Védett budapesti épületek a FUGA szeptember 14-én nyíló kiállításán.

A FUGA 2022. szeptember 14-én új kiállítással folytatja programját. Az Eklektikától a brutalizmusig – 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című tárlat a Főváros kezdeményezésére jött létre.
 

 

A kiállítás a címben említett időszakban fővárosi védelem alá került épületeket veszi számba. Aktualitását adja a huszadik század építészeti emlékeinek egyre szaporodó bontása, veszélyeztetetté válása. Ennek nyomán 2022 tavaszán Budapest több mint 100 épületet helyezett helyi védelem alá.

„Bő 120 és alig 50 éves házak egyaránt vannak köztük, mert ahelyett, hogy önkényesen kiválasztanánk egy-egy korszakot, a város valódi történetét, valódi múltját védjük” – írta akkori Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester.

 

A mostani kiállítás nagyobb időtávot, az elmúlt öt évet tárja a közönség elé. A tárlatot Erő Zoltán budapesti főépítész így ajánlja az érdeklődők – szakmán belüliek és kívülállók – számára:

A következő fontos következtetésekre juthattok, ha eljöttök:
- a FUGA működik,
- a Fővárosi értékvédelem működik és újdonságokkal szolgál,
- Budapest mindig tele van meglepetésekkel. 

 

Megnyitó:  2022. szeptember 14., szerda 16:00 órakor
A kiállítást megnyitja: Karácsony Gergely főpolgármester
Közreműködik: Barta Gyöngyi – cselló
Megtekinthető: 2022. október 16-ig, szerda-vasárnap 14.00 – 19.00 óráig

 

A kiállítás Budapest Főváros Önkormányzata, Főpolgármesteri Hivatal, Várostervezési Főosztálya jóvoltából jött létre.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kiterjesztett jelen – külső helyszíneken

Kiterjesztett jelen – külső helyszíneken

Kiállítások a Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi válogatásához.

Egy kiállítás arról, mi marad a kiállításokból

Egy kiállítás arról, mi marad a kiállításokból

Katalógus Katalógus az ISBN Galériában.

Bemutatkozik a „Youhu-nemzedék”

Bemutatkozik a „Youhu-nemzedék”

Fiatalok, akik az elmúlt évtized művészettörténetét írták.

Hirdetés