Először dolgozott együtt az összes építészeti képzés egy település fejlesztésén

Hirdetés

Negyedik alkalommal rendezte meg Csopakon a Hello Wood a Balatoni Hekk névre keresztelt építészeti workshop-hetet. Az idei tábor újító volt, hiszen először fordult elő hazánkban, hogy egy település fejlesztésének érdekében minden építészeti-, belsőépítészeti- és tájépítészeti képzést indító egyetem közösen dolgozott. Csopakon egy héten keresztül olyan építészeti projektek, installációk születtek meg, melyek a tervek szerint hosszú évekig szolgálják majd a helyi lakosok és a Csopakra látogató turisták igényeit, valamint vizuálisan fejlesztik és gazdagítják a település képét. A szervezők a helyszíneket az Önkormányzattal közösen választották ki, az egyes funkciókkal kapcsolatban pedig a területek használóival egyeztettek. Az elkészült munkák között akad útmenti mazsolaszárító, kertmozi-fal, erdei Fibonacci-spirál, sőt még egy mozdonykergető óriáshekk is. A Hello Wood célja az, hogy a magyar építészeti egyetemekkel megrendezett tábor a következő években más településeken is meg tudjon valósulni, ahol az építészhallgatók a helyi önkormányzatokkal együttműködve fejleszthetik az adott falu vagy éppen város környezetét. Idén először a zsűri által kiválasztott győztes csapat - a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara - díjat is kapott a legjobb installációért: 500 ezer Forint értékű faanyagot és 500 ezer Forint pénzdíjazást.

 fotó: Turós Balázs

“Nagyon jó volt látni az együttműködést a különböző egyetemek között; szervezett keretek között ilyen összefogást eddig nem tapasztalhattunk. Olyan találkozási pontot sikerült létrehoznunk, ahol a különböző egyetemek oktatói egymást jobban megismerve, inspirálva, erősítve, dolgozhattak együtt. Az ilyen típusú közösségszervezést fontos feladatunknak tartjuk az építészeti oktatás jövőjének érdekében.” - mondják a Hello Wood alapító tagjai, Pozsár Péter és Huszár András. 

fotó: Turós Balázs

A Szent István Egyetem tájépítészei a strandolókat és horgászokat elválasztó térbeli és közösségi szakadékot hidalták át egy különleges hal-lessel. A két világ határán álló, a szélfútta nádasra emlékeztető épületbe a strand felől lehet bemenni, belsejéből pedig a nádasra lát a betérő, így az elnagyolt panoráma helyett egy sokkal intimebb tájélményben részesülhet. Idén ezt a csapatot ítélte a zsűri a legjobbnak. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem csapata a csopaki borút mentén épített egy mazsolaszárító által inspirált pihenőhelyet. A Leier cég által forgalmazott Durisol farost paneleiből készített installáció egy szőlővel teli domboldal alján található, az árnyékoló pavilon beljeséből egyedülálló kilátás nyílik a Balatonra. A Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai a csopaki vízimalom kertjében egy már meglévő építményhez, a sütödéhez toldottak hozzá egy kisméretű teraszt, mely a helyiek által gyakran látogatott kertben sütögetések, baráti összejövetelek helyszíne lehet, a csapat pedig némi kobaltkék festék segítségével létrehozta a régió első szabadtéri dizájn-sütőkemencéjét is. Az Ybl Miklós Építéstudományi Karról érkező hallgatók a Balaton egyik legnépszerűbb kertmozijában építkeztek: a vászon mögé elhelyezett vizuális kirekesztőfal egyrészt az elhaladó autók fényszóróitól óvja a nézőteret, másrészt biciklitárolóként és szeméttárolóként is szolgál.

fotó: Turós Balázs

A Budapesti Műszaki Egyetem csapata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság parkjába tervezett egy ősi lábasfejűre emlékeztető alkotást, az "ammoniterasz"-t: a térségben működő Bakony–Balaton Geoparkban ugyanis jellemző ez a kőben megmaradt, csigaformájú fosszília. Az installáció egy kifordított ammonitesz-ház – vagy éppen a Fibonacci-spirál – mintájára épült, egyúttal a park látogatóinak nyújt majd árnyékot és pihenési lehetőséget. A Széchenyi István Egyetem diákjait a csopaki vonatállomáson kiállított mozdony ihlette meg, mely mögé egy hatalmas, rózsaszín hekket építettek. A látvány olyan, mintha a mozdonyt az indusztriális építészet jegyeit magán viselő hekk üldözné a szomszédos Zamárdi felé. A Nyugat-magyarországi Egyetem diákjai által tervezett pavilon szintén egy halra emlékeztet, amely stílszerűen a csopaki patak partján áll, és a tervek szerint a biciklisták kedvelt pihenőhelyévé válhat. A Debreceni Egyetemről érkező diákok számára az tűnt fel, hogy a strandon az árnyékos helyeket mindig hamar elfoglalják, ezért úgy döntöttek, hogy építenek egy felhőt. A térrácsos szerkezet modulokból áll, a fafelhő pedig egész nyáron várja a hűsölni vágyókat. A Pécsi Tudományegyetem csapata a csopaki kempingben épített négy darabból álló tribün-installációt, melyek könnyen mozgathatóak az iskolás csoportok által gyakran látogatott tábor területén belül. Összetolva akár egy mini amfiteátrumként is használhatóak, de a speciálisan az installációkra készített ponyváknak köszönhetően külön-külön is használhatóak - a tervezők reményei szerint sok első csók helyszínei lesznek.  

fotó: Turós Balázs

Míg a Balatoni Hekk a magyar egyetemek együttműködésével jött létre, a Hello Wood nemzetközi nyári egyeteme és fesztiválja Csórompusztán július 14-én kezdődik, melynek idei koncepciója a tavalyi Project Village (Falu Projekt) folytatása: idén a letelepedéssel és a közösség otthonteremtésének kérdéseivel foglalkoznak neves nemzetközi szakemberek.

fotó: Turós Balázs

Partner Egyetemek: Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Debreceni Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar

Zsűri: Ambrus Tibor, Csopak polgármestere; a résztvevő egyetemek képviselői; Hello Wood

Hello Wood csapat: Huszár András, Ráday Dávid, Pozsár Péter (Hello Wood-társalapítók), Farkas Anita, Janota Orsi, Lakatos Niki, Lengyel Anna (projekt menedzsment), Szőke Gergely Lukács (grafikus), Végh Gyula, Gadolla Máté (építész), Bányai Csaba (product design)
www.hellowood.eu/427218/project-village

1. AMMONITERASZ
Alkotók: A Budapesti Műszaki Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Nagy Márton, Lassu Péter, Pálóczi Tibor
Csapat: Ács Fruzsina, Berczi Zsófia, Gáspárdy Blanka, Kolossváry Detti, Kőszegi Simon, Nagy Dóra, Pintér Csaba, Sörényi Zsófia, Telek Zsófia                

2. SÜTÖD-E?
Alkotók: A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Bene Tamás, Pintér Márton
Csapat: Al Rida Rami, Albert Alex, Aleksic Júlia, Fülöp Rita, Kovács Gréta, Szalontai Kata, Szilvás    Zsófia, Sztilkovics Jovánka, Tóth Adrienn Nikolett

3. FELHŐ
Alkotók: A Debreceni Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Szentirmai Tamás, Török Dávid, Zombor Gábor
Csapat: Balogh Tamás György, Fejes Nóra, Fodor Zsófia, Kövessy Bence, Lévai Csaba, Pásztor Anna, Zurai Lilla, Zsupos Zoltán

4. MERENGŐ
Alkotók: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Kőműves Márton, Vass-Eysen Áron
Csapat: Gencsi Katalin, Háló Veronika Róza, Horváth Rebeka, Kéri Juli, Kudar Máté, Murczin Evelin, Santana Cadena Diána, Szász Levente, Veres Adrienn

5. A HAL
Alkotók: A Nyugat-magyarországi Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Herczeg Tamás, Lipák Gábor, Wesselényi-Garay Andor
Csapat: Battai Hajnalka, Biró Anikó, Mangliár László, Nagy Benedek, Pipei Borbála, Sánta Dóra, Sárközi Dominika, Surányi Vanessza, Torjai Laura

6. HELLO BOX
Alkotók: A Pécsi Tudományegyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Getto Tamás, Sztranyák Gergely
Csapat: Grócz Csaba, Kiss Virág, Milanovic Cecília, Pócza Viktória, Simon Endre, Szabó  Diána, Terényi    Krisztina, Torma Patrik, Zsednai Csaba

7.HEKKXPRESZ
Alkotók: A Széchenyi István Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Élő József, Tátrai Ádám
Csapat: Buchinger Péter, Csikár Ottó, Horváth Márton, Kocsis Vanda, Méhes Orsolya, Roll Dávid, Rónai Viktória, Ungerhofer Dániel, Vadász Vanessza

8. REFLEX
Alkotók: A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Borbás Péter, Rohoska Csaba
Csapat: Fábián    Zsófia Eszter, Gyimesi    Levente, Juhász Rozália, Kertes  Tamás, Lakner Lóránd László, Pálla Márk, Pap Noémi, Somodi Zsuzsanna, Szilassy Boglárka

9. HALLES
Alkotók: A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Valkai Csaba, Zelenák Fruzsina
Csapat: Fábián Zsófia Eszter, Gyimesi Levente, Juhász Rozália, Kertes Tamás, Lakner Lóránd László, Pálla Márk, Pap Noémi, Somodi Zsuzsanna, Szilassy Boglárka

fotó©Turós Balázs

szöveg:sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így lehet egy ház egyszerre családi otthon, menedék és prémium szálláshely egyben

Így lehet egy ház egyszerre családi otthon, menedék és prémium szálláshely egyben

Cikkünk a 203-as, 2025/7-es lapzámunkbül közöljük.

Átadták a 2025-ös Hello Wood diplomadíjakat

Átadták a 2025-ös Hello Wood diplomadíjakat

Ilyen volt a 2025-ös Hello Wood Diplomadíj díjátadó és ArchiTalks est.

Konzol ház a dunabogdányi hegyoldalban, Kozma Lajos munkáiból inspirálva
  • 2025-10-31 07:20
  • Deco

Konzol ház a dunabogdányi hegyoldalban, Kozma Lajos munkáiból inspirálva

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

Hirdetés