Vedres György épülete bontás előtt áll, helyén lakóház épül, földszintjén áruházzal

Fotó: Fortepan, képszám: 67096

A Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, Vedres György építész által tervezett Fontana-ház bontás előtt áll, helyén lakóház épül, földszintjén áruházzal. A munkálatok idén ősszel kezdődnek.


Az épület tulajdonosa, a Müller Drogéria Magyarország Bt., megkapta a végleges építési engedélyt a Fontana-ház részleges bontására és egy újonnan tervezett ház megépítésére – írja a Mai Belváros című kerületi lap. Az épülő ingatlan három szintjén – az első emeleten, a földszinten és a mínusz egyes szinten – a beruházó cég saját drogériája, illetve egyéb üzletek kapnak helyet. A felső emeleteken 35 nagy alapterületű lakás kialakítását tervezik. A beavatkozás várhatóan két és fél évet vesz igénybe. 


A Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, 1984-ben épült egykori divatház Vedres György építész tervei alapján épült. Vedresnek jelentős szerepe volt Budapest belvárosának fejlesztésében, de részt vett a főváros külső kerületeinek formálásában is, így például Rákoskeresztúr városközpontjának tervezésében.
 

A Fontana-ház helyén korábban gróf fényi Mocsonyi János Torontál vármegyei nagybirtokos 1833-ban átadott háromemeletes bérháza állt, amelyet Hild József tervezett. Az épületet a II. világháborús sérülései miatt 1947-ben lebontották – írja a PestBuda.hu.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mi épült a Fontana Üzletház helyére?

Mi épült a Fontana Üzletház helyére?

Vedres György karakteres munkája helyén most inkább a környező architektúrák ritmusára, magasságaira reflektáló ház született. 

Bontják a Fontana-házat

Bontják a Fontana-házat

Vedres György épülete bontás előtt áll, helyén lakóház épül, földszintjén áruházzal

Mi épült a Fontana Üzletház helyére?

Mi épült a Fontana Üzletház helyére?

Vedres György karakteres munkája helyén most inkább a környező architektúrák ritmusára, magasságaira reflektáló ház született. 

Bontják a Fontana-házat

Bontják a Fontana-házat

Vedres György épülete bontás előtt áll, helyén lakóház épül, földszintjén áruházzal

Mi épült a Fontana Üzletház helyére?

Mi épült a Fontana Üzletház helyére?

Vedres György karakteres munkája helyén most inkább a környező architektúrák ritmusára, magasságaira reflektáló ház született. 

Bontják a Fontana-házat

Bontják a Fontana-házat

Vedres György épülete bontás előtt áll, helyén lakóház épül, földszintjén áruházzal

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1