Harmincegy kategóriában osztott díjakat az A+

A világ egyik legjelentősebb építészeti-díj programja, az Architizer A+ Award minden évben megmozgatja a nemzetközi építészeti szakmát. Minden évben számos kategóriában mérettethetik meg magukat építészek, belsőépítészek és designerek megépült vagy még tervezési fázisban lévő projektjeik által. Tavaly új kategória-csoportot hirdetett meg az A+: immár maguk az építészirodák is nevezhettek, komplett munkásságuk bemutatásával. Azért, hogy a különböző profilú irodák méretükhöz és irányultságukhoz mérten egyenértékű elbírálásban részesüljenek, harmincegy kategória állt a nevezők rendelkezésére. Így pályázhattak kis, közepes és nagy irodák, újonnan alapított cégek és a szakmában évtizedek óta működő vállalatok. A pályázók képviselhették földrészüket, de akár egy-egy szakterületet is. Összesen hat kontinens (Közép- és Dél-Amerika külön szerepel Észak-Amerikától) ötven országának több, mint négyszáz irodája nyújtotta be pályaművét az első alkalommal meghirdetett Architizer A+ Firm Award-ra. Bemutatjuk a földrészek legjobbjait!

„A pályaművek megismerésének folyamata rávilágított, hogy az innovatív gondolkodásmód nem zárja ki a fenntarthatóság és a méltányosság elvét. Öröm volt ezt látni, pláne a kis- és közepes méretű irodák esetében. Mindez azt mutatja, hogy ennek a kérdéskörnek a kezelése egyértelmű a fiatal építészek számára is, tervezési metódusukba zökkenőmentesen épül be ez a szemlélet, ráadásul oly módon, hogy az izgalmas, elegáns formai megoldások sem esnek áldozatául a fenntarthatóság eszméjének" – fejtette ki véleményét a zsűri tagjaként Charles Renfro építész, aki a hazai közönség számára sem ismeretlen, hiszen irodája tervezi a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új épületét, amiről mi is beszámoltunk

A díjazottak a teljesség igénye nélkül mutatjuk be, válogatásunk a különböző földrészek nyerteseinek bemutatására fókuszál. Érdemes azonban átböngészni a zsűri megítélése szerint jelenleg legjobb építészirodák listáját az Architizer A+ Firm Award honlapján is.

A legjobb észak-amerikai építésziroda – Michael Green Architecture

Michael Green Architecture / Facebook

A Michael Green Architecture Kanada egyik nemzetközileg is elismert építészirodája. A cég vancouveri irodájában kivételesen tehetséges építészek, belsőépítészek, grafikusok, urbanisták és kutatók dolgoznak. Projektjeik között találhatók kisméretű belsőépítészeti munkák, nagy közintézmények és reptéri komplexumok is. Bel- és külföldre egyaránt tervez az MGA. A cég a fenntartható építészet terén elért eredményeiért, illetve a korszerű faépítésű karbonsemleges épületeiért kapta az elismerést.

A legjobb közép- és dél-amerikai építésziroda – Studio Saxe

Studio Saxe / Facebook

A Studio Saxe építésziroda azzal a céllal alapult 2004-ben, hogy az építészeten keresztül tárja fel az ember és a természeti környezet kapcsolatát. Az évek során a stúdió egy nemzetközileg elismert díjnyertes irodává nőtte ki magát, mely projektjei kidolgozása során ötvözi a manufakturális hagyományokat az innovatív technológiával. A Studio Saxe hitvallás szerint

az épületeknek illeszkedniük kell környezetükbe, legyen szó trópusi paradicsomról vagy beton-dzsungelről.

A csapat meglátása szerint érdemes a hagyományokra építeni és azokat gondolni tovább, így a múlt erőforrásaiból építeni a jövőt.

A legjobb ázsiai építésziroda – Department of ARCHITECTURE Co.Department of ARCHITECTURE Co. / FacebookA Department of ARCHITECTURE Co. egy bangkoki székhelyű iroda, mely portfóliójában megtalálható az építészet, belsőépítészet, tájépítészet és egyéb, ezekhez kapcsolódó diszciplínák. A cég elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek és a szabadtéri életterek kialakításának.

Építészetében arra törekszik, hogy a légkondicionálással ellátott helyiségeket megfelelő szellőzéssel ellátott helyekkel váltsa fel, aminek eszközéül az épületek megfelelő tájolását választja,

továbbá az árnyékolóelemek optimális alkalmazását. A szabadtér bevonása a konstrukcióba egyszerre köti össze az embert a természettel és csökkenti az energiafogyasztást.

A legjobb európai építésziroda – Dominique Coulon & AssociésA Strasbourg központjában működő Dominique Coulon & Associés egy nemzetközi reputációval bíró építésziroda. A több, mint 25 éve működő cég munkássága széles spektrumú: tervezett már egyebek mellett zeneiskola-épületet, iskolakomplexumot, sportlétesítményt, idősek otthonát és lakóingatlanokat is. A természetes fény „alkalmazása” minden projektjük alapvető eleme, térformálásukat minden esetben precíz geometria jellemzi. 

A legjobb afrikai építésziroda – Koffi & Diabaté GroupKoffi & Diabate Group / FacebookA Koffi & Diabaté Group szakmai véleménye szerint az új afrikai városmodell megalkotásában az építészeknek léptékváltásra van szükségük, amihez a jelen állapotok kihívásaival is szembe kell nézniük.

A cég küldetése a lakosság ösztönzése egy új lakásmodell elfogadására, egy magasabb minőségű élet eléréséért.

Ennek érdekében a Koffi & Diabaté Group az elmúlt évek során bővítette portfólióját, így immár az építészet mellett ingatlanfejlesztéssel és kivitelezéssel is foglalkozik. 

A legjobb ausztrál építésziroda – Austin Maynard ArchitectsAustin Maynard Architects / Instagram

Boldogság, öröm, szórakozás, barátok, család, etika, fenntarthatóság és az erőfeszítésekért járó elismerés – ezek az Austin Maynard Architects működésének alapkövei. A határtalan kreativitásáról ismert csapat tervei jól átgondoltak, játékosak és vagányak.

A csapat tagjai az építészetre szórakozásként tekintenek.

Projektjeiket egyedi kihívásokként kezelik, ügyfeleiket bevonják a gondolkodásba, egyéni lehetőségeket és komplex válaszokat kínálva a megbízói felkérésre. 

Az összeállítás az Architizer A+ Award cikke alapján készült.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A világ legjobb építészirodáit díjazta az Architizer A+ Firm Award 

A világ legjobb építészirodáit díjazta az Architizer A+ Firm Award 

Harmincegy kategóriában osztott díjakat az A+

Súlyos probléma lehet a csapvíz ólomtartalma, de van rá megoldás

Súlyos probléma lehet a csapvíz ólomtartalma, de van rá megoldás

Ideje tiszta vizet önteni a pohárba – mondja a kérdéssel foglalkozó vegyészmérnök és épületminősítési szakember.

Folytatódik a kecskeméti egyetem campusának bővítése

Folytatódik a kecskeméti egyetem campusának bővítése

A második ütemben egyebek mellett megvalósul majd a kollégium épülete, közösségi, szabadidős terek is.

Hirdetés