától vásárolható meg a forgalmasabb Inmedio és Relay üzletekben, továbbá a nagyobb lapárusító pontokon, például a Rózsavölgyi zeneműboltban, a FUGA-ban, a MŰPA-ban, a Fókusz Könyváruházban, az Írók Boltjában, a Terc szakkönyvesboltban, valamint a Fiók for Arts Csíky utcai boltjában.
 |
Itt ülünk Taraczky Dániel vezető tervező, ügyvezető irodájában, amit nem véletlenül hív káoszirodának. Kettőnkön kívül itt van velünk a szobában még egy önálló életet élő, tapinthatatlan, egyszerre szubtilis és tolakodó, a közbeszédet jó ideje uraló valami, amit majd valahogy ki kellene csalogatni a fényre.
Mivel a türelmetlen olvasóval amúgy sem lehet mit kezdeni, ő úgyis kimazsolázza az őt érdeklő dolgokat, javaslom, mi haladjunk a dramaturgia fő szabálya szerint, a kicsitől a katarzis felé.
Mármint hogy kerülgessük még az elefántot a szobában? Persze. Csináljuk így.
Vidékről. Honnan?
Szabadkáról. Édesanyám Pesten született, csak oda ment férjhez. 18 éves voltam, amikor feljöttem. Az én generációm volt az, amelyből a gimi után senki nem maradt ott. A teljes '90-es érettségiző magyar osztály lelépett. Mára talán az osztályom negyede, ha visszatelepült. Ott az volt a rendszer, hogy vagy katonának mész, vagy továbbtanulsz. Egyiket vagy a másikat csinálod meg elsőre. Többen le akarták tudni a katonaságot, na, ők keményen megjárták, mert most már mindenki pontosan tudja, milyen lehetett belülről az a két év a Jugoszláv Néphadseregben. Lőni, tölteni, lőni, tölteni. Én inkább felvételiztem.
Szerencsésnek mondhatja magát.
A sorsfordító véletlenek sorában ez volt az első, de nem az utolsó. Ljubljanába akartam menni, akkoriban Jugoszláviában az volt legdivatosabb hely, a szabadság dedikált szigete, fel is vettek az egyetemre, de drága volt az ottani élet, a családom nem tudta volna támogatni. Ezért lett a Műegyetem Pesten. Épp ’90-ben indítottak egy programot a külföldi magyarok támogatására. Egy év múlva kitört a balhé, a jugoszláv kiutazási engedélyeket visszavonták, úgyhogy egyszerre kellett gyakorlatot és melót is találni Budapesten.
Ott tartott, hogy épp keményen dolgoztak az art1st brand-építésen. Aminek, most már tudjuk, meg is lett az eredménye. Mi volt a nagy fogás?
A Westel 900, Sugár Andrással. Stella hozta be a munkát. Innentől jöttek a gigakampányok, azok a romantikus, nosztalgikus, búskomor plakátok, a kiadványok, a Kapcsolat-koncertek, és ez így ment éveken keresztül. Közben én lediplomáztam, és épp akkoriban írt ki a Westel egy pályázatot az üzlethálózatának az építészeti munkáira. Az lett végül az első igazán nagy, kvázi építészeti menet az art1st életében.
Vezet statisztikát, mondjuk a Telekom-üzletekről? Mennyi fűződik az art1st nevéhez?
Itthon vagy külföldön?
Az összesített tabellán.
Persze, az adatbázisokat irigylésre méltó pontossággal vezetjük. Több mint négyezer.
Pályázaton nyerték [a Néprajzi Múzeumra – a szerk.] a megbízatást?
A kivitelezését nyílt uniós közbeszerzési pályázaton. (…) A Néprajzi Múzeum új épülete a 2022-es átadójakor három tematikus kiállítással nyílt meg. A három kiállítás közül az egyikre, a ZOOM-ra kaptam megbízást, ezután kértek fel az állandó kiállítás megtervezésére is. Persze akkor is választási év volt, előtte ment a szokásos egyrészt-másrésztezés, a sajtóban megjelent, hogy én Orbán építésze vagyok, végül mégis a bonyolultabb tervező mellett döntöttek.
Bonyolultabb?
Naná! Ne higgyen a szemének, én csak látszólag vagyok egy könnyű pasas. De visszaigazolta a döntésüket az a jó pár nemzetközi szakmai díj, amit a Néprajzival megnyertünk. Közöttük egyszerre három Red Dot-díj is, ami szerintem elég jól hangzik.
Na, mintha az az elefánt is megmozdult volna. Akkor foglalkozzunk is vele. Nyilván Hatvanpuszta miatt kapta ezt az eposzi jelzőt: Orbán embere.
Nekem ez a 17. évem Hatvanpusztán. 2010 előtt kezdtem el rajta dolgozni, és azt tudom mondani, hogy ez tisztára egy olyan vér és veríték dolog. És minden választás körül ez megy 2018 óta, amikor még csak az első épület készült el. Akkor még nem Hadházy, hanem Bodoky Tamás tolta az Átlátszóból. Most meg ennek a közepébe vágott bele a kereszt-állítás a Citadellán.
És ugyanez igaz a műemlékes szálra is Hatvanpusztán.
Van egy rakás építés előtti és építés közbeni fotóm, amin látszik, hogy Hatvanpuszta egy romhalom volt, a műemléknek csak emléke. Ha nem csinálnak vele semmit, ott ma gereblyézni lehetne, és nem műemlékről beszélni. Minden műemlékvédelem alapja a hasznosítás. Hasznosítás nélkül csak enyészet van. És a hasznosítás nem azt jelenti, hogy minden egyes műemlékből múzeumot csinálok, és az államra hárítom azok felújításának és üzemeltetésének minden terhét.
Tilos Rádió, a ’90-es évek undergroundja, Žagar, Korai Öröm, a Csirkés fiú, Budapest Music Center, Hatvanpuszta, Citadella. Ez azért elég nehezen áthidalható ív?
Gondolja?
Szerintem igen. Persze az is igaz, hogy ez mind az art1st.
Szerintem ma is ugyanazt csinálom. Az én szempontomból ez ugyanaz.(…) A lépték sem lehet kifogás. Meg hát látja, lehet csinálni baromi jó lakótelepi garázst és elbaltázott nagy színházat is, nem igaz? Szóval a lépték is csak egy ilyen kvantitatív dolog, de hát szellemi minőségben ugyanazt kéne valahogy nyomnod és csinálnod. Talán csak abból a szempontból nagy az ív, hogy relatív kevesen terveznek Yonderboi-tól a Citadelláig.
A teljes interjút az Octogon 207-es lapszámában lehet majd elolvasni.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
