Az A-Híd Zrt. végezheti el a felújítási munkálatokat, amelyek 2023 őszére fejeződhetnek be, és 18,8 milliárdba kerülhetnek. 

Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat – írta közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi odalán pedig arra tett ígéretet, hogy a 2023 őszéig tartó munkálatok közben, várhatóan mintegy másfél évig tartó lezárások idején a kényelmetlenségeken átgondolt közlekedésszervezéssel igyekeznek majd enyhíteni.  

A BKK közleménye szerint a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bírálóbizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadott. A döntést lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés hatáskörében eljáró főpolgármester módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást.

Az utóbbi döntéssel biztosították a még hiányzó fedezetet - tették hozzá, azzal együtt, hogy a híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg. 

A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza - közölték. 

„A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a magyar kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését"

- hangsúlyozták a BKK közleményében. Mint írják, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tavaly október 15-ei ülésén megerősítette, hogy támogatja a 6 milliárd forint támogatási keretösszeg felhasználását a Lánchídra, egyúttal felkérte a kormányt azon intézkedések megtételére, amelyek biztosítják a fővárosi források felhasználását követő támogatás kifizetését a kivitelező vállalkozói szerződés utolsó szakaszának teljesítéséhez. 

„A munkálatok elkezdése tehát a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért mai döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna” – emelték ki. Közölték azt is, hogy szerződést az eredményhirdetés után – figyelembe véve a jogszabály moratóriumra vonatkozó előírásait is –, legkorábban január végén köthetnek. Ennek megfelelően a felújítási munkálatok elkezdése február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg. 

A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján - áll a BKK közleményében.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A legsebezhetőbbek védelme

A legsebezhetőbbek védelme

A Generali megnyitotta a velencei Procuratie Vecchie épületének kapuit a látogatók előtt.

Elindult a Várépítő pályázat 2022

Elindult a Várépítő pályázat 2022

Építőanyag pályázat felújításra szoruló gyermekintézmények és műemlékek számára.

GOBUDA Mall néven újult meg az EuroCenter

GOBUDA Mall néven újult meg az EuroCenter

Március 24-től folyamatosan adják át a látogatók részére az újjászületett észak-budai plázát.

Hirdetés