Akár egy korabeli sci-fi város jelentős középületeként is el tudnánk képzelni

Kedves László Könyvműhelye gondozásában tavaly megjelent Salgótarján modern építészete 1945-1990 című hiánypótló sétakönyv 2023-ban az OCTOGON online-ra költözik: minden hónapban egy, a szerző, Hartmann Gergely és a kiadó-szerkesztő Kedves László által kiemelt salgótarjáni épületet mutatunk be – Gulyás Attila nagyszerű fotóival – egy precízen kigondolt ritmus mentén. Ezúttal íme a Dornyay Béla Múzeum.

 

1980. október 3-án adták át a mozi épülete mellett a város egyik legfontosabb kulturális épületét, az új múzeumot. Kifejezetten ilyen célra tervezett ház ezt megelőzően utoljára a két világháború között épült fel itthon. A földtől elemelt, lekerekített sarkú, pirogránit burkolatú dobozokból komponált formájával önmagában is mintha műtárgy lenne, de akár egy korabeli sci-fi város jelentős középületeként is el tudnánk képzelni. Ezzel együtt a ház nagyon is racionális kialakítású.
 


Az alagsorba kerültek a raktárak és műhelyek. A földszinti előtérnek a mára sajnos átépített, eredetileg osztatlan, nagyvonalú üvegfala segített, hogy minél közvetlenebbül kapcsolódjon a belső tér a külsőhöz.

A gyalogos köztérhez kapcsolódva a földszinten kaptak helyet a közönségforgalmi terek egy galériával és előadóteremmel. Innen egy látványos csigalépcsőn juthatunk fel a három kiállítótérbe. Számos izgalmas belsőépítészeti részlet közül érdemes kiemelni a lépcső orsóterének látványos üveghengerét, valamint az egyedi, süllyesztett henger alakú lámpatesteket. Belsőépítésze Fesszel Alajos volt.

A kiállítóterek oldalai tömörek, de természetes fény a falak mentén, valamint a kereszt alakban elhelyezett felülvilágítókon keresztül érkezik a térbe. Az összetett, számos erénnyel bíró alkotás 2006 óta országos műemléki védelem alatt áll. Ráadásul azon kevés, korabeli épületünk közé tartozik, amelyet méltó módon újítottak fel a közelmúltban, még alkotója életében. 
 

Dornyay Béla Múzeum – Salgótarján, Múzeum tér 2.
Tervező: Magyar Géza (Lakóterv)
Épült: 1980

 


„Salgótarján építése olyan, mint egy folytatásos építészeti regény” – írta 1976-ban a Magyar Építőművészetben Kubinszky Mihály építész, építészettörténész. Ennek az épített regénynek, megvalósult utópiának egy lenyomata ez az útikalauz. Az egyes épületek, mint a regények szereplői, önmaguk jogán is érvényes, sőt kivételes egyéniségek, de a történetet az egymással való kapcsolatuk, interakcióik jelentik. Ezeket a fő- és mellékszereplőket mutatja be ez a könyv. Magát a történetet pedig az olvasó személyesen élheti át igazán sétái során, miközben bejárja ezt a kivételes és sokrétű városépítészeti együttest.

Kedves László Könyvműhelye gondozásában megjelent Salgótarján modern építészete 1945-1990 című kötet többek között az ISBN könyv+galériában is megvásárolható erre a linkre kattintva.

És hogy még inkább kedvet csináljunk a könyvhöz, olvassátok el Zöldi Anna „Tiszta Amerika” című írását az OCTOGON online-on ITT.   
 



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tiszta Amerika

Tiszta Amerika

Salgótarján modern építészete 1945-1990.

Tanösvény a városban? Naná!

Tanösvény a városban? Naná!

Kortárs térhasználat Salgótarjánban.

Betemetett völgyhíd kiásására készülnek Salgótarjánban

Betemetett völgyhíd kiásására készülnek Salgótarjánban

Folyamatban van az engedélyek beszerzése.

Hirdetés