A négyszintes, holland típusú malom 1856 és 1860 között épült, forgatható tetőszerkezettel.

Csaknem 30 millió forintból új tetőt és vitorlákat kapott a békéscsabai szélmalom, a felújítás befejeződött, a jelenleg gabonamúzeumként üzemelő épület hivatalos átadása február elején várható.

A fejlesztést a Modern Városok Program (MVP) forrásából, a CsabaPark csaknem egymilliárd forint értékű fejlesztése keretében valósították meg – mondta Sódar Anita, a beruházást levezénylő Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

A beruházást a békéscsabai Bólem Kft. végezte, Mochnács Pál ügyvezető elmondta, hogy több hónapnyi előkészítés előzte meg a kivitelezést, tanulmányutakon jártak, többek között Ópusztaszeren. A régi terveket is elővették, hogy a szélmalom olyan legyen, amilyennek több mint 150 éve megépítették.

Először a másfél köbméteres főtengelyt korszerűsítették, majd elkészítették a négy, egyenként kilenc méter fesztávolságú vitorlát és azok tartószerkezeteit. Bár a szélmalom tudna forogni, ez nem szerepel a tervekben, rögzítik a szükséges részeket.

A szélmalom eredetileg 1856 és 1860 között épült Makó határában, a Csókási pusztában állt, a malomkövét Sárospatakról hozták. 1953-ig működött, és akkora volt a kapacitása, hogy száz tanya termését tudta megőrölni – árulta el a gabonamúzeumot üzemeltető Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Andó György.

„A Gyulai úton található szélmalom holland típusú, négyszintes. Ezekre jellemző volt, hogy forgatható volt a tetőszerkezetük, a szél felé fordították azokat; a vitorlák pedig 4-5 méter/másodperc sebességgel pörögtek” - tette hozzá.

Andó György jelezte, az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg a több létesítményből álló Gabonamúzeumnál: megújult a fogadóépület, járdákat tettek rendbe és korszerűsítették a mágori gépszínt is.

A most felújított épületről Zentai Péter készített remek fotókat a Csodalatosmagyarorszag.hu oldalon. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Dániában a szél termeli meg a felhasznált áram felét

Dániában a szél termeli meg a felhasznált áram felét

Dánia teljes áramigényének a 47 százalékát szélerőművek termelték meg tavaly. És még nagy tervek vannak.

Újjáépítenék a leégett békéscsabai malmot

Újjáépítenék a leégett békéscsabai malmot

A leégett békéscsabai István-malom tulajdonosai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy „a város legszebb, ikonikus épülete ismét eredeti állapotában pompázzon” – közölte az épületet tulajdonló István Malom Kft. képviselője.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1