Budapest egyedülálló természeti, táji helyzetével harmóniában lévő épített örökség fenntartása és értékalapú fejlesztése érdekében Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara 2022 júliusában nyilvános pályázatot hirdetett a Budapest Építészeti Nívódíja 2022 elnyerésére.

 

A minden évben meghirdetésre kerülő pályázat feladata és célja, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja átadásával elismerje és a nyilvánossággal megismertesse a városképet formáló, legkiemelkedőbb építészeti alkotásokat.

A Bíráló Bizottság tagjai:
Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes (a Bizottság elnöke),
Erő Zoltán Budapest főépítésze,
Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze,
Csapó Balázs építész,
Brenner János építész, urbanista,
Félix Zsolt építész,
Anthony Gall építész,
Soltész Noémi építész
 


A 2022. évi pályázatra beérkezett 24 pályamű közül a Bírálóbizottság hat helyszínt tekintett meg. Végül egy Nívódíj, és öt Dicséret átadása mellett döntött.

Az ünnepélyes díjátadó 2022. november 18-án volt a FUGA Budapesti Építészeti Központban, ahol a pályázatra beérkezett minden pályaműből készült kiállítás is megtekinthető volt.

A Budapest Építészeti Nívódíja 2022 elismerésben részesített épület tervezői emlékplakettet, a Dicsérettel minősített tervezők díszoklevelet és mindannyian pénzjutalmat vehettek át.

A Budapest Építészeti Nívódíja Bíráló Bizottsága idén is azokat a kiemelkedő ötleteket, elképzeléseket díjazta, amelyek méltók a város múltjához, meghatározzák a jelenét és követendő válaszokat adnak a jövő kihívásaira.

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

Budapest Építészeti Nívódíja 2022 | Nívódíj
Vizafogó Park és Pavilonépület
- Bp., XIII., Párkány utca 39-41. Vizafogó Park


A XIII. kerületi Vizafogó lakótelepnek és a Göncz Árpád Városközpont közé ékelődő területrészének izgalmas és hányattatott története van. Nem is olyan régen itt még iparvágányok sorakoztak, az ipari múltból azonban már csak a vágányokat kísérő indóház épülete maradt meg. A környék dinamikusan városiasodik. Nem nagyon van arra példa, hogy egy kerületi önkormányzat saját elhatározásából egy beépítésre szánt telekből közparki területet hozzon létre. Itt ez mégis megtörtént, és mert ez a környék nagyszámú lakosságának jelent hatalmas életminőségbeli változást, a zsűri nagyon magasra értékelte és üzenetértűnek fogta fel.

A telek parkosításával kialakított tó, a tóparti pavilonépület (amely közvécét üzemeltet) kerítéssel zárt, éjjel nem látogatható, ezáltal az angol square-rendszerhez hasonlatos üzemeltetés, a jól megválogatott növényzet, a talajkutas öntözési rendszer és a közösségi szondázással kialakított közparki funkciók olyan tájépítészetileg és építészetileg is jól megformált oázist hoztak létre a városi dzsungelben, amely jobb hellyé teszi és felértékeli a Vizafogó területét. Az ipari rendezővágányokból beépítésre szánt területté, majd közparkká alakuló terület olyan tanmese, amit Budapest szívesen és büszkén mesélhet el bárkinek, s ami tervezőinek és megbízóiknak is a becsületére válik.
 

Pavilonépület:
Építész felelős tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly
Építész társtervező: Batta Miklós, Varga Bianka
Tartószerkezeti tervező: Cséfalvay Gábor, Szenczi Zsófia (Tetra-Plan Kft.)
Épületgépészeti tervező: Sor Zoltán (PHQ Kft.)
Épületvillamossági tervező: Aczél Dávid (ENOVA Kft.)
Tűzvédelem: Decsi György (Fireeng Kft.)
Konyhatechnológus: Rátonyi Árpád (Quartisse Bt.)

Park:
Tájépítész felelős tervező: Hómann János, Pécsi Máté
Tájépítész társtervező: Ripszám Eszter, Wang Xiao
Úttervezés: Ittzés Miklós, Varga Péter, Hartai Gábor (Ittzés Mérnökiroda Kft.)
Vízgépészet, öntözőrendszer: Szűcs Sándor (Laungrin Bt.)
Külső közmű: Bíró Attila, Hanczár Gábor, Ördög-Beke Ágnes (KÉSZ Tervező Kft.)
Közvilágítás, energiaellátás: Molnár Attila (Tetra-Com Kft.)
Szobrász: Lestyán Goda János
Talajmechanika: Boldizsár László, Kovalóczy György (Argon-Geo Mérnöki Iroda Kft.)
Geodézia: Vajda Szabolcs (Tájépítész Bt.)

Építtető: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Megrendelő, lebonyolító: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
Kivitelező: Miskolczy Energiaterv Kft. (Pavilonépület), Parkfenntartó Kft. (Vizafogó Park)

 



Budapest Építészeti Nívódíja 2022 | Dicséret
Attila 99 Loft apartmanház - Bp., I., Attila út 99.

Az Attila úti együttes különös keveréke a polgári lakóháznak és az indusztriális hangulatú loft-háznak. Ez a többszínűség nem új, már Györgyi Dénes 1937-es épülete is ötvözte a lakóházat az irodaházzal és a trafóházzal. Az Elektromos Művek épülete jól besimult az Attila úti térfalba, pedig a mimikrijét megtalálni nem lehetett könnyű. Az épület idővel funkcióját elvesztette: a trafóállomást a budapesti elektromos hálózat gyökeres átalakítása tette feleslegessé, a számítóközpont pedig az informatika fejlődése révén vált idejét múlttá.

Gondolhatnánk, hogy könnyed ujjgyakorlat lehet egy kiüresedett épületváz felhasználásával luxuslakásokat kialakítani, azonban nem ez volt a helyzet. Az eredeti térrendszer adottságai összetett feladatot adtak, a korabeli lépcsőházak és felvonók pozíciója, az eltérő emeletmagasságok és a meghatározó szellőzőkürtők között jól működő épületet kialakítani nem kis kreativitást igénylő feladat volt. Szerencsére a nagyvonalú program is lehetővé tette a lakások nagystílű térstruktúrájának kialakítását. Jó döntésnek bizonyult a földszinten az étterem hátra húzása is, így még a Bugát lépcső parkja is új elemmel gazdagodott. Különleges feladatot jelentett még az épület ipari jellegű nyílászáróinak átértelmezése.

Bár az épület nem védett, épített örökségünknek izgalmas eleme. A tervezők nagy gonddal őrizték és fejlesztették az eredeti ház karakterét, az építészeti részleteket, szerkezeti megoldásokat. A lakások és az étterem is érzékeny építészeti minőségben valósult meg.
 

Építész felelős tervező: Dékány Tibor, Hatvani Ádám
Építész tervező: Pomázi Dorottya, Botta László, Kosik Péter, Ungerhofer Dani, Czigléczki Attila, Evva Ambrus, Tripsánszky Zoltán, Lévai Marcell
Belsőépítészet:
Közös területek, wellness, étterem: Dékány Tibor, Hatvani Ádám, Pomázi Dorottya, Botta László, Kosik Péter, Ungerhoffer Dani, Tripsánszky Zoltán, Lévai Marcell, Evva Ambrus
Lakások és pékség: Berecz Dániel, Kutasi-Kovács Petra, Knerczer Beáta, Cziczer Klaudia, Kiss Kaiser Panka, Kiss Marianna, Balogh Boglárka, Kónya Orsolya, Domján Éva, Pataki Attila, Tóth Tímea, Tyeklár Ádám, Zsidek Gergő, Kanyó Mihály, Banics Adrienn, Károly Ferenc, Koller János, Nagy Henriett, Tóth Petra
Design & Build: Malata Gyula

 
Az Attila 99 Loft apartmanházról írt „Élőlény volt ez a ház” című cikkünk az OCTOGON magazin 170-es (2021/6-os) lapszámában olvasható.



Budapest Építészeti Nívódíja 2022 | Dicséret
KOZMO hotel és társasházi lakások az egykori Józsefvárosi Telefonközpont épületében - Bp., VIII., Horváth Mihály tér 17-19.

A volt Józsefvárosi Telefonközpont építésekor mind eredeti funkciójában (kommunikációs technika), mind szerkezetében (korai példa a vasbeton használatára) rendkívül modern volt, formavilágában pedig az eklektika és a szecesszió határán mozgott. Később funkcióját vesztette és üresen állt, tehát bizonyos értelemben kimerítette a „barnamező” fogalmát. Az épület környéke, beleértve a közterületeket, rehabilitációt igényel, amit a sikerült újrahasznosítás talán „urbanisztikai akupunktúra” jellegével el tud indítani.

Az épület nagy részét a szálloda foglalja el, az eredeti bejárattól az újonnan épített, acél-üveg szerkezetű recepciót akár gyalog, akár – a kofferok kirakodásáig – gépjárművel lehet megközelíteni. A műemlékvédelmi igényesség a részletekig – mint például a nagyvonalú főlépcsőház kerámia-burkolatának helyreállítása – kiterjed. Egy később beépített födém elbontásával az udvarra néző nagyvonalú vendéglátó helyiség kialakítása vált lehetővé. Komoly műszaki kihívásnak bizonyult a pincébe került wellness-egység elhelyezése. Városfejlesztési szempontból ígéretes beavatkozás történt, jól sikerült a későbbi átalakítások során szinte reménytelenül össze-vissza átépített épület alaprajzi letisztítása, az eredeti állapothoz közelítése.
 

Építész felelős tervező:
Draskóczy Gergely - KOZMO hotel és társasházi lakások “AA” szárny,
Mészáros Gabriella -Társasházi lakások “BB” szárny
Építész társtervező: Németh Tamás, Mester István
Statika: Méri Tamás, Neumayer Péter, Salacz Ákos, Vida Kálmán
Gépészet: András-Tövissi Balázs, Bujtár Gábor, Lucz Attila, Kovács Gyula
Elektromos: Rajkai Ferenc, Petkovics János
Épületszigetelés: Horváth Sándor
Tűzvédelem: Decsi György
Víziközmű: Farkas Sándor
Zajvédelem: Csott Róbert
Munkatársak: Bereczki Sándor, Szakolczai Alida, GCA Architects, Andrea Navarro, Daniela Baeza, Földesi Tímea, Szűcsné V. Babett, Karányi Ágnes, Szalai Balázs, Lászlófi Károly, Kohlberger Dániel, Soltész Bence, Palotai Barbara, Schmutzer Áron, Otruba Gábor, Gabara-Budai Krisztina

 



Budapest Építészeti Nívódíja 2022 | Dicséret
Bakáts tér és a csatlakozó utcák felszíni rendezése - Bp., IX., Bakáts tér

A Belső-Ferencváros ikonikus tere régóta várt a megújításra, ennek pénzügyi keretét a főváros TÉR_KÖZ pályázata biztosította tetemes kerületi önrésszel. A tér átalakítását célzó terv számos változatot élt meg, éles viták kereszttüzében edződött végleges formába, ahol harcolt egymással a parkolási, forgalmi, forgalomcsillapítási, zöldítési és reprezentációs igény. A végleges és megvalósult tervek kevesebb reprezentációt (elmaradt a sokáig ide tervezett szökőkút), jelentősebb forgalomcsillapítást és több zöldet tartalmaznak, amely összességében nyugodtabbá, bájosabbá, humanizáltabbá és utcaképében is magas esztétikai minőségűvé varázsolják a helyszínt. A járdafelületek klinkertéglát idéző képe egyfajta egyedi arculatot, keretezést is kölcsönöz a térnek és a Bakáts utcának. Külön figyelmet érdemelnek azok a kísérleti technológiai megoldások, amelyek a meglévő és a pótolt fák életterét javítják a Stockholm Faültetési Rendszer nagyarányú alkalmazásával, ilyen tekintetben is mintaértékűvé és úttörő jelentőségűvé avatva a környezetalakítási munkát. A Bakáts tér fontos és jó példája lett a belvárosi közterületi rehabilitációnak, amelyet jelenleg példás fenntartás egészít ki, azzal együtt, hogy a téren időnként a nagyobb rendezvények jelentős igénybevételnek teszik ki a zöldfelületet.
 

Tájépítész felelős tervező: Steffler István, Szloszjár György
Tájépítész tervező: Bőhm Gábor, Pálffy Dóra

 



Budapest Építészeti Nívódíja 2022 | Dicséret
A15 villa - Bp., XII., Alkony út 15/c

A Zugliget felett magasodó dombon a villa elrejtőzött. Nem mutogatni akarja magát, hanem arra figyel, hogy a legszerényebben foglalja el azt a kilátóhelyet, ahonnan a Jánoshegyi kilátóra nyíló hasadékban az egyetlen épület a kilátó maga. A többi erdő és erdő – Budapesten valószínűleg nem sok ilyen helyet találunk. A ház tömege szinte észrevehetetlen. Az átlátások, a könnyed, jelzésszerű előtető, a külső és a belső terek rafinált kapcsolatainak köszönhetően a tömeg elveszíti a jelentőségét – a figyelem a terekre és a térkapcsolatokra, az átjárókra és a lépcsőkre koncentrálódik.
 

 Fotó: Danyi Balázs

A minimáleszközökkel kialakított ház materiális valóságát a karakteres tégla, a látszóbeton szerkezeti elemek és a szinte vernakuláris hangulatú tetőszerkezet adja. A két szinten keresztül egymásba folyó terek voltaképpen a környező tájjal is minden ponton összekapcsolódnak. A terek arányosak, a beépített bútorok jellemzően gondos részletképzéssel a burkolatok részévé válnak. A mobíliák is szerves részét alkotják a kiegyensúlyozott belsőépítészeti koncepciónak. Figyelemre méltó az épület korszerű, alacsony energiaigényű gépészeti rendszere – de még a gépészeti és elektromos hálózatok precíz kiépítése is. Külön említést érdemelnek az erdős környezetben alkalmazott tájépítészeti megoldások, a gondosan megválogatott intenzív kiültetések is. Az épület egésze harmóniát sugall: telepítése, térfoglalása, visszafogottsága példaértékű.
 

Építész felelős tervező: Fazekas Katalin DLA, Vilics Árpád (Kettőpera Stúdió Kft.)
Belsőépítész tervező: Fazekas Katalin DLA, Vilics Árpád (Kettőpera Stúdió Kft.)
Táj-és kertépítész tervező: Pécsi Máté (Objekt Kft )
Munkatársak: Baranyi Ágnes, Vereb-Dér Anna

 
Az A15-ös villáról írt „Totális térélmény” című cikkünk az OCTOGON magazin 178-as (2022/6-os) lapszámában olvasható.



Budapest Építészeti Nívódíja 2022 | Dicséret
Budafoki Zöldike Tagbölcsőde - Bp., XXII., Terv utca 14/a

A Tétényi fennsík délkeleti lejtőjén épült fel Budafok-Tétény Önkormányzat három egységből álló Zöldike Tagbölcsődéje. Az épület nyers, vakolt falaival és zöldtetőjével nem akar kitűnni környezetéből, a táj részeként definiálja magát, közelebbről nézve pedig egy teljes mélységéig átgondolt külső és belső térsor tárul fel, ahol az épület minden majdani használójára szeretettel gondoltak a tervezők. A pavilonos, csoportszoba-párokra tagolt elrendezés a nagy épületet kisebb tömegekre bontja, így az jól illeszkedik a környező családi házak léptékéhez. A tagolt tömeget egységes, a tereplejtést követő, extenzív zöldtető fedi, amely a csoportszobáknál, a hangsúlyos helyeken megtörik, körülölelve a hozzájuk tartozó játszóudvarokat, árnyékot és esővédelmet biztosítva. Az ablakok mérete és magassága változó, sokukat a gyermekek méreteihez igazították, amelyek így a homlokzatot játékossá alakítják.

Ezt a játékot folytatják a telek alatt található pincerendszer vasbeton kútgyűrűkből készült szellőzőkürtői, ezeket a tervezők belefoglalták a kompozícióba: a körökkel átlyuggatott mesebeli kémények az épület és a kert részeivé válnak. A racionális alaprajzi elrendezéshez érzékeny belsőépítészeti koncepció párosul: a színek és természetes fafelületek nagyon visszafogott pasztell árnyalatokban jelennek csak meg a világos terekben, nincsenek felesleges gesztusok. A gondos, a nagy egész mellett minden részletre kiterjedő tervezői attitűd követendő példát állít a kisgyermekeknek szóló terek jövőbeli tervezői elé.
 

Építész felelős tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly
Építész társtervező: Kassai Dorottya, Pásztor Ádám
Építész munkatársak: Horváth Krisztina, Rády Szilveszter, Senánszky Zsófia
Táj-és kertépítész tervező: Massányi Edina (Open Air Design Kft.)
Tartószerkezeti tervező: Pintér Tibor (ÉKI Terv Mérnökiroda Kft.)
Épületgépészeti tervező: Makáry Csaba (Agorex Kft.)
Épületvillamossági tervező: Kapitor György (Zone-Plan Kft.)
Konyhatechnológus: Rátonyi Árpád ( Quartisse Kft.)
Építtető: Budapest Főváros XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata

 


 

 

Forrás: sajtóanyag
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ők nyerték a 18. Média Építészeti Díját

Ők nyerték a 18. Média Építészeti Díját

Egy templom és egy pincesor dobogtatta meg a zsűri szívét.

Speciális horgászkellék, orvostechnikai eszköz és betűcsalád is a díjazottak között

Speciális horgászkellék, orvostechnikai eszköz és betűcsalád is a díjazottak között

Átadták az idei Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat.

Hirdetés