Az egykori kekszgyár Kockájának átalakulása – Bejártuk a győri Science Park első fecskéjét

Erről szóló cikkünk a 200-as, 2025/4-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: dr. Pleskovics Viola
• Fotó: Jaksa Bálint
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Amikor kijött a hír, hogy a győri kekszgyár területén a Széchenyi István Egyetem innovációs központja veszi át a Benczik Lajos tervezte, 1976-os Kocka sorsát, lett egy kis gombóc az örökségvédelmi torkokban. Hogy miért? Nem volt időben még messze a Győri Nemzeti Színház bontási perpatvara, ahogy az 1960-70-es örökségek recepciójának változása is óriási amplitúdókkal mozgott már 2021-ben is. A ma zajló Körszálló-ügy megmutatta, hogy a szakmai közvélemény előbb emel szót az ellen, ha egy ilyen korú épület bontása után 1:1-es visszaépítés történik, mint akkor, amikor lényegében semmi nem marad az eredeti karakterből, csupán a tartószerkezet. (pl. Corvinus Campus, PLANT – Atelier Peter Kis). Ezen építészeti korszak ugyanis még a szigorú, materiális védelem besorolásának küszöbe felé pusztán tart, azt elérni még nem érte el. Egyelőre többet jelent a felesleges bontások elkerülésének értéke. Még többet jelent a forma, a toposz revitalizációja. Az élet visszatérése számít a raszterháló közé.

A legelején még nagyon visszafogott ötletelésbe lehetett csak kezdeni a FormiConcept építészeinek (vezető tervezők: Bach Péter, Halmai Dénes és Lassu Péter), viszonylag szerény financiális kiindulóponttal kellett nézniük a lehetőségeket. Nagyon szimpatikus, hogy házon belül csináltak egy ötletpályázatot, ahol mindenki vizsgálta a külföldi, hasonló funkciójú beruházásokat, vagy hasonló alakú „kocka alapanyagokat”. Klassz perspektívák merültek fel, ráadásul az építészek a ház brandépítésén is gondolkoztak. Volt, aki csak a meglévő formában ötletelt, volt, aki bővített volna. Volt, aki megtartotta a külső burkolatot, volt, aki csak bizonyos helyeken nyitott volna bele. Aztán a szerény kezdetek útján elérkezett az állami támogatás generálta konkrét megbízás is. A generáltervező a TSPC Kft. lett (felelős tervező: Kádár Mihály), de az építészet a FormiConceptnél maradt, és végül több kis ötletük ötvözete meg is valósulhatott a házi megmérettetésükből.

Mi volt az alap problematika? Hogy egy jobbára ablaktalan raktárépületről van szó, és abból fényárban úszó, kreatív szakoknak szóló oktatási, valamint kutatás-fejlesztési célokat szolgáló épületet kellett csinálni. A raktárfunkciónak hála különösen erős vázszerkezet maradt örökül, ami az elmúlt 46 év után is jó állapotban volt. A formán és a történeti értéken túl azonban a külső, bordázott vasbeton-panelek jelentették az esztétikai jelentőséget, és ennek sorsa jelentette a legnagyobb dilemmát is. Haba Péter 2025. március 6-i, a MÉSZ által szervezett Szocmodern épületek hasznosítása konferencián elmondott előadásában hangzott el az a szempont, hogy az ipari műemlékek védelme miért is az egyik legproblematikusabb örökségi terület.

Építészeik alapvetően pont, hogy rövid időre tervezték ezeket a munkákat. Saját korukban pontosan tudták, hogy az ipar folyamatosan fejlődik, és a szerkezeteknek is változtathatónak kell lenniük. Alapvetően nem tekintették munkáikat az örökkévalóságnak őrzendő műemlékeknek. A Kocka valódi kontextusa, azaz a régi gyár is már eleve eltűnt, saját identitásformáló ereje azonban elpusztíthatatlanná tette, akárcsak masszív szerkezete. A gyár helyett majd készül egy másik urbanisztikai szövet köré, több ütemben tervezik megvalósítani ugyanis a Science Park vízióját, amelynek tulajdonképpen a kapuépülete lesz az átalakult kubus.

Három szinten az építőművészet, a formatervezők és a tervezőgrafika műhelyei és tantermei vannak, az első és az ötödik emelet pedig a BOSCH és az Audi birodalma, valamint a Digitális Fejlesztési Központnak, a Martin Technologynak és az USA Accelerator programirodájának is van hely. Utóbbit azért emelem ki, mert az egész Science Park lényege, hogy afféle inkubátorként és kooperációs központként működjön. A kutatások és startupok növesztése ebben összefügg a tehetséggondozással, és bizonyos üzleti szereplők közeli kapcsolata a fiatalokkal ehhez nem árt. Nem kisebb szempont az sem, hogy az épületfelújítás is fenntartható tud lenni a speciális bérlők megválasztásával, valamint a hatalmas, nyitott földszinti tér konferenciákra és rendezvényekre történő kiadásával.

Egy jobbára zárt, bizonyos részeken pedig lőrésablakokkal tagolt kocka oktatásra, valamint kutatási és fejlesztési projektek céljára egész egyszerűen nem alkalmas. A látványos betonpanelek megőrzése ezért el lett vetve, de számomra szomorú, hogy egy tanúfalat vagy bármilyen gesztust nem hagytak meg velük. Erre egyébként a tervezőknek volt ötletük kültéri bútorok formájában, de annyi viszont jó hír, hogy minden elemet a kivitelezők újrahasznosítottak a parkoló alépítményében. A burkolatok mögött, a szerkezet külső pillérei között beton merevítő falak voltak, ma üveghomlokzat borítja a struktúrát. A bontás kritikus volt, hiszen eltávolításuk közben ezt a merevítést meg kellett oldani – erre vastartókat alkalmaztak, amelyek a belső tér élénkítésére sárga színnel lefestve bújnak elő a tantermekben is.

Az építész-csapatot – nyilván az itteni szakok miatt is – különösen érdekelte maga az alkotó hallgatói lét, a műhely-praktikusság kialakítása, Lassu Péternek még a doktori mestermunkája is ez a projekt volt. Ez meg is látszik az oktatási részeken, de kezdjük kívülről. Eredetileg volt északon egy lepényépület, de a főhomlokzat délre került, és oda terveztek át egy kávézóépületet, lapos tetején óriási terasszal. Az északi oldalra telepítették a gépészetet és a felülvilágítóval kialakított tágas lépcsőházat.

Az egész kockára került egy új emelet is, ami miatt az eredeti szerkezet teherbírását újra kellett gondolni, tovább cizellálva a Design & Build konstrukció kihívásait. A tömeg legbelső magjába olyan funkciókat akartak helyezni, amihez nem baj, ha nincs természetes fény. Úgy döntöttek, ott legyenek a speciálisabb laborok: mint a 3D nyomtatók, a grafikusi nyomdai tér, a makett műhely, és bennük mesterséges fényekkel lehet minden irányból egységesen segíteni a precíz műhelymunkát. A magba kerültek még ezen kívül a raktárak, a vizes helyiségek és egy-egy teakonyha is. Bár az új üveghomlokzat miatt a külső élekre helyezett tantermek eleve világosak, a poroszos struktúrát elvetve megnyitották ablakokkal a belső falakat is a parapetek felett.

Így az épületmag és a tantermek között, sőt, még a belső műhelyek üvegezett oldala felé is jut napsugár. Egyébként a köztes részek a kipakolások helyszínei, de közös előadásoknak, kis dühöngőknek is jut bőséges négyzetméter – afféle kis aulákról van velük szó. Ahogy a tervezők elmondták, a létszám miatt itt még családias a légkör, és cél, hogy az évfolyamok lássák egymás munkafolyamatait. Ez igaz magára a szakok közötti párbeszédre is: a grafikus nyugodtan leugorhat egy emelettel lejjebb a formatervezők világába. A folyosókon ráadásul nem csupán a félév végi makettek, de könyvespolcok is sorakoznak, egy-egy fontos szaklapot nyugodtan ki lehet nyitni a puffokban heverészve.

A hangulatot tekintve az építészek eredetileg egy iparibb miliőt képzeltek el. Javarészt ez meg is valósult, ha a padlóburkolatot, vagy a direkt nem gondosan elrejtett műhelycsapokat nézzük – de emellett talán valóban jó értelemben őszintébbek lennének mondjuk az eredeti betonpillérek látszófelületei is. A külsőt tekintve viszont elég lehangoló lett volna, ha csupasz marad. Ha régi ruháját el is vesztette, kapott a tömeg helyette egy áttetszőt. Körbeöleli minden szinten egy szervizfolyosó, azon túl pedig GKD háló csipkébe borul. A háló segít megtartani a kockaformát ott is, ahol ez amúgy megtörne – például a legfelsőbb emelet tömegjátékainál. Én el tudtam volna képzelni akár valami rezesebb színben is, de így is jól áll neki a napfény megcsillanása minden irányból. Ez a homlokzati burkolat egyébként az öregedés szempontjából sem rossz ötlet, funkcionális díszítésnek pedig a délkeleti sarkon elhelyezett mediamesh hálón futnak filmek avagy az egyetem logója modern „ornamentikaként”.

Az egyetemi kontextusról azért nem esett több szó e cikkben, mert saját egykori egyetemem sajtója tekintetében is látom, hogy ezekről az ember hiteleset írni csak úgy tud, ha hallgatója, tanára, lélegző polgára az egyetemi közösségnek. Külsősként, idegenként én csak annyit mondhatok, hogy a szorgalmi időszak utáni napokban ott járva is látni lehetett a sürgés-forgást, látni lehetett a grafikusi szint nyüzsgését, a programirodák dolgozóinak szervizfolyosón való hesszelését, a megtelt kávézót a napvitorlák hangulata alatt. Úgyhogy zárszóként az örökségvédelem és az épület-újrahasznosítások szempontrendszerének legfontosabb építőkockáját szeretném tudatosítani e példán keresztül: mindennél fontosabb, hogy egy vérkeringés, a lüktető élet kerüljön vissza az elhagyatott szerkezetek közé.