Hirdetés

Tevékenységének központi elemei a szociális kérdések, egy mostanában elkészült hajléktalanszálló adta a beszélgetés apropóját.

Hirdetés

Peter Barber egyike Nagy-Britannia azon építészeinek, akik sokat foglalkoznak lakóházépítészettel, ennek kapcsán pedig a lakhatást érintő szociális kérdésekkel. A BME Építőművészeti Doktori Iskola keretein belül idén az építészet globális jelenségeivel foglalkozunk. Ennek kapcsán jutottam el Peter Barber nemrég átadott hajléktalanok számára készült átmeneti szállásépületéhez. Érdeklődésemre hamar lehetőséget kaptam egy telefonos interjú elkészítésére. A lakhatásról mint jelenlegi globális problémáról beszélgettünk, és arról, hogy az építész miként vállalhat szerepet társadalmi felelősség kérdéseiben. Peter Barber hitelesen támasztja alá ezt két munkájával: a már említett Holmes Road Studios hajléktalanszállóval és a 100-mile city utópisztikus kísérleti projektjével. 

1989-ben alapította a Peter Barber Architects Ltd. nevű irodáját. Az ismertséget a 2001-ben elkészült Donnybrook Quarter alacsony-intenzív beépítése hozta meg számára, amiért számos díjjal méltatták. Azóta is több lakóépületet, középületet - főként oktatási vagy egészségügyi funkciójú projekteket tervezett. Bár az iroda portfóliója változatos, a munkák közös jellemzőjeként két dolog említhető: az épületek környezetükbe való illeszkedése és a magas minőségű, de emellett innovatív, már-már radikálisnak mondható építészeti megoldások használata. Egyetemi tanárként nem áll messze tőle a kutatás, több kísérleti projektje is van, leginkább urbanisztikai léptékű vizsgálatok. Ezek az elméleti projektek szintúgy foglalkoznak szociális kérdésekkel, mint ahogy ez a valódi munkái során is megfigyelhető. 

Manapság minden országot érint valamilyen mértékben a lakhatás problémája. Tekinthetünk erre globális problémaként, ami nagy mértékben társadalmi, politikai felelősség. Mit gondol, mi lehetne erre megoldás és hogyan kapcsolódhat ebbe az építész, milyen szerepet vállal?

Az egyetemi előadásaimat gyakran azzal kezdem, hogy beszélek a lakhatási problémákról. Nemcsak mint építész, hanem mint városi polgár is nagyon fontosnak tartom az erről folyó diskurzust. Vegyük például Londont, ami egy nagyon fejlett és gazdag város. Ennek ellenére rendkívül sok a hajléktalan. A kormánynak lépni kellett. Az egyik lehetséges megoldás a szociális lakások építése. Régebben Angliában nagy arányban építettek szociális otthonokat, évente akár 150000 lakást. A lakosság majdnem 50 %-a az állam által építtetett házakban lakott. Ismét ez kellene, hogy legyen az elérendő cél. A másik dolog, ami szerintem valóban segítség lenne, ha a magánszektorban is lennének lakbér-korlátozások, amelyek következtében a tulajdonosok nem kérhetnének nevetségesen magas és a legtöbbek számára nem megengedhető összegeket egy-egy lakásért. A harmadik probléma, legalábbis itt Angliában, hogy az embereknek, akik bérlakásokban laknak, joguk van megvenni azt a házat egy mesterségesen lenyomott, alacsony áron. Ez egyet jelent azzal, hogy szép lassan eltűnnek az olcsó, elérhető árú ingatlanok, és mind magántulajdonba kerülnek. Ezt a vásárlási jogot úgy gondolom, jobb lenne megszüntetni. Bár a válaszom elég London-, illetve Anglia-specifikus, minden országnak megvannak a saját problémái. Így a kérdés maga valóban globális, a kulcs pedig az, hogy foglalkozni kell vele az adott ország adott eszközeivel.

Mi az esztétika szerepe a szociális építészetben? Inkább csak az építészeti egoizmust szolgálja, vagy segíti a re-integrációt, vagy inkább visszaveti azt?

Szerintem ez a kérdés inkább az építészeti megjelenésé, a kapcsolaté az utcával és a szomszédos épületekkel és a térbeliség fontossága. Mindez nagyon erős hatással van arra, hogyan érezzük magunkat, és a kapcsolatainkra is egymással. Azt hiszem az esztétikát nem különíteném el ebben az értelemben. A tágabb definíciót értve viszont nagyon fontos hatása van arra, hogy az emberek hogy viselkednek. Azt gondolom, amikor ránézünk egy épületre, mindig kapcsolatokat keresünk - maguk az épületek között, illetve az épületek más dolgok között is. Fontosak ezek az asszociációk. Az épületek hozzáadnak a hely érzékelt atmoszférájához azzal, amilyenek. Egymás hátterét képezik, legyen szó akár egy funkcionalista beton kockáról, akár egy drága épületről. A kontextus a legfontosabb ebben az értelemben. A munkáink során is változnak ezek a külsőségek attól függően, hova épülnek, milyen anyagokból, vagy hogy éppen milyen hangulatot próbálnak létrehozni. Nemrég volt egy projektünk (a szerk.: Holmes Road Studios) Észak-Londonban, amit hajléktalan emberek számára terveztünk. Igyekeztünk minél kedvesebb, otthonosabb megjelenést adni, hogy a legkevésbé sem egy intézmény jusson az emberek eszébe róla. Fontos, hogy a leendő bérlők otthon érezhessék magukat.
 

Holmes Road Studios – Cottages for homeless people, 2016.

A hajléktalan emberek számára készült átmeneti szállásépület több egyforma kisméretű lakóegységből áll, amelyek egy nagy közösségi kertet fognak közre. A kert maga koncepcionális jelentőséggel bír, a rehabilitáció, a munkavégzés és a közösségi tevékenységek helye. A lakóegységek mindegyike saját fürdőszobával, lakótérrel és egy kis konyharésszel rendelkezik. Ezek alapvetően elég kicsi galériás kabinok, de minden ügyfél számára megfelelő módon biztosítják a privát teret. A rászoruló emberek nagyjából hat hónapot tölthetnek az intézményben, melynek során tréningeken, szakkonzultációkon is részt vesznek. A kert gondozása pedig elsődleges tevékenységük. Az épületet számos díjjal elismerték (NLA Overall Building of the Year 2016, NLA Wellbeing Award 2016, The Guardian TOP 10 buildings of 2016).


Egy olyan projektnek, mint a Holmes Road Studios, ki a beruházója és üzemeltetője? A bérlők kapnak támogatást a lakhatásra, vagy mindent nekik kell fizetni, egyáltalán mennyire támogatottak ezek a projektek Angliában?

Azok az emberek, akik ott fognak lakni, lakhatási támogatást kapnak. A fenntartó a camden-i önkormányzat, ami egyike azoknak az önkormányzatoknak, amelyek komolyan veszik a munkájukat és vállalják a felelősséget a hátrányos helyzetű vagy hajléktalan emberek ellátásában. Tehát állami pénzen épült a ház, és állami pénzből fogják az ott lakók lakhatását támogatni.

Hogyan hatott vissza az üzemeltetés és fenntartás rendszere a tervezésre?

Az épület tervezésekor a fő vezérlő erő maga a szociális cselekvés volt. A fenntartás problémája talán egy hajszállal másodrangúvá vált emiatt. Ugyanakkor igyekszünk a korábbi munkáink tanulságaiból okulni. Ezek az épületek sokszor fehér vakolatot kaptak, és nyilvánvalóan igényelték volna a tisztítást, festést – ám a rendszeresen távolmaradó kliensek, tulajok, üzemeltetők nem igazán tettek eleget ezeknek a felújítási igényeknek. Ha nagy intézményi megbízóink vannak, igyekszünk időtálló és kevés karbantartással is jó állapotban maradó anyagokat használni, mivel ezek nem minden esetben történnek meg. Azt hiszem a Holmes Road Studios téglaburkolata ilyen szempontból elég őszinte.

A Holmes Road Studios esetében a tervezést mennyire előzte meg más szakmákkal (pl. szociális munkásokkal, szociológusokkal) való együttműködés?

Egyáltalán nem. Bár az épület igazgatójával, és olyan emberekkel, akik jól tudják, hogy kell egy ilyen háznak működni, sokat konzultáltunk. Más szavakkal élve tulajdonképpen a megbízónk maga a szakértő. Ők egyébként rendkívül segítőkészek voltak, sok tanácsot kaptunk tőlük abban a tekintetben, hogy mik az elengedhetetlenül szükséges dolgok egy ilyen tervezésnél. Mindemellett már több munkánk foglalkozott valamilyen hajléktalan vagy szociális problémával, így némi tapasztalatot már az irodánk is szerzett a témában, rengeteget tanultunk. Bár amivel végül mi előálltunk, eléggé más volt, mint amire számítottak. Ők egy sokkal hagyományosabb szállásépületet képzeltek el – mint egy szállodát, ahol a folyosóról sorban nyílnak a szobák. A kis stúdiólakások ötlete tehát tőlünk származik. Szerencsére ők is nyitottak voltak erre a fajta megújulásra, és úgy gondolták, hogy jól fog működni, hiszen a bérlőknek így könnyedén biztosítva lesz a független privát tér, amit ezek a kicsi lakások nyújtani tudnak.

Mi a véleménye az olyan közösségi tervezésről, amelybe akár a leendő bérlők is beleláthatnak és elmondhatják a véleményüket? Mennyire kell „közel menni” ilyen szinten a problémához, hiszen ez egy sokkal érzékenyebb feladat, mint például egy irodaház tervezése?

Ez elég trükkös kérdés a projektek különbözősége miatt. A rendszer sajátosságai folytán gyakran nagyon távol vagyunk az emberektől, akiknek tervezünk. Ha például lehetőségünk nyílik a helyi lakosokkal való konzultációra, akkor megyünk, és beszélünk az emberekkel, megmutatjuk nekik, mit is csinálunk. Cserébe néha nagyon sokat segítő javaslatokat kapunk tőlük. Én ezt nagyon fontosnak gondolom, de gyakrabban dolgozunk nagyobb intézményes megbízóknak, ingatlanfejlesztő cégeknek, mint egyéneknek, vagy maguknak a végfelhasználóknak. Bizonyos értelemben nagyon is furcsa, hogy nem beszélünk azokkal, akiknek végeredményben tervezzük a házat.

Azt olvastam, hogy ennél a projektnél a 10. században nagyon elterjedt szegényházak szolgáltak előképként. Ebben a léptékben ez jól megvalósítható (alacsony-intenzív szociális bérházak). Ez a konstrukció mennyire támogatja az integráció lehetőségét? Nem veti ezt vissza esetleg a lakóközösség homogenitása?

A Holmes Road Studios telke nagyon mély. Szűk homlokzata van, de a főépület jól kapcsolódik az utcához. Az utcai oldalon helyet kap egy kis üzlethelyiség is, amit az ott lakók fognak üzemeltetni. Ez lehet például egy megfelelő kapcsolódási pont helye, ahol a járókelőkkel találkozhatnak és kapcsolatba kerülhetnek. A telken emellett még helyet kapott egy másik típusú kezdeményezés, aminek a neve „Employment Academy” (a szerk.: „Munkaügyi Akadémia”-ként fordíthatnánk). Ez nem kizárólag hajléktalan embereknek lett kitalálva. Van benne egy kávézó, ahova bárki bemehet, ezáltal az élmény és a ház részese lehet. Nem hiszem, hogy ezeket a helyeket el kéne választani egymástól. Úgy gondolom, hogy az embereknek jár a lehetőség, hogy visszailleszkedjenek. Emiatt ezeknek az épületeknek a kapcsolata a várossal, a környező épületekkel nagyon fontos. Ugyanakkor ez egy átmeneti szállás. A program, amiben az ügyfelek részt vesznek, nagyjából hat hónapig tart. Különböző egészségügyi, mentális, függőségi problémáikra szakszerű segítséget kapnak. Tehát nem csak egy ágyat jelent ez számukra. A program végeztével hagyományos otthonokba helyezik őket, ahol valószínűleg nagyobb eséllyel állnak teljesen a saját lábukra ezekkel a tapasztalatokkal a hátuk mögött. A cél végső soron az, hogy a segítségre szoruló emberek ne ragadjanak ezeken a típusú szállásokon, hanem támogatást kapjanak a normál életbe való visszakerüléshez. De ebben a rövidebb periódusban egy védett, segítő környezetet kell számukra létrehozni.

Peter Barber - Holmes Road Studios
 


Maga a szállás kis lakóstúdiókból tevődik össze. Ezek kívülről egységes képet alkotnak, belülről mennyire uniformizáltak? A lakóknak van lehetősége a saját ízlésüknek megfelelően alakítani, így elősegítve az „otthon” érzésének megteremtését?

Tulajdonképpen nincs sok hely arra, hogy sok dolgot változtassanak. De a saját tárgyaik, saját bútoraik, saját képeik lesznek körülöttük. A camden-i önkormányzat olyan embereket szeretne válogatni erre a szállásra, akik érdeklődnek a kertészkedés iránt, és részt szeretnének venni ilyen típusú munkákban. Talán ezzel összefüggésben azt is valószínűnek tartom, hogy az itt lakók nagy része szívesebben tölti majd az idejét a kertben, mint a kis lakásában.

Egy nem túl régi projektje a „100-mile city”. Elképzelése, hogy a London körüli zöldövezetes peremterületet egyként fogná össze, és a beépítést sűrítve megerősítené a külterületet. Mennyire gondolja ezt valóban megvalósíthatónak, vagy inkább csak egy utópisztikus elképzelés ami beindíthat bizonyos törekvéseket a lakásproblémák megoldásában?

Úgy gondolom, a legfőbb célja a projektnek, hogy az emberek beszélni kezdjenek a problémáról. Szerencsésnek érzem magam, hogy építészetet taníthatok a Westminster Egyetemen. Talán ebből is adódik, hogy jobban elrugaszkodok az „itt és most”-tól, és többet töprengek azon, hogyan is csinálhatnánk másképp a dolgokat. Ez a projekt is így született. Valószínűleg nagy mértékben leegyszerűsíti a szituációt, a tervezés során nem elemeztem ki a végletekig minden részletet. Inkább egyfajta provokációnak szánom, ami talán elgondolkodtat másokat is. Biciklire ültünk, és körbetekertük az egész százmérföldes útvonalat, közben videóztunk. Ez látható is a honlapunkon. Voltak területek, ahol a felvetés jól működhetne, de voltak részek, amik már így is elég sűrű beépítésűek voltak, és jól kialakított városközpontokkal rendelkeztek. Persze rengeteg különféle minőség és lehetőség létezik a területeken, de egy biztos – rengeteg hely van.
 

Hundred mile city, 2018-2019.

A RIBA Kutatási Alapítvány által támogatott projekt problémafelvetését a lakhatási problémák és az ezzel összefüggő rendkívül nagyszámú hajléktalan adja. Peter Barber progresszív módon nyúl a témához, a Londont körülölelő száz mérföldes külváros besűrítésében keresi a megoldást. Tulajdonképpen egy utcára szervezett nagyon hosszú „várost” képzel el, ami nagyjából négyszintes épületekből áll, saját városi infrastruktúrával kiegészülve, és ezáltal tökéletesen összekapcsolva Londonnal, intenzív, élhető, városias léptékben.


Van olyan kedvelt projektje bárhol a világon, ami követendő minta lehet a szociális építészetben?

Egyik kedvencem Alvaro Siza munkája Évorában. Régóta inspirációként szolgál számomra. Szintén kedvelem az Atelier Bow-Wow munkásságát, főleg az épületeik térhasználatát, ami igazán különleges, bizonyos értelemben nem mindennapi. Tavaly Londonban volt egy kiállítás a japán építészetről, ami igazán felnyitotta a szemem. Úgy gondolom, mi is tervezünk jó házakat, de a belső tereik kötöttek, és néha kicsit unalmasak. A különböző építési jogszabályok túlságosan is behatárolnak, és mindent előírnak. Ezért is nagyon érdekes számomra a japán építészet, sokszor vitatják a megszokott dolgok helyességét. És hogy egy hazai példát is említsek, ott van az Alexandra Road Estate, szintén Camdenben. Ez Neave Brown fantasztikus munkája, ami a hatvanas évek egyik legérdekesebb és legegyedülállóbb példája.


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Skandinávosság - Beszélgetés Harri Koskinennel

Skandinávosság - Beszélgetés Harri Koskinennel

A Budapesti Design Hét keretein belül tartott előadást a finn ipari formatervezés meghatározó alakja. 

Állandó körforgásban - Laczkó-Pető Bálint

Állandó körforgásban - Laczkó-Pető Bálint

Beszélgetés Laczkó-Pető Bálint építésszel.

Felfelé Indultunk - interjú Scheer Sándorral

Felfelé Indultunk - interjú Scheer Sándorral

Interjú Scheer Sándorral, a Market Építő Zrt. vezérigazgatójával

Hirdetés