Galvani körút helyett forgalomcsillapítást! címmel fogalmazott meg követelést a Kiserdővédők Akciócsoport.

A Kiserdővédők Akciócsoport leadta a Miniszterelnökség belvárosi székhelyén, valamint a Főpolgármesteri Hivatalban a Galvani körút helyett forgalomcsillapítást! című követelését, valamint a felhívásukra beérkezett, a járványhelyzet miatt nehezített körülmények között gyűjtött több ezer aláírást. A petíciót a covid miatti biztonsági intézkedéseknek megfelelően csak néhány tag képviseletében adták át az illetékeseknek.

„A Kiserdővédők álláspontja egyértelmű: a Galvani hídhoz kapcsolódó úthálózat alternatívái a mai napig nincsenek megfelelően kitárgyalva, nincsen egyetértés a kerületek, a főváros, a Budapest Fejlesztési Központ és a civilek között – áll a petícióból. – A Budapesti Közfejlesztések Tanácsa által 2020 decemberére kihirdetett döntési határidő így nem tartható: bármilyen döntést hozni most elhamarkodott lenne.”

A civilek továbbá követelik, hogy a további útépítések és az autós forgalom fejlesztése helyett a Főváros és a Budapest Fejlesztési Központ a radikális forgalomcsökkentésre koncentráljon, mint költségkímélő, levegőszennyezést csökkentő, élhető várost megerősítő irányra. 

„Ennél kevesebbre törekvés, főként covid idején, a lakosság egészséges környezethez való jogát sérti. A belváros tehermentesítését nem lehet a külvárosok kárára megvalósítani! Azt, hogy Dél-Pestet terhelnék háromszoros forgalommal, azt nem egy felelősségteljes, hanem egy konfliktusokhoz vezető lépésnek tartjuk.”

A Kiserdővédők kezdeményezéséhez új szövetségesként csatlakozik az újbudai KörTér - Környezettudatosak tere Újbudán nevű civil csoport is, akik az új Duna-híd beruházásban a budai oldali érintettségük folytán egyetértenek a Kiserdővédők céljaival, sőt a kampányukkal párhuzamosan, de attól függetlenül önálló kezdeményezésként nyílt levélben is fordultak Karácsony Gergelyhez, Gulyás Gergelyhez, Vitézy Dávidhoz és Fürjes Balázshoz. Levelükben a budai oldalon és Csepelen megvalósítandó tervekkel kapcsolatos hatástanulmányok bővebb kifejtését és a lakosság véleményezésbe való bevonását kérik a döntéshozóktól. 

A KörTér civiljei szerint „Dél-Buda nem az agglomerációból érkező autósok és a teherforgalom átmenő autópályája, hanem sok ezer ember lakóhelye!”

Jóval nagyobb forgalom Budapest déli részén

Az új Duna-híd (korábbi nevén Galvani híd) kormányzati beruházás döntéselőkészítő tanulmányban a kormányzat által megbízott Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a tervezett új híd a pesti oldali levezetéséhez kapcsolódóan hat nyomvonal lehetőségét mutatja be, ezen felül érintőlegesen, de kitér arra, hogy ha a Kormányzat (mint Beruházó) és a Fővárosi Önkormányzat közötti korábbi megállapodás alapján 2020. december 31-ig az egyeztető, döntéselőkészítő és koordinációs fórumon, azaz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán (FKT) nem egyeznek meg közösen a hat felkínált nyomvonal közül abban az egyben, amit majd pár év múlva megvalósítanak, akkor életbe lép a +1-es megoldás.
A +1 megoldás lényege, hogy a Galvani hidat megépítik, de a pesti oldalon levezető új útpályákat nem építenek: vagyis az új hídon érkező többletforgalom a létező, de már ma is borzasztóan leromlott és túlterhelt úthálózatra érkezik. 

„Akár a hat nyomvonal valamelyike, akár a +1-es megoldás lép életbe, egy biztos: a jelenleginél háromszor nagyobb forgalom érkezik a dél-budapesti területekre – írják a civilek. – Ez a forgalomszám egyértelműen megmutatja, hogy a döntéselőkészítő tanulmányban nem a 2015-ben elfogadott Balázs Mór Tervben meghatározott és vállalt, csökkentett forgalmi számokkal dolgoztak.”

Ezért az aláíróívekkel együtt a döntéshozókhoz eljuttatott petícióban a Kiserdővédők Akciócsoport azt kéri, hogy a decemberi FKT ülésen olyan döntést hozzanak az erre hivatottak, amely az új Duna-híd beruházásban végrehajtja a Balázs Mór Tervben foglalt, Budapest egészének forgalomcsillapítását célzó intézkedéseket, és ezzel együtt olyan megoldást kínáljanak a csillapított forgalom elvezetésére, ami nem igényli a hídhoz kapcsolódó új utak építését, és nem is növeli a külső kerületek forgalmát, ezáltal a lég- és zajszennyezését sem.

A civilek szerint nem fogadható el ugyanis, hogy a belváros tehermentesítését úgy oldják meg, hogy azzal a Kiserdőt, valamint a környezetében élő 25 000 ember egészségét veszélyeztessék a pesti oldalon, ahogy Dél-Buda sem az agglomerációból érkező autósok és a teherforgalom átmenő autópályája, hanem sok ezer ember lakóhelye! 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészeti stúdió és design brand az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Építészeti stúdió és design brand az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Biogazdaság, hátizsák vagy esetleg egy építészeti stúdió lesz a befutó? Inspiráló alkotások a hazai kreatív világból, szavazni február 10-ig lehet.

„A gyerekeken keresztül a szülők is elérhetők”

„A gyerekeken keresztül a szülők is elérhetők”

Beszélgetés Beleznay Éva építész, várostervező, fenntarthatósági szakértővel.

Sziklán innen, szirten túl

Sziklán innen, szirten túl

Sziklaszirten álló betonvilla magasodik a nemzeti park közepén Japánban.

Hirdetés