A kert felől tekintve mintha egyetlen nyitott tér lenne ez a családi villa

Cikkünk a 207-es, 2026/3-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Kovács Péter
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Az építészetben a családi ház műfaja talán az egyik legizgalmasabb kihívás, hiszen ahhoz, hogy jól működő, valóban a benne lakó személyeket, generációkat tükröző épület jöhessen létre, fontos rendkívül tisztán látni azon családi dinamikákat, személyiségeket, akik élettel töltik meg magát az architektúrát. Bényei István 12. kerületi családi villaépülete érzékeny és értő példája annak, amikor az építészeti jelhagyás nem dominálja a lakók személyes karakterét, hanem (hát)teret ad az ott élők mindennapjaihoz.

Az utóbbi évtizedekben, a budai oldalon jól érzékelhető tendenciaként – főképp a 12. kerületben – számos családi villa épült, amelyek egyre inkább meghatározzák a Hegyvidéket. Találhatunk sok rendkívül színvonalas épületet, és minden bizonnyal a kevésbé adekvát építészeti válaszokra is akadnak példák. Ezen otthonok általános jellemzője a minimalizmushoz történő közeledés, a kubusos tömegekkel történő játék. A tendencia egyúttal csapdát is rejt magában, hiszen könnyen válik sematikussá, átgondolatlanná egy-egy épület. Szerencsés módon az alábbi sorok nem ilyen házról szólnak.

Bényei István neve a kortárs hazai építészetben jól ismert „brand”, házai magas minőséget, átgondolt funkciókat és értő-odafigyelő magatartást tükröznek, egyúttal pedig jól felismerhető karakterrel, kézjeggyel rendelkeznek. Nincs ez másként a Denevér úton található családi villaépületével sem, amely reduktív formanyelvével sallang- és hivalkodásmentesen szólal meg. Méreteivel, tömegkezelésével jól illeszkedik a lejtő ritmikájába, nem érezhető a dominanciája, ezáltal hagyja érvényesülni a házat körülvevő ősfás környezetet. Miközben az utcafrontól, a bejárat felől zárt struktúra jellemzi, a kert felé látványosan kinyílik, az egybefüggő üvegfelületek pedig a belső terekből is impozáns látványt biztosítanak a budai panorámára. Kis túlzással – a kert felől tekintve – mintha egyetlen nyitott tér lenne a teljes ház.

A koncepció mögött értő figyelem húzódik meg, hiszen a ház egy olyan sokgyermekes család számára épült, akik „imádnak együtt lenni és közösen időt tölteni”. A kert, a ház lebegő tömege alatt meghúzódó fedett tér, a nagy nappali mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a család együtt tudjon lenni, a gyermekek a kertben játszhassanak, a fedett teraszon pingpongozhassanak. Innen válik érthetővé a ház lelke, hiszen végeredményben mind a kert adottságai, mind a nagy üvegfelületek általi vizuális kertkapcsolat, mind pedig a térszervezés hangolása valójában a család érdekeit szolgálja, az együttlétet, a közösen eltöltött idő hátterét teremti meg, a minőségi idő eltöltését segíti. Személyessége épp ebben rejtezik!

Maga a ház a külső homlokzati megoldásaiban, valamint az enteriőrök tekintetében rendkívül visszafogott, dísztelen. A világos színezés, az üvegfelületek nagyarányú jelenléte, a látszóbeton megjelenése a külső térben, illetve az enteriőrben, a fehér minimalista bútorok és a természetes fafelületek ötvözete első pillantásra akár személytelennek, kiállítótér-jellegűnek is tűnhet. Hol rejteznek azon sajátosságok, amelyek tükrözik az ott élők karakterét, személyiségét? A választ minden bizonnyal nem ezen a szinten érdemes keresni, hanem sokkal inkább az absztrakció és a ház struktúrájának terepén.

Az egyszerűség, a dísztelenség valójában egyfajta értékválasztás is, az emberi kapcsolatok előtérbe helyezése. Annak sugalmazása, hogy egy-egy ház nem pusztán oly módon tükrözheti lakóját, hogy megannyi személyes tárgy, díszítő elem helyeződik el az enteriőrökben, hanem a térszervezésben, a ház és az azt körülvevő zöldfelületek viszonyrendszerében, azon lehetőségek építészet általi megteremtésében, amelyek az embereket nem elválasztják, hanem összekapcsolják, esélyt adva a közös élményekre, történetekre. Bényei háza ezt a lehetőséget nagyon jól ismeri és finom, visszafogott eszközökkel létre is hozza.

Jelenkori világunk egyik legnagyobb kihívása a minket körülvevő impulzusok sokasága, amellyel még felnőttként is olykor kihívásokkal teli boldogulni. Talán még soha nem volt annyira szükség tiszta terekre, a minket körülvevő épített tömegek visszafogott harmóniájára, mint napjainkban. Ezen családi villaépület épp ezt teremti meg a benne élők számára. A külső impulzusok redukcióját, hogy ezáltal a személyes kapcsolatok, az emberi történések bontakozhassanak ki. Teszi ezt a közös terek számának és méretének hangsúlyossá tételével, a természeti környezet lehetőségeinek enteriőrbe is történő beemelésével.

Szép példája ennek a szülői hálóban található nyílászáró elhelyezése, amely által a környező panoráma egyfajta képként, fotóként jelenik meg az enteriőrben. Bényei István háza – a felszín mögé látva – valójában nagyon is ornamens. Csak ezen díszítettség nem az építészeti és belsőépítészeti jegyekben jelenik meg, hanem sokkal inkább a láthatatlan térben, a lakók közötti kapcsolatban. Az épület pedig épp abban nyújt segítséget, hátteret, hogy a külvilág ne terelje el a figyelmet a lényegről. Arról, amelyet napjainkban már megannyi kutatás is teljes egyértelműséggel állít és bizonyít: a valódi érték az emberi kapcsolatok minőségében rejtezik. Ezen ház pedig minden pontján épp ennek lehetőségét teremti meg.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!