Erről szóló cikkünk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.
A részletekből lassan áll össze a kép. Ha röviden szeretnénk jellemezni és összefoglalni az elmúlt időszak egyik meghatározóan erős kisugárzású építészirodájának alapfilozófiáját, akkor a legjobb, ha magából az építész stúdió nevéből indulunk ki, még akkor is, ha ez első pillanatban talán túlságosan is evidens eljárásnak tűnik. Az Arkt Építész Stúdió elnevezésében rejlő nyelvi játék jelentése és jelentősége – a bárka (ark) és a művészet (art) szavak montázsa – talán mostanra állt össze egy nagyobb képpé.
Értem ezalatt, hogy az elmúlt évek építészetét talán egyfajta ugródeszkának lehetett érezni az egri alkotóközösség életében. Ez azonban félreértés. Ami ugyanis átépítések, kisebb beavatkozások, felújítások mikro-építészetének látszott – egyfajta rákészülésnek –, más perspektívából nézve maga a lényeg. Olyan rendszer, ami erőforrásra mutat rá, olyan részletekre, amiket hajlamosak vagyunk nem észrevenni az épített környezetünkben. Metaforikusan gondolva erre a rendszerre már jobban érthető a „bárka-működés” lényege.
A bárka ebben a metaforában tehát azokat a lényeges elemeket gyűjti össze és menti át, amik önmagukban akár apróságnak, leromlottnak, elavultnak, menthetetlennek tűnnek. Összegyűjtve a „bárkán” azonban tudássá és tanulsággá állnak össze, amik feltöltenek, feltölthetnek és programmal, ars poeticával láthatnak el egy építészeti praxist a jövőben: rátalálás, megismerés és kísérletezés. A bárka-példázat (Noé bárkája) felől nézve nincs kicsi és nagy, elengedhető és megtartandó, hanem minden és maga ennek a „mindennek” a belső rendszere, a lényege, valójában a nagy egész válik fontossá. Ezért is tűnik úgy, hogy az alkotók figyelme, koncentrációja az „értelmezhető minimumra” fókuszál, mintha arra törekednének, hogy azokat az alkotóelemeket analizálják, elemezzék, tárják fel, amik felvihetőek a „bárkára”.
Intermezzo: E sorok írója folyamatosan érzékelt valamiféle neheztelést, távolságtartást Fajcsák Dénes és Fábián Gábor építészek részéről az elmúlt években. Ennek eredője egy ki nem beszélt konfliktus, ami a két építész kurátori munkájáról írt kritika kapcsán alakult ki. Én az alkotók æktivátorok. Helyi aktív építészet című kiállítást éreztem erőtlennek a XV. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjában, ők meg valószínűleg úgy érezhették, hogy sem az egri Gárdonyi-kert valódi szituációjában, sem a téma relevanciájához, sem a közösség szempontjából nem vagyok elég empatikus, elmélyült és türelmes. [Lásd OCTOGON, 128, 2016/4. – a szerk.]
Ha így érezték, akkor ezt utólag is sajnálom, ugyanakkor ma is úgy gondolom, hogy 2016-ban annak az útnak az elején jártak, ami mára valóban testet öltött, megalapozottá és a kortárs építészeti gyakorlat szélesebb perspektívájában is fontossá vált. 2016-ban én még nem láttam – talán nem is láthattam –, hogy mindaz, amiről ott beszéltek, majd egyszer valódi tervezői praxissá válik. Mintha akkor még nem lettek volna meg azok a belső támaszok, ha tetszik, referenciák, amik egy távolabbi nézőpontból is felfoghatóvá teszik az alkotói értékvilágukat. Ez a hiányérzet bennem Velencében élesen jelent meg. Mára azonban más a helyzet.
Talán az öt évvel ezelőtti cserépfalui ház publikálása jelentette azt a fordulatot, ami óta – a projekt.roomos projekteket is figyelembe véve (Gyümölcstároló-ház, saját családi ház) – az Arkt Építész Stúdió tervezői gyakorlata, a „bárka-működés” valódi testet öltött. Érthető most már a keret (bárka) és az oda gyűjtött entitások viszonya, kulturális és építészeti státusa. A következőkben arra teszek kísérletet, hogy mindennek az illusztrációjaként írjak egy apró nyaralóépület „színeváltozásáról”, ami alkalmat adhat ennek a módszernek a megértéséhez.
A nappali tere az elzárható funkciókkal csukott állapotban
Mesés úton jutunk el Egerből Bélapátfalvára. Elképzelni sem tudok szebb dramaturgiát, mint az erdőkben kanyargó országút egyik pontjáról meglátni a Bélkő-hegy mészkőfehér, vad szirtjeit. Az ezredfordulóig itt működő cementgyár, de valójában a bő százéves múltra visszatekintő kőbányászat nyomai a hegy tetején még akkor is lenyűgözőek, ha valaki tájsebnek gondolná. Emberi kéz alakította ugyan, mégis olyan, mintha egy mesebeli óriás törte volna le a hegy tetejét.
A hegy lábánál, a duzzasztott Gyári-tó közelében üdülőtelep alakult ki, ahol a cementgyári munkások építettek családi nyaralókat a hatvanas évek elejétől évtizedeken át. Az erdei fák között kiszabályozott telkecskéken időnként tákoltnak ható, időnként elhagyott vagy teljesen át(túl)épített nyaralók bokra távolról sem mutat egységes képet. Ennek hátterében a rendszerváltás óta átalakuló nyaralási, pihenési igények éppúgy szerepet játszanak, mint a Kádár-kor „szerzős-kalákás-önerős” építési lehetőségei.
Mindazonáltal gyönyörű és remek mikroklímájú helyen járunk, amiben nem véletlenül látott értéket Eger egyik legkitűnőbb éttermese. A hegyre felfutó és a fejtésbércre mutató egyik meredek utcán vásárolt meg három telket, amin három egészen különböző állapotú és karakterű nyaralócska áll. Mindháromból szállásépület, amolyan a mai kor igényeinek megfelelően pároknak, egy-egy családnak alkalmas vendégház lesz. Ennek a „trilógiának” az első darabja, egy hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején épült nyaraló átalakítása, de ha tetszik, megmentése fejeződött be a közelmúltban.
Szükséges és elégséges beavatkozás egy talált tárgyon. Mintha ez a gondolat térne vissza-vissza a bejárásunk alkalmával, ami az Arkt tervezői krédójának, a „bárka-működésnek” is alapvetése volna. Hasonlóan ugyanis a stúdió noszvaji erdei lombházainak lírai illeszkedéséhez, a stúdió tervezői itt is a minimális beavatkozás elvei mentén viszonyultak a feladathoz. Vagyis, amilyen szituációt itt találtak, azt megőrzendőnek feltételezték, és egyfajta „átiratra” törekedtek, mintsem radikális újraszabásra.
Fontos, hogy érzékelje az olvasó, hogy itt mindössze egy 15 négyzetméter alapterületű építményről van szó, ami alatt az alapozás részeként egy egykori pince-tároló fülke, illetve a padlástér áll rendelkezésre. Az építészek minden olyan beavatkozást – például az utólagos külső homlokzatszigetelést – az eredeti szellemiség eltorzításának értékeltek, ami a nyaraló arányaiban, anyaghasználatában, az eredeti sziluettben, formában nem volt benne. A kicsiny terasztól az oda vezető lépcsőkig, de a homlokzat kőporos textúrájától a tető hajlásszögéig és a lábazat helyi kőből készült burkolatáig minden fontos, a „bárkában megmentendő” alapvetésnek számított a szemükben.
Tudták, hogy a ház belsejének minimum-terében történő beavatkozás minősége és az ottani viselkedés válik majd kulcselemmé, ami a házat valóban a mába emeli, szemben azzal, ha toldásokkal, trükkökkel törekednének valami elérésére, ami ott sincs. Analízis, a szituáció feltárása és megértése az, ami sikerre vezetett. Így tehát a „pincéből” szinte csak felfrissített spájz, „nyárikonyha” formálódott, míg az alsó szint nappalijába szinte egy kortárs japán ház minimalizmusának kifinomultságával épült ki a pihenő rész, a beépített bútor mögött a mosdó és tároló. Nem zavaró a meredek lépcső sem, ami az egységes és hihetetlen csomóponti részletezettséggel megtervezett és kivitelezett rétegeltfa-idomokból vezet a padlástér hálójába, ami nagy üveggel nyílik egy kis erkélyre. Egyébként az alsó szint bútora mintha az emeleten is organikusan folytatódna, úgy érkezünk meg az ágy dobogójához.
Ott állva ez a bútor–fal–lépcső–ágy-rendszer mintha inkább egy öltözet, ruha volna az apró térben, ami pont ráalakul a használóra. Arról, hogy a megtalált és példásan megtartott, minimálisan szükséges tériség érzetei mégis kissé bővüljenek, arról a padlás tetősík ablakából és az erkély felé nyíló erdei látkép és beáradó fény gondoskodik, természetesen igény szerint a megfelelő árnyékolással. Hasonlóan az alsó szinten is tágul a nappali tere egy remekbe szabott ablaknyílással, amihez egy beépített olvasó-heverő bútor is csatlakozik. Intim, ideális, szinte szó szerint testre szabott szállásépület lett tehát az egykori nyaralóból, ami a házat övező kert szépségével egészül ki teljessé.
Az Arkt Építész Stúdió tervezőinek számára az alapvetés egyfajta szentség, amit át kell emelni, át kell szellemíteni a tervezési folyamatban, bármilyen kis térről, rozoga szerkezetről, másnak karaktertelennek ható építményről legyen is szó. Az ő bárkájukon „mindenkinek” jut hely.
Tervezés éve: 2023 – 2024
Kivitelezés/átadás éve: 2024
Nettó terület: 27 m2 + 12 m2 szuterén
Építész vezető tervező: Fajcsák Dénes, Fábián Gábor DLA
Építész munkatársak: Turóczi Áron, ifj. Juhász Péter
Belsőépítész vezető tervező: Fajcsák Dénes
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.