A 150 éves budapesti házak ünnepe május 11. és 14. között

Május 11-14-ig ünnepelhetjük együtt a 150 éves Budapest 150 éves épületeit a Budapest100 hosszú hétvégéjén. A teljes program már elérhető a Budapest100 honlapján és a Budapest100 mobilalkalmazásban, valamint a nyomtatott programfüzeteket is be lehet szerezni a város több pontján.


Már elérhető az idei Budapest100 programfüzete, benne a megnyitó házak listájával, nyitva tartásával és programjaival, tematikus városi sétákkal és más kísérőprogramokkal. Az idei Budapest100 a városegyesítés korának társadalmi, gazdasági, kulturális sokszínűségét mutatja be.

A város 150. születésnapjával együtt a 150 éves házakat is köszönthetjük, amelyek közül 50 épület nyitja meg a kapuit a látogatók előtt. Közülük a legtöbb lakóház, de intézmények is készülnek eseményekkel, mint például a Szimpla Kert, a Rumbach zsinagóga, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagy a Batthyány-mauzóleum a Fiumei Úti Sírkertben.
 

Fotó: Ránki Dániel

A négynapos fesztivál workshopokkal és születésnapi bulival kezdődik a három városrészben (május 11.), sétanappal folytatódik (május 12.), majd a hagyományos nyitott házak hétvégéjével zárul (május 13-14.). Az első napi workshopokra május 7-ig lehet jelentkezni.

A négy nap során a látogatók részt vehetnek vezetett épületbejárásokon, interaktív közösségi programokon, kiállítást látogathatnak, beszélgethetnek a lakókkal és az önkéntesekkel, koncertet hallgathatnak, és felfedezhetik az egyidős létükre is ötvenféle épület különlegességeit. A házak nagy része a gyerekeknek is készül külön programmal. A programok többsége magyar nyelvű, de a nemzetközi közönség is találhat érdekes elfoglaltságot.

A legtöbb esemény előzetes jelentkezés nélkül látogatható, a regisztrációköteleseket a szervezők külön jelölik. Ezekre érdemes minél előbb jelentkezni a honlapon, mert hamar betelnek.
 

Fotó: Kustos EszterFotó: Mohai Balázs


A 2011-ben indult Budapest100 civil ünnep, a közösségek és a város fesztiválja, egy hétvége, ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. Célja bemutatni a pincétől a padlásig a házakat, megismerkedni a lakókkal és hozzájárulni új közösségek kialakulásához. A Budapest100 ingyenes programjait önkéntesek és lokálpatrióták szervezik a házak lakóinak, illetve a részt vevő intézmények képviselőinek segítségével. Az idei Budapest100 megvalósítását Budapest Főváros Önkormányzata támogatta.

A nyomtatott programfüzet már elérhető a Kortárs Építészeti Központban, az OSA Archívumban, a Budapestinfo Pontban a Városháza parkban, a FSZEK egyes tagkönyvtáraiban és más kijelölt helyeken. A többi helyszínről és az esetleges programváltozásokról a szervezők a Budapest100 honlapján és social media felületein tájékoztatnak. 
 

Fotó: Schöff GergelyFotó: Erő Julcsi
A Budapest100

A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál a közösségek és a város ünnepe, egy hétvége, ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat és a szomszédokat, és felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő építészeti értékekre. A város szellemét a házak őrzik – a történeteket a lakók tudják továbbadni, és erre mindig jó alkalom a Budapest100 hétvégéje.

A program 2011-ben indult az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére az akkor épp százéves házak ünnepeként. 2016-tól új irányba indultunk, és városrészeket választottunk, mert az I. világháború alatt kevés új ház épülhetett – ekkortól a százéves házak ünnepét felváltották a tematikus fesztiválok.

Fotó: Gyulai Szilvia

Budapest100: Városegyesítés május 11-14-ig.
A Budapest100 minden programja ingyenes!


Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A hétvége egyértelműen a Bauhausról fog szólni

A hétvége egyértelműen a Bauhausról fog szólni

Május 4. és 5. között a százéves Bauhaus az idei Budapest100 fő témája, de a Magyar Nemzeti Galériában is a jubileum köré szervezik a szombati programokat. 

Rejtőzködő modernizmus – a Belgrád rakpart 2.

Rejtőzködő modernizmus – a Belgrád rakpart 2.

Tervezte: Möller Károly. Írta: Horváth Máté. 

Hirdetés