A cseh építésziroda a genetika alapjait lefektető Gregor Mendel előtt tiszteleg. 

A CHYBIK + KRISTOF építészetiroda újraértelmezte az üvegház fogalmát, ehhez pedig a múltba nyúltak vissza egészen Gregor Mendelig, akit a genetika úttörőjeként tartanak számon. Az új épület a Brnóban található Szent Tamás templom kertjében helyezkedne el, ahol állt már egy üvegház évszázadokkal korábban, míg egy vihar 1870-ben el nem pusztította. Gregor Mendel osztrák szerzetes itt szolgált 1856 és 1863 között, és borsón végzett genetikai kísérletei olyan statisztikailag értékelhető eredményeket adtak, amellyel megalkotta a genetika alapvető törvényeit. 

A szerzetes azt kutatta, a fizikai tulajdonságok miképp öröklődnek nemzedékről nemzedékre. A helyszín történelemére és tudományos örökségére támaszkodva a CHYBIK + KRISTOF követte az eredeti épület alaprajzát, az épület alapjait megtartotta, a tetőt pedig trapéz alakzatban emelte el a földtől. Az épület  hatalmas üvegfelületei jól összekapcsolódnak a környezettel, miközben a mechanika, benne a hőszivattyúkkal a föld alatt kaptak helyet. 

„Az üvegház terveihez Gregor Mendel munkásságát vettük alapul – mondja Ondřej Chybík, az építésziroda alapítója. – Az épületet tartó acél támogató keretek és kapcsolódási pontjaik a genetikai törvényeket idézik meg: Mendel előtt szerettünk volna tisztelegni azzal is, hogy a terveket az ő rajzaira alapoztuk, az épület pedig kifejezi tagadhatatlan hozzájárulását a tudományhoz.”

Az épület nagy tömege lehetővé teszi különféle rendezvények, konferenciák, előadások és ideiglenes kiállítások megrendezését, az üvegházat 2022-ben, Mendel születése után 200 évvel tervezik megnyitni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ilyen lesz az OSZK piliscsabai Archivális Raktára

Ilyen lesz az OSZK piliscsabai Archivális Raktára

Száz évre tervezett a TSPC Csoport.

Új vegyesfunkciójú épület Törökbálinton

Új vegyesfunkciójú épület Törökbálinton

Üzletek, éttermek, idősotthon, szolgálati lakások és új parkolók a városmagban.

Építészeti kitekintés Brazíliába

Építészeti kitekintés Brazíliába

Megnéztük, milyen házakat építettek mostanában Brazíliában, és kicsit a múltba is visszamegyünk Walter Gropius nyomán.

Hirdetés